Azt írja, hogy ,,a csend az nem rend”. Kinek lesz hangja, ha az ilyen elhivatott emberek, mint ön, elhagyják a pályát?
Két része van ennek. Elkezdtük ezt az ügyet vinni, és azt hiszem, hogy elmentünk a falig. Kollégáimmal úgy döntöttünk, hogy nem a sztrájkot választjuk, hanem a polgári engedetlenséget. Tudtuk, hogy ennek az lehet a vége, hogy kirúgnak minket. Számoltunk ezzel. A kollégáimat kirúgták, engem meg valamiért nem. A sztrájkot elég üresnek érzem, a polgári engedetlenséget pedig gyakorlatilag ellehetetlenítették, így más eszközünk nem maradt a tiltakozásra. Valljuk be, azzal, hogy elfogadták azt a rendeletet, amelynek alapján a kirúgásra ítélt közalkalmazottakat nem kell azonnal elbocsátani, ezt elég megtenni a tanév végéig, elérték azt is, hogy a rendszeren belül én már semmit nem tudok tenni.

Tehát azt hiszem, ha valaki tenni akar valamit a helyzet megváltoztatása érdekében, akkor kívülről erre több esélye nyílik, mint a pályán belülről.  Számos tanár egzisztenciális krízisbe kerülne, ha kirúgják. Én sem tudom, mit fogok csinálni, de bízom benne, hogy valamilyen munkát találok. De ez a helyzet bizonytalan, nem feltétlenül tudna mindenki elhelyezkedni. Az, hogy eljövök, nem jelenti azt, hogy kiszálltam az egészből, és hátat fordítok a törekvéseknek, de tanárként, bentről, úgy érzem, nem tudok már az érdekeink érvényesítéséhez hozzátenni semmit.

Biztos abban, hogy elmentek a falig? Ha leállna az oktatás, akkor a kormánynak lépnie kellene, s gesztust gyakorolnia – tanárhiány van, nem lehet mindenkit csak úgy kirúgni.
Ugyanezt gondolom, valóban ezt kellene csinálni. Hatalmas ütőkártya van a kezünkben. Viszont nagyon fontosak a diákok. Úgy nőttünk fel, úgy szocializálódtunk, hogy a gyerek az első. A tanárok jelentős többsége így működik. Éppen ezért nem bízom abban, hogy tényleg megvalósulna ez a leállás, holott egyértelműen ezt lenne a helyes lépés. Akár 3-4 nap alatt is ki lehetne kényszeríteni a változást, és biztos vagyok abban, hogy ezt a szülők is támogatnák. Mert ehhez ők is kellenek. Tehát amikor azt mondom, hogy elmentünk a falig, a reálisnak látott lehetőségekre gondolok. Nem gondolom, hogy rá lehet venni arra tanárokat, hogy tömegesen, három-négy napig vagy egy hétig, egy hónapig leállnának.

Mit tud kívülről hozzátenni az ügyhöz?