Matolcsy György 2013-as jegybankelnöki kinevezését követően sem tudott elszakadni a legtágabb értelemben vett gazdaságpolitikától, személyében egyesíteni kívánta a monetáris politikát, a fiskális politikát, a gazdaságfejlesztési politikát, de elhivatottnak érezte magát az oktatáspolitika, az egészségügy, az agrárium, a tudományos-technikai fejlesztések stb. terén is, igaz, az utóbbi időben egyre inkább előtérbe kerültek történelmi jelentőségű geopolitikai felismerései.

Orbán Viktor nem egyszer bátorította is ezt a gazdaságpolitikai perszonáluniót, végtére is ő adott megrendelést Matolcsynak, hogy dolgozza ki a tervet, amely alapján percek alatt utolérjük, sőt meg is haladjuk a szomszédos Ausztria gazdasági fejlettségét.

Most változni látszik a helyzet, új csillag tűnt fel a magyar gazdaságpolitika egén, az egykori jegybanki alelnök, jelenlegi gazdaságfejlesztési miniszter, Nagy Márton személyében. Neki sokat köszönhet a haza, többek között a devizatartalékok vészes csökkentésével együtt járó önfinanszírozó államadósságkezelő modellt, a gyorsuló mai inflációnak megalapozó „magas nyomású gazdaság” koncepcióját, a kormány fiskális alkoholizmusát megtámogató jegybanki monetáris alkoholizmust, a következetes forintleértékelő árfolyampolitikát, majd amikor a baj, a növekvő infláció már nem volt tovább elleplezhető, a kormány  „vak ló bátorságát” idéző antiinflációs intézkedéseit, a különadókat, az ársapkákat, majd a kamatsapkákat, no meg olyan új közgazdasági fogalmat, mint az „extraprofit vezérelte infláció”. (Nota bene, megeshet, a „háborús infláció” és a „szankciós infláció” is az ő találmánya…)

Szögezzük is le rögvest: „szankciós infláció” csak Orbánék alternatív valóságában létezik. A hazai infláció igazi „magyar narancs”, bár nem kicsit, hanem nagyon sárga és nagyon savanyú.