Dobrev Klára: jön az árnyékkormány és lesz elszámoltatás

| 2021.05.25. 13:20

Olvasási idő kb. 2 perc

A legfontosabb most az, hogy az előválasztás utáni másnapon az ellenzéki pártok állítsák föl a leendő kormányunk alapjait. Egyrészt azért, mert a választások megnyerése után nincs kegyelmi időszak, az eredményhirdetés után egy másodperccel el kell kezdenünk dolgozni, ezért a kormányzati struktúrát már jó előre ki kell alakítanunk, másrészt csak egy egységes és erős kormány tudja megszólítani a bizonytalanokat. A politológusok ezt árnyékkormánynak hívják, én inkább az új Köztársasági kormánynak. Szeretném, ha ez a legkésőbb az év végére fölállna – nyilatkozza a Jelen csütörtökön megjelenő lapszámában Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció kormányfőjelölt-jelöltje, aki a leghatározottabban állítja, hogy az ellenzék politikai kormányzásra készül, igaz, ebben szakértőkre is támaszkodik.

Erre szükség is lesz, mert egyelőre nem igazán látszik, hogy ha nincs meg a kétharmados győzelem, akkor miként lehet úgy kormányozni, hogy a jogállamiság ne csorbuljon. Dobrev Klára azt állítja, erre megvan a receptjük. – Az összes jogelvben nyilvánosság előtt meg kell állapodniuk az együttműködő pártoknak – mondja, s az elszámoltatás egyik technikájára példaként említi, hogy valamennyi együttműködő párt egyetért abban, hogy csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez. „Ha ez megtörténik, az OLAF-nál ott van egy vaskos köteg bizonyíték az Elios-ügyre vonatkozóan. Ezeket nem lehet eltüntetni, az eljárást nem lehet befolyásolni. Meglesz az elszámoltatás” – mondja a Jelennek Dobrev Klára.

További részletek a Jelen hetilap csütörtökön megjelenő számában olvashatók.

Még több olvasnivaló a témában.

A törpe minoritás óriása

Révész Sándor

Mi már a haladár Adytól vélünk tudni Magyarország „ázsiai állapotairól”, holott ezt a szóképet a régen elfelejtett „ókonzervatív fekete báró”, Sennyei Pál vitte bele a köztudatba. Amikor a 48-as és a 67-es alapon állók harcáról szólt a politikai élet, egy maroknyi konzervatív arisztokrata 47-es alapon képzelte el Magyarország modernizálását. A lehetetlen küldetés donkihótéi közül magasodott ki Sennyei Pál.

Elolvasom

A gyűlöletkeltő propaganda ellenére nőtt az LMBTQ emberek elfogadása

Petike Áron

Egyre többen merik felvállalni meleg és transznemű identitásukat Magyarországon, és velük kapcsolatban a társadalmi elfogadottság is növekvőben van a Medián tavaly decemberben végzett felmérése szerint. A 2022. áprilisi népszavazási kampány meleg- és transzellenes propagandája, valamint a kormány manipulatív kérdéseire leadott több mint három és fél millió támogató válasz (nem szavazat) ellenére a magyar társadalom jelentős része számára a melegek társadalmi jelenléte és elfogadása a hétköznapok részévé vált.

Elolvasom

Isteni San Diego

Hegyi Iván

Szép telei voltak Tóth Zoltánnak a 2010-es években. A San Diego Sockers 2011 februárjában visszavonultatta 1-es számú mezét, majd 2014 januárjában beválasztották az Indoor Soccer Hall of Fame-be. Kaliforniai klubja szerint ő volt „az amerikai teremfutball legjobb kapusa”. Itthon egyszer játszott a válogatottban és 33 első osztályú mérkőzésen az Újpest csapatában – nagypályán –, majd 1979 augusztusában, alig huszonhárom évesen, a szabad világba szökött.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Tátrai Annamária: Szerintem a közmunka is megbélyegző

Tóth Ákos

Hatalmas vállalkozás eredményeit tette közzé Tátrai Annamária statisztikus, szociológus a Tárki által jegyzett Társadalmi Riport 2022 című kötetben. A tanulmányában megrajzolta Magyarország szegénységi térképét, s becsléseket tett a szegénységben, illetve a súlyos anyagi nélkülözésben élők arányára az egyes járásokban. Úgy tűnik mintha a kormány lemondott volna a legszegényebb településeken élőkről. A kutatóval beszélgettünk.

Elolvasom
Keresés