Meglehetős zavart keltett Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke, aki a napokban egy lakossági fórumon kifejtette, hogy lényegében egyetért a pedagógusok követeléseivel.

„Épp itt az ideje, és reméljük, hogy lesz módunk és érkezésünk is foglalkozni újra az ő fizetésükkel, jövedelmükkel” – mondta.

Azt persze nem lehet tudni, hogy Kövér e nyilatkozatával vajon belátta, hogy olyan elégedetlenségi hullám indult el a közoktatásban, amit sem az illetékes minisztérium, sem a fenyegetődző tankerületvezetők nem tudnak letörni, vagy csupán választási taktikai megfontolásból fogalmazott ekképpen. Mindenesetre a köznevelésért felelős államtitkárság másképp állt ehhez hozzá: a tárca köszönetet mondott azoknak a pedagógusoknak, akik nem vettek részt a március 16-án meghirdetett, határozatlan idejű sztrájk első napján. A minisztérium adatai szerint a pedagógusok 87 százaléka a munkát választotta, s „mindössze” 13 százalék csatlakozott a sztrájkhoz, vagyis a „kormányellenes kampányakcióhoz”.

A pedagógusok béremelési követeléseivel kapcsolatban tavaly télen Orbán Viktor kormányfő csak annyit mondott:

„nincs még kolbászból a kerítés, nemcsak a kormány szándékán, hanem a gazdaság teljesítményén is múlik, hogy mit lehet és mit nem”.

Azt ugyanakkor elismerte, hogy a pedagógusoknak igazuk van, a tízszázalékos emelés nem oldja meg a bérproblémát. Azt már mi tesszük hozzá: szó sincs tíz százalékos emelésről, csak az ágazati bérpótlékot emelték meg ennyivel, ami végösszegében távolról sem közelíti meg a tíz százalékos emelést. A „nincs kolbászból a kerítés” kormányfői érve pedig nem adekvát válasz a bérkövetelésekre.

A közoktatás indikátorrendszere 2021 című, frissen megjelent kötetből (KRTK KTI gondozásában jelent meg, Varga Júlia közgazdász szerkesztésében) kiderül, hogy „az európai országok összességét tekintve az iskolai kiadások GDP-hez viszonyított aránya Magyarországon 2018-ban jelentősen elmaradt az európai országok átlagától, és a legalacsonyabbak között van. Az említett évben az európai országok átlagosan a GDP 3,32 százalékát fordították az alap- és középfokú oktatásra, ­Magyarországon ez az érték 2,77 százalék volt. Csak három ország, ­Litvánia, Írország és Szlovákia költött kevesebbet a közoktatásra a GDP-hez mérten, mint Magyarország” – olvasható a kötetben.

Az összkiadás része a pedagógusok bére is, amit a 2010-es hatalomra jutását követően korrigált a kormány – legalábbis valamelyest, és csak átmenetileg. 2013-ban, a drasztikus központosítással együtt a kabinet életbe léptette a pedagóguséletpálya-modellt, s ezzel együtt hajtotta végre a bérkorrekciót. E bérfejlesztés felemásra sikeredett, mert az életpálya-modellel megszűntek a korábbi pótlékok, miközben a kötelező óraszám emelésével jelentősen nőttek a munkaterhek. Ezeket a központosítással járó óriási adminisztráció tovább súlyosbította. Mindezt tetézi az egyre nagyobb mértékű pedagógushiány, illetve az abból következő helyettesítések.

A bérrendezés ráadásul nem egyszerre, hanem szakaszosan történt, 2013 és 2017 között. És volt még egy gikszer: a béreket a kormány eredetileg a minimálbérhez viszonyítva határozta meg. Így a mindenkori minimálbér emelkedésével – kiküszöbölve az elértéktelenedést – a fizetések is nőhettek volna, csakhogy 2015-ben átírták a bérszámítási rendszert, és bevezették a vetítési alapot – ez megszüntette azt, hogy a minimálbérrel párhuzamosan emelkedjenek a tanári ­fizetések.

A Pedagógusok Szakszervezetének oldalán egy úgynevezett „bérnyomásmérő” azt jelzi, hogy e módosítással hány forinttal kurtította meg a kormány a pedagógustársadalmat; számításaik szerint minden egyes kollégától 17 havi fizetést vettek így el.