A költői szépségű tolnai dombság és a baranyai lankás táj egyre népszerűbb a gasztro- és borturisták körében. A kis falvakban bájos panziók hirdetik magukat, a magyar borászat legjava hívogatja az erre látogató ínyenceket. Az utakat butikhotelek szegélyezik. A takaros porták előtt tábla jelzi, hogy a fejlesztéseket uniós forrásból valósították meg. Nemcsak a borok szerelmeseinek hívogató célpont e táj, hanem a wellness kedvelőinek is.

Mert itt sem mindenhová jutott a fejlesztésből. Errefelé a felső-középosztálybeli polgári lét vegyül a kilátástalan mélyszegénységgel – a baranyai dombok közötti aprófalvakban a bortúrákat hirdető táblák mögött sokan élnek teljes reménytelenségben – hozzájuk alig-alig ér el az uniós fejlesztési pénz. Az itt élők kilátástalanságát befagyasztotta az egymást követő kormányok közönye.

Fiatal nő roskad le összetörten a kis helyiségben egy székre. Óvodás korú gyerekét az ölébe veszi. Évek óta húzódó ügyében újabb dokumentumokat kell kitöltenie, de annyira bonyolult a papírmunka, hogy segítséget kell kérnie hozzá. A nő nem fejezte be az alapfokú iskolát, ami errefelé nem ritka jelenség.

– Gyakran kell a hivatalokat nógatni a tartásdíj elmaradása miatt. Ha az apa nem fizet, akkor tartásdíjat megelőlegező támogatást lehet kérni az államtól. Ez azt jelenti, hogy a pénz behajtásának idejére az állam megelőlegezi a tartásdíjat, eredetileg azzal a céllal, hogy ezek a súlyos nélkülözésben élő családok ne rokkanjanak bele a teljes pénztelenségbe – mondja Heindl Péter jogász, aki Alsószentmártonban már évek óta működtet jogsegélyszolgálatot.

– Az ügyfelem gyerekének apja már öt éve nem fizet egy vasat sem, de a támogatás igénybevételét az állam egyre szigorúbb feltételekhez köti. Végrehajtói eljárást kell például indíttatni. Ezen már túlvagyunk, 665 ezer forintot követelünk az apán, aki a végrehajtói felszólításra végre megmozdult, de mindössze 4 ezer 400 forintot fizetett be. Mivel ez 400 forinttal több, mint a megállapított havi tartásdíj fele, ezért a megelőlegezés sem kérhető. Csakhogy még ezt az összeget sem kapta meg az anya, mert a végrehajtó elsőként a saját – ma már 70 ezer forintra rúgó – végrehajtási költségeit faragta le a befizetésből. A végrehajtóval amúgy is komplikált az együttműködés, a tartásdíjbehajtási ügyeket nem szívesen csinálják. Egy végrehajtónak a szegény ember tartásdíjából piti összeg jut, annyiért nem szívesen mozdul meg – összegzi.

– Hogyan lehetséges, hogy ilyen alacsony összeg esetén sem kérhető az állam általi megelőlegezés? – kérdezem.

– Eredetileg 15 ezer forintos tartásdíjat állapított meg a bíróság. De a férfi benyújtott egy kérelmet arra hivatkozva, hogy nincs munkája. A bíróság lényegében arra kényszerítette az ügyfelemet, aki egy iskolázatlan, szegénységben élő nő, hogy állapodjon meg 8 ezer forintban. A férfi ezt sem teljesíti, de mivel most egy alkalommal befizette több mint a felét, nem kérhető a megelőlegezés – válaszolja.

Az anya most a csökkentett összegű tartásdíj felemelése iránti kérelmet szeretne benyújtani, mert a férfi egy másik nő gyerekének is az apja, s neki is tartásdíjat fizet. Csak nem 8 ezret, hanem 20-at, amit állítólag rendszeresen törleszt.

– Erről a tényről az ügyfelemnek bizonyítéka van, ugyanis jóban van a másik anyával, és sms-ben ezt a kérdést kitárgyalták – meséli Heindl Péter.

Az ügyintézés iránya kettős tehát: egyfelől kipréselni a férfiból a pénzt, másfelől kérni a bíróságot, hogy az új fejlemények fényében módosítson a tartásdíj összegén.

Egy idősebb asszony érkezik, Erzsébet. Ő amiatt kereste meg a jogsegélyszolgálatot, hogy segítsenek neki egy nem vagyoni kártérítés ügyében.

– Tavaly elütött az utcánkban egy autó. Megsérültem, hónapokig lábadoztam, rehabilitációra kellett járnom, kiestem a munkából. Még most sem vagyok a régi. A rendőrség megállapította, hogy a sofőr volt a vétkes. De kiderült, több, mint egy éve nem fizetett semmilyen biztosítást az autójára. Így a biztosító nem fizet nekem semmit. Legalábbis a rendőrök csak annyit mondtak, hogy nem volt a vétkesnek biztosítása – meséli a nő.

– Persze azt már nem mondták a rendőrök, hogy a biztosítók felett van egy másik szervezet, a Magyar Biztosítók Szövetsége, amely ilyen esetekben átvállalja a kártérítés kifizetését – veszi át a szót Heindl Péter.

Hozzáteszi: nem csak az számít állami szintű hátrányos megkülönböztetésnek, ha a kormány olyan jogszabályokat alkot, amelyek diszkriminatívak, hanem az is, amikor egy állam nem hoz jogszabályokat a meglévő társadalmi előítéletek ellensúlyozására.

A tartásdíjért küzdő fiatal nő családi története nem mindennapos.

– Az ő édesanyjának az ügye volt az első jogsegélyes munkám, még a kilencvenes években – meséli Heindl Péter. – Volt egy asszony, aki csigagyűjtésből és gyógynövényszedésből próbált jövedelemhez jutni. Egyik nap, ahogy szokott, ismét felkerekedett az élettársával a falu határában csigát gyűjteni. Itt, a déli határon a faluhatár lényegében az országhatár is. A rendszerváltás előtt ezt a magyar-jugoszláv határszakaszt határőrök vigyázták. A két ország közti sávot fel is szántották, ezért jól látható volt. De aztán néhány év alatt Jugoszlávia felbomlott, kitört a dél-szláv háború, s néhány évvel később, amikor közelgett Magyarország uniós csatlakozása, a határ láthatatlanná vált. Nem jelölték, s az egykori felszántott sávot már rég benőtte a gaz. Az asszony, aki csigát szedni indult, ezért áttévelygett a határon, és Horvátországban hajolgatott a bozótosban. Aknára lépett, amely térd alatt leszakította a lábát. Én vittem az ügyét, bepereltük az államot, mert a törvény szerint jelölni kellett volna a határvonalat – meséli Heindl Péter.

Tanoda a határon

Miután Heindl Péter elköszön a jogsegélyre érkező ügyfelektől, autóba ül, Gilvánfára siet. Lassan vége ugyanis a tanítási időnek, és mire délután szállingózni kezdenek a tanodába a gyerekek, addigra oda szeretne érni. Gilvánfa az ormánsági kistérség egyik legelmaradottabb települése, ahol az emberek generációkon átívelően élnek nélkülözésben. A település lakói szinte mind romák. A felnőtt lakosság nagy többsége csupán 8 általánost vagy annál is kevesebbet végzett.

Egy 2016-ban publikált kutatás szerint az itt élőknek már régóta nincs állandó munkahelyük, lényegében csak a közmunkára, illetve a szociális ellátásokra támaszkodhatnak. 2008 óta működik itt tanoda, Heindl Péter az alapítók egyike. A gyerekek többsége a gilvánfai szegregátumban él, és a környékre jár iskolába, legtöbben a közeli Magyarmecskére, néhányan Sellyére. Mecskén az iskolákban jórészt roma gyerekek tanulnak.

– Ez a tanoda csak szegregált lehet, de folyamatosan keressük az integrált programokat. Elmegyünk a repülőgépgyárba, meglátogatjuk a rendőrsöt, lézerharcos játékban veszünk részt, hajókázunk a Dráván, színházba megyünk. Jó kapcsolatunk van informatikában jártas budapesti gimnazistákkal, akik mentori foglalkozást tartanak a mieinknek – mondja Heindl Péter.

Uzsonnaidőben lépünk be a Nyitott Ház Tanodába, egy fiatal pedagógus, Lidi, szalámis szendvicseket készít. A tanoda „csökkentett üzemmódban” működik, a diákok több mint fele a járvány miatt otthon van. Most heten vannak itt, lányok, fiúk. Aki nem számítógépezik, beszáll a szendvicskészítésbe.