Brüsszel nem a felcsúti kocsma

Fóti Tamás | 2022.11.26. 14:08

Olvasási idő kb. 5 perc

Az Európai Bizottság döntése, hogy minimum késlekedni fog a Magyarország számára megállapított uniós pénzek kifizetése, jó sokára született meg, és azt is megkockáztathatjuk, hogy a késedelem helyrehozhatatlan következményekkel járt. Több mint egy évtizedig tűrték az európai értékek durva megsértését – persze ez abból is következik, hogy az EU jogintézményen alapszik, csak akkor tud lépni, ha döntése minden oldalról megalapozott, ha hivatkozása konkrét cikkelyekre támaszkodik. Ezt pedig lehetővé tette a tagállamok által tavaly elfogadott, az EU pénzügyi érdekeit védő, úgynevezett kondicionalitási mechanizmus, leánykori nevén a jogállamiság feltételeinek teljesülése.

Magyarország súlyos milliárdoktól eshet el. Egyfelől a 2021-27 közötti évekre szóló uniós támogatások egy részétől (7,5 milliárd euró), másfelől attól a helyreállítási alaptól, amely a gazdaságnak a Covid-járvány okozta megbicsaklását volna hivatott korrigálni (5,8 milliárd euró). A budapesti kormánynak november 19-ig kellett meggyőzően igazolnia, hogy készen áll az uniós pénzek fogadására, és szavatolja a korrupció felszámolását, vállalja a pénzek átlátható elköltését.

Az Európai Bizottságot nem hatotta meg a kormány 17 pontos vállalása, nem látja garantáltnak a közbeszerzések tisztességes, minden szereplőnek egyforma esélyt kínáló pályáztatását, vagy a Fidesz-elit korrupcióinak őszinte feltárását.

Ezt olvashatja még a cikkben:

A döntés visszafordíthatatlan?

Fognak fejek hullani?

Orbán zsarolási kísérleteiről

Vannak-e adui a magyar kormánynak ebben a játszmában?

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés