Ránki Sára De miért vitlározik a ronta egy középiskolai felvételin?

Azt hiszem, nagy bajban lennék, ha most kellett volna középiskolába felvételiznem. A magyar nyelvi feladatlap ugyanis kifogott rajtam. Eleve nem volt elég az erre kiszabott 45 perc. És hibáztam is, a feladatokon összesen hét pontot veszítettem. Egyébként: gyakorló nyelvész és tanár vagyok.

Az egyetemen, tanításmódszertanon főszabályként azt tanultuk meg, hogy az a jó dolgozat, amely azt kéri számon, amit megtanítottunk. Ebben látom a középiskolai felvételi legnagyobb problémáját. Az általános iskolai nyelvtantananyagban, bár tematikailag egymásra épül, sorrendben indul a hangtantól a morfológián át, a mondattanon keresztül egészen a szövegtanig, kizárólag szabályrendszereket kell a gyerekeknek megtanulniuk. Tehát a felvételin szabályok soráról kellene számot adniuk a gyerekeknek, s ez, mondhatnám, igazságos lenne. De a felvételi azt méri, hogy tudnak-e a gyerekek a nyelvről gondolkodni, a megtanult szabályokat kreatív feladatban alkalmazni, szöveget érteni.

Mindez nem része a tananyagnak.

Tehát lexikális tudásra épülő tananyag mentén kell haladni ötödiktől nyolcadikig, de a felvételin a kreatív nyelvi gondolkodásról kellene számot adni, pedig arról és annak fejlesztéséről vajmi kevés szó esik a nyelvtanórákon. Nem kívánom az idei felvételi feladatsor minden egyes feladatát elemezni, de bemutatom azokat, amelyek szerintem kifejezetten nehezek, mert olyan nyelvi gondolkodást feltételeznek, amely a jelenlegi tananyagközpontú oktatás mellett nem alakul – nem is alakulhat – ki a gyerekekben. És akkor a 45 percről még csak szót sem ejtettem.

A felvételi második feladatában szólásokat kellett kiegészíteni számnevekkel. Ez nehezített pálya, egyszerűbb lett volna, ha az előre megadott számnevekből kellett volna kiválasztani az odaillőt. Nekem például első látásra nem jutott eszembe a negyvennyolc, a „Nem enged a negyvennyolcból” szólásnál. Nem lehet minden szólást és közmondást megtanítani a gyerekeknek. Azt lehetne fejleszteni, hogyan gondolkodjunk ezekről. Hogyan láthatta az ember a világot, a körülötte zajló eseményeket, amiért ezek megszülettek. És a mai napig, bár egyre kevesebbet, használjuk. De biztos van olyan gyerek, aki nem nagyon hall a környezetében szólásokat, közmondásokat, így elbukik a negyvennyolcon vagy a „lekapja a tíz körméről” szóláson. Nincs egy vagy két hónap minden évfolyamon arra, hogy szólásokat és közmondásokat tanítsunk, elemezzünk, esetleg játsszunk ezekkel. Szóval, vagy szán egy magyartanár időt és energiát arra, hogy feladatokat gyártson, játékokat készítsen az órára – ebben az esetben van esély arra, hogy egy ilyen feladatot meg tudjon egy gyerek oldani – vagy lutri: hallotta már vagy sem.

A következő feladat, ami szerintem nagyon nehéz volt, az 5-ös. Ebben egy halandzsaszöveget kellett elemezni szófajtani szempontból. A hatodik évfolyam szinte teljes tananyaga a magyar szófajtan rendszere. Ami a tankönyvekben szerepel, azt egy egyetemista fejből, hiba nélkül nem mondaná el a leíró nyelvészet vizsgán. Vagyis a szófajtan tanítása mennyiségben sok, száraz, unalmas, és igazából nem tanít meg gondolkodni a nyelvről. Az igazságos az lett volna, ha megadnak magyar szavakat, és azoknak kell megadni a szófaji besorolását. Végül is, ezt kell bemagolniuk a gyerekeknek hatodikban. Egy halandzsaszöveg halandzsaszavairól megállapítani, hogy melyik milyen szófaj, összetett nyelvi gondolkodást és kreativitást igényel. Fel kellene tudni mérni, hogy a halandzsaszó nem halandzsatoldalékkal van ellátva a szövegben, hanem rendes toldalékkal.

Nézzünk meg a szöveg első mondatát: Egy ronta vitlározott a héren. Tehát a gyermeknek észre kellene vennie, hogy a „vitlározott” ige, a szótöve a „vitlároz (esetleg „vitrálozik”)”, és ez van ellátva a múlt idő jelével (-tt), illetve beékelődik egy kötőhang is a szótő és a toldalék közé. Analógiát kellene tudni vonnia például a „vágott” igével (vág+o+tt). Na. Ez nehéz, összetett gondolkodást igénylő feladat. Ilyet, vagy ehhez hasonló gondolkodást nem tanítanak az általános iskolákban, annyira és úgy biztos nem, hogy ezt egy központi felvételiben számon lehessen kérni. (Első éves koromban az egyetemen mi is csináltunk ilyen feladatot a mássalhangzótörvényekkel kapcsolatban. De már egyetemista voltam, amikor ezt a fajta gondolkodást elkezdtem megtanulni, nyolc év nyelvtantanulás után.)

A következő feladat, ahol időben elcsúsztam, és már nem lett elég a 45 perc, az a kilences szánú volt. Ez egy szövegértés feladat, egy több mint egyoldalas, nem túl könnyű szöveg kapcsán. Négy perc alatt olvastam el a szöveget, a kapcsolódó feladatokat nyolc perc alatt oldottam meg. Ez tizenkét perc volt a negyvenötből. Tíz pont járt a feladatért, én hatot kaptam volna. Nem lehet itt terjedelmi okok miatt az egész szöveget és a hozzá kapcsolódó feladatokat bemutatni, de idézem a szöveg második bekezdését: „Betegek már az ókorban is voltak, és ők is szerettek volna meggyógyulni. A leghíresebb „szanatórium” Epidauroszban volt, ahol állítólag a gyógyítás istene, Aszklépiosz született. Az ókori görögök azt gondolták, hogy ezen a helyen gyógyító álom száll a betegekre. Ezért itt töltöttek egy éjszakát, és másnap az álmukat elmesélték Aszklépiosz papjainak, akik ebből következtetéseket vontak le a jövőre nézve. A papok rendszerint terápiás hatású fürdőt vagy testmozgást is előírtak, amelyet Epidauroszban meg is lehetett valósítani. A lelki terápiát pedig a helyi színház szolgáltatta, ugyanis a görögök terápiás hatást tulajdonítottak a drámajátékoknak”.

Én ezt a feladatot egy tanórára tervezném be. Nem könnyű a szövege, sok benne az információ. De igen, alkalmas lenne szövegértés órára. Már ha valaki tart rendszeresen szövegértés órát. Azt, hogyan olvassunk egy szöveget értően, figyelmesen. Ráadásul gyakoroljuk be időre is, mert az én tizenkét percem nagyon sok.

Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy 2020 márciusától a tanév végéig digitális oktatás volt. Azt, hogy a tanárok közül hányan tartottak digitális tanórát, és azok milyen minőségűek voltak, nem tudjuk. Mint, ahogy azt sem tudjuk pontosan, hány gyereknek nem volt lehetősége digitálisan tanulni, például eszközhiány miatt. Az esélyegyenlőtlenség a felvételire való készülésben bizonyosan nőtt, mert ha nincs tanóra, vagy csak valamilyen van, az nem elég. És nem minden család engedheti meg magának a felvételi előkészítőt. A magántanárt még úgy sem.

Az idei felvételi feladatsor nehéz volt, nem is volt rá elég a negyvenöt perc. Mindez messzebbre nyúló problémákat vet föl: mit és hogyan tanítunk a magyar oktatási rendszerben a nyelvtanórákon. Illetve, mi az, amit nem tanítunk, de kellene: a nyelvről való gondolkodást, azt, hogy miként használjuk a nyelvet, miért fontos egyáltalán a nyelvről gondolkodni, nem tanítjuk a kreatív nyelvhasználatot és írást, vagyis azt sem, hogy élmény legyen az anyanyelvvel való foglalkozás. Pedig annyit hivatkoznak az anyanyelvre.

Tisztelt Olvasónk!

Ön az elmúlt percekben a Jelen cikkét olvasta. Köszönjük érdeklődését!
Ha tetszett, olvassa el a többi cikkünket is, amelyek előfizetéssel érhetők el.