„Itt van, fenyegetőbben, mint valaha, itt van, közelebb, mint valaha a Huxit, Magyarország kilépése az Európai Unióból” – tette minden eddiginél magasabbra a 2022-es választás tétjét Dobrev Klára, a DK hétvégi kongresszusán elmondott beszédében.

Magyarországon, persze, aligha tartottak olyan választást az elmúlt húsz évben, amelynek kampányában a résztvevők ne beszéltek volna a voksolás történelmi, a kormányalakítás jogának megszerzésén messze túlmutató jelentőségéről. A mai ellenzék számára eleve adottság az, hogy a kormányváltáson túl egy komplex rendszert kell lebontani, a NER alkatrészeinek kifeszegetése nélkül moccanni sem tud egy új kormány. Vita inkább arról folyik, hogy ez a feladat kivitelezhető-e egyetlen jól irányzott csapással vagy hosszú hónapok elkeseredett rendszerfelszámolására kell berendezkedni. Fontos szempont az is, mennyire tarthatóak kordában az indulatok egy ilyen folyamat során, nem csap-e át a jogállami helyreállítás és a tényleges bűnökért jogosan várt elszámoltatás végeérhetetlen bosszúspirálba, aminek egyebek mellett az is a veszélye, hogy az indulatpolitikában végül rendre a Fidesz szokott felülkerekedni. Ugyanakkor biztosak lehetünk abban, hogy Orbán nem fogja magától visszaparancsolni az államba és a gazdaságba vezényelt, és a kormányváltás után is ott maradó embereit, önmagában tehát a választás elveszítése sem jelent végzetes csapást a NER-re. Ha kettős hatalom jön létre, akkor kockázatos játszma kezdődik, amely arról szól, hogy a kormányzást elvesztő Fidesz eróziója gyorsabb-e, vagy az új kormány bukik bele hamarabb a tartós patthelyzetbe.

Rendszerváltást láttunk már egy párat Magyarországon, de pont ilyenre még nem került sor: az ellenzéknek egy általa nem szabadnak és nem tisztának tartott választáson kellene legyőznie a kormányt, amelynek rendszerét azonban nem lehet pusztán voksokkal felszámolni. Az alaptörvényi keretek megmozdítása maga is alkotmányos kérdéseket vet fel, miközben az elkerülhetetlennek látszó választás utáni utóvédharcok végső kérdése az, hogyan lehetne mégiscsak békét teremteni?

E probléma összetettségéről beszélni nem a gyengeség, inkább a tisztánlátás jele, ám a politikusokat arra választjuk, hogy cselekedjenek. Hiú reménynek tűnik az a várakozás, hogy a választáson kinyilvánított népakarat láttán a NER-t egy évtizede kiszolgáló, káderré lett közszolgák egy csapásra meggondolják magukat. Igaz, tényleg nem tudjuk, hogy ha a Fidesz 2010 után első alkalommal országos választást veszítene, az milyen pszichés hatást gyakorolna az egész társadalomra, s benne a rendszer eddigi kiszolgálóira. Bizonyára vannak közöttük olyanok, akik fellélegeznének és olyanok is, akik jól begyakorolt opportunizmussal kezdenének helyezkedni, hogy jobban feküdjenek az új kormánynál.