Tóth Bea Mennyivel érnek többet az államnak az egyházi iskolákba járó gyerekek?

A társadalom szövetét vágja szét az elitképzés

Mennyivel érnek többet az államnak az egyházi iskolákba járó gyerekek?

Tanévkezdő szentmisét tartottak Budapesten Fotó: Soós Lajos

Prőhle Gergely szerint valótlanság, hogy az egyházi iskolák támogatása többszöröse lenne az állami iskolákénak. Egy ilyen kijelentést nem lehet szó nélkül hagyni – mondta az ellenzéki miniszterelnök-jelölti vitára reagálva a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője. Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet vezetője és Lannert Judit oktatáskutató vitatják Prőhle Gergely érveit.

Míg az állami fenntartású iskolákat gúzsba kötik a tankerületek, addig az egyházi fenntartásúak önállóan gazdálkodnak a nekik járó összeggel, emellett kormányhatározatok révén rendszeresen jutnak különféle infrastrukturális fejlesztésekhez. Az intézményi autonómia és az önálló gazdálkodás tényét Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője nem vitatja, de aggasztónak tartja, hogy a közvéleményben elterjedt az a tényként kezelt vélemény, amely szerint az egyházi fenntartású iskolák finanszírozása négyszer több lenne.

– Két olyan tanulmányt ismerek, amelyek pont az ellenkezőjét állítja, ezek hátterében egy komplikált számítás áll. Nyilatkozatunkban ezért szorgalmazzuk, hogy a szakértőink nem egy politikai szempontokon, hanem oktatási finanszírozási kérdéseken alapuló vitát folytassanak azokkal, akik azt mondják, hogy az egyházi iskolák túlzott, aránytalan módon vannak finanszírozva. E szakértői eszmecsere szervezése tudtommal már el is indult. Amúgy csak hangulatkeltésre alkalmas egy ilyen odavetett kijelentés, és sérti azokat, akik egyházi iskolákba járnak és persze a fenntartókat is – mondja Prőhle Gergely.

Nézzük a tényeket: az, aki valóban kíváncsi lenne a különböző fenntartású intézmények költségforrásainak elosztására, könnyen falakba ütközhet, mivel nincsenek költségalapú elemzések, transzparens adatok, követések. Csupán tankerületenként készült egy könyvelés, és nem tudni, hogy egy adott gimnázium mennyit költ például bérezésre, villanyszámlára, felújításokra. Ugyanúgy, az egyházak belső forrásfelhasználása sem átlátható. Utoljára 2010-ben jelent meg a Jelentés a magyar közoktatásról, a háttérintézmények pedig pár év múlva megszűntek. Később Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet vezetője vette magához a feladatot, azóta is csak az ő adataira támaszkodhatunk. 2015-ben és 2017-ben, amikor föltárta az állami és egyházi fenntartók finanszírozási eltéréseit, egyrészt megállapította, hogy a kormány a KLIK költségvetési adatait nem teszi összehasonlíthatóvá az egyházi és civil fenntartóéval, másrészt rengeteg adat hiányzik, és nem is az egyházi, hanem az állami oldalon.

Az állami iskolák esetében feladat-, az egyházi iskolák esetén normatív finanszírozás van. Ezért Romhányi Balázs államkincstári beszámolók alapján az állami iskolába járó diákokra elköltött, különböző jogcímeken kifizetett összegeket összeadta, elosztotta a diákok számával és korrigálta a sajátos nevelésű igényű diákok létszámával, hiszen utánuk kétszeres vagy háromszoros forrásra jogosult az intézmény. Végeredményben megállapította, hogy a két fenntartó között a személyi kiadások tekintetében érdemi különbség nincs, azonban amíg a működési kiadásokra az állami iskolák tanulónként 57 ezer 651 forintot, addig az egyházi iskolák tanulónként 160 ezer forint normatívát kaptak – s ezzel az összeggel szabadon gazdálkodhatnak, az épületfelújításon át egészen a beszámlázós tanárok béréig. 2018-ra a KLIK működési kiadása, ami alapján egyáltalán kalkulálható az egy gyermekre jutó költség, tovább csökkent, míg az egyházi iskolák tanulónkénti működési normatívája 200 ezer forintra emelkedett. Ezen a ponton jelent meg tehát a sokszor emlegetett négyszeres eltérés. A 200 ezer forint a mai napig változatlan, de az állami iskolák adatait újra kellene számolni ahhoz, hogy a jelenlegi pontos arányt láthassuk.

