Célkeresztben a magyar jogbizonytalanság

Fóti Tamás | 2021.08.04. 18:20

Olvasási idő kb. 8 perc

Az Európai Bizottság múlt heti jelentése lesújtó képest fest az Európai Unió jogállamiságának minőségéről. Egyetlen ország sem ússza meg dorgálás nélkül, még ha eltérőek is a kifogások. Sajnos indokolt csupán a dorgálás szó használata, mert még a legrenitensebbek esetében sem merül fel a szankcionálás, ahogy a tavalyi, első jelentésnek sem voltak következményei. Arról nem is beszélve, hogy az akkori konkrét ajánlások többségére fittyet hánytak a fővárosokban. Ugyanakkor mégsem teljesen haszontalan a jogállamisági jelentés. Egyrészt a pluralizmust és a civil társadalmat komolyan vevő országokban muníciót kapnak a kormányellenőrző szervek, intézmények, NGO-k és a politikai ellenzék, másrészt az uniós pénzek kifizetését a jogállamisághoz kötő új feltételrendszer majdani vizsgálatakor Brüsszel már támaszkodhat ezekre az átvilágításokra.

Mivel felmerül a kérdés, hogy hol húzható meg a határ, hol maradnak a jogállamiság küszöbén kívül, megállapíthatjuk, hogy azok az országok, amelyekben rendszerjellegű a jogállamiság csorbulása – vagyis magából a rendszerből következik -, számíthatnak az eljárás megindítására. Hogy egy példával éljünk: súlyos kritikát kapott a „negyedik hatalmi ág”, a sajtót ért kormányzati befolyás. Jellemzően ez nem csak a kelet-európai országok problémája. A napokban nagy port felvert holland eset ügyében, amikor a közismert oknyomozó újságírót, Peter de Vriest a nyílt utcán lőtték le, a kritika jogosan érheti a hágai kormányt, hogy nem tesz meg mindent az újságírók védelmében. Ugyanakkor azt senki nem állítja, hogy ez elfogultságból történne, vagy a kormánynak érdeke fűződne az újságírók elhallgattatásához. Amikor azonban az EB megkérdőjelezi Magyarországon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság függetlenségét – kiemelve a Média Tanácsnak a Klubrádiót ellehetetlenítő döntését -, akkor rendszerszintű problémát azonosít be, rávilágítva, hogy állami intézmény a rendeltetésének éppen az ellenkezőjét valósítja meg azzal, hogy szűkíti a médiapluralizmus lehetőségét.

Az igazságügy átvilágítása hasonló megállapítást eredményez. A belga igazságügyet például a digitalizáció lassú üteme vagy a bírák túlterhelése miatt éri kritika. Amikor a polgár ezek következményeivel szembesül, az természetesen kellemetlen, de nem visszafordíthatatlan. Németország igazságügyi rendszere is kívánnivalót hagy maga után, az igazságügy-miniszternek például utasítási jogköre van az államügyészek felé, ami tág teret enged a politikai befolyásnak. A pártfinanszírozás szabályozása is joghézagos, továbbá a parlamenti képviselők mellékállásaira vonatkozó előírások sem tökéletesek. A magyar vagy lengyel kormányon azonban az EB éppen azokat a jogállam működéséhez elengedhetetlen biztosítékokat kéri számon, amelyek a független igazságügyet szavatolnák. Szóvá teszik az Alkotmánybíróság tagjai Kúriába történő kinevezésének eljárási problémáját, vagy a Kúria elnökének az Országos Bírói Tanács ellentétes véleménye ellenére történt kinevezését. Árulkodó, hogy sem Budapest, sem Varsó nem csatlakozott az Európai Ügyészséghez (EPPO), amelynek egyetlen logikus magyarázata, hogy nem kívánnak együttműködni az uniós támogatásokat vagy az áfa-csalásokat érintő visszaélések felderítésében. Megjegyzendő, hogy rajtuk kívül nem tag Írország, Svédország és Dánia sem, esetükben azonban egyrészt nem merül fel a kétes ügyek eltussolásának gyanúja, másrészt távolmaradásuknak más okai vannak. Dublin és Koppenhága eleve kimaradtak az integráció igazságügyi együttműködéséből, Stockholm pedig azt állítja – és ezt az EB sem vonja kétségbe -, hogy elégségesnek tartja saját felkészülését az EU anyagi érdekeinek védelmére, egyébként pedig jövőre csatlakozik az EPPO-hoz.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés