Láng Zsuzsa Borsodi… az élet 6-os oldala

Néhány nappal a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú egyéni választókerületében megtartott, és az ellenzék által elbukott időközi választás után látogattuk meg ezt a nehéz sorsú térséget, hogy kiegészíthessük a politikusok sokszor ordenáré megnyilvánulásait és az elemzők, kifinomult bölcseleteit a helyiek véleményével, már ha van nekik. Már ha véletlenül szóba állnának idegenekkel.

A 42 települést magába foglaló választókerületet nagy ívben kerüli a szerencse az utóbbi években. A 2010-es kampányban a semmiből felbukkanó Mengyi Roland hiperűrsebesség plusz vésztartalék-tempóban emelkedett magasba a Fidesz horizontjáról, percek alatt lett a BAZ megyei önkormányzat megyei közgyűlésének elnöke, 2014-ben ebben a kerületben szerzett országggyűlési képviselői mandátumot. Nevéhez fűződik az alkotmányos költség amúgy teljesen értelmetlen szóösszetétele, legalábbis nem a nyelvészek segítsége kellett ahhoz, hogy kiderüljön, mifelénk az ilyesmit kenőpénznek, korrupciónak ejtik. Voldemort nagyúr helye és mandátuma azonban – költségvetési csalás és befolyással való üzérkedés miatt -- üresen kongott a 2018-ban esedékes választások előtt, pótlásáról gondoskodni kellett.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!