Az egyházi fenntartású iskolák normatív támogatásának hivatkozási alapja az 1997-es, még Horn Gyula által aláírt vatikáni megállapodás, amelynek szakmai relevanciáját a korábban önkormányzati iskolák állami központosítása után ugyan megkérdőjelezi Romhányi Balázs, azonban kiemeli a legfontosabb részét, miszerint az egyházi iskolákban ugyanazt az állami finanszírozást kell biztosítani, mint a „hozzájuk hasonló” állami intézményekben. A minisztérium azonban az összes állami iskola, és nem a „hozzájuk hasonló” állami intézmények adatait közli, amire valójában szükség lenne. Tehát egy kalap alá veszik az összes, az oktatás alá sorolt állami intézmény minden kiadását, beleértve például a katonai vagy a vegyészi középiskolát, a logopédus szolgálatot, a nevelési tanácsadót – ilyeneket az egyházak nem üzemeltetnek. Sőt, az egyházi iskolák gyerekei is az állami logopédushoz járnak.

2012 előtt, mielőtt létrehozták a KLIK-et, az iskolákban, költségvetési szervként, termelődött információbázis, például a könyvelés, a kincstári bizonylatok, a munkaköri leírások. Romhányi Balázs szerint azonban a KLIK első három évében nem készült könyvelés. Az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy a KLIK költségvetési zárszámadása nem könyvelésen, hanem a kincstári kimutatásokon alapult.

– Ami olyan, mintha egy cég ahelyett, hogy mérleget meg eredménykimutatást készítene, a havi bankszámla kivonatait adná le a cégbíróságon. Még a pénzügyi oldala sem volt meg az adatoknak, hát még a teljesítménymérési oldala. De ha se a nevező, se a számláló nincs meg, akkor hogy is akarnának hatékonyságot és minőséget mérni, holott a KLIK létrehozásának fő indoka a minőségi oktatáshoz való hozzáférés kiszélesítése volt? – így Romhányi Balázs.

Az egyházi fenntartású iskolák oldalán fölmerült kritika, hogy egyedül a dologi kiadások esetében kapnak az államiak kevesebbet, ugyanakkor az egyházi fenntartóknál ez a támogatás magába foglalja a személyi kiadások egy részét is, továbbá figyelembe kell venni az egyéb tételeket is. Ezt Romhányi Balázs egy szerződéses pedagógus példáján keresztül cáfolja: a pedagógus a heti két szakkör után számláz, és ebben az értelemben igaz, hogy bérre költenek ezek az egyházi fenntartású iskolák. Azonban a szülőket pontosan ez érdekli, amikor iskolát választanak, mert ebben az esetben nem az a fontos, hogy az adott pedagógus mennyit keres, hanem az, hogy az egyik iskolában sok szakkör van, a másikban pedig wc-papír sincs. Ez pedig pont a működési kiadásból finanszírozható. Másrészt az iskolában tanuló gyerekek száma után járó kiegészítő normatívát a fenntartó, vagyis az egyházi iskolák legnagyobb részének esetében a püspökség kapja, amely a forrást szabadon csoportosíthatja át a saját iskolái között.

Romhányi Balázs az egyik legfontosabb faktorként jellemzi az iskolaüzemeltetési tapasztalatokat. Erre utal például a katolikus iskolák esetében, hogy azon négy szerzetesrend hatékonysága, kompetenciája, amelyek már a rendszerváltás előtt is üzemeltettek iskolákat, általában jobb azoknál a fenntartókénál, amelyek csak a rendszerváltás után kezdtek ebbe a tevékenységbe. Prőhle Gergely azonban nem tartja elképzelhetőnek, hogy például egy katolikus és egy evangélikus felekezetű intézmény között finanszírozás szempontjából különbség lenne.

– Tekintettel arra, hogy én sem református, sem katolikus, hanem evangélikus vagyok, én csak a mi gyakorlatunkat ismerem részletesen, de nyilván ugyanazok a finanszírozási szabályok vonatkoznak minden egyházi iskolára. Az evangélikus és más felekezetek között a különböző oktatási fórumokon van ugyan egyeztetés, de máskülönösebben nem lehet azt mondani, hogy itt valamiféle szoros együttműködés lenne. Az evangélikus egyháznak nagy hagyományú iskolahálózata van, közte olyan legendás intézményekkel, mint a Fasori Evangélikus Gimnázium, vagy a Soproni Líceum. A rangsorokban a Deák Téri Evangélikus Gimnázium is általában elől szerepel. Egyébként pedig ott, ahol óvodáink, általános iskoláink működnek, jelentős evangélikus közösség van jelen, aminek hagyományosan fontos, hogy hozzájáruljon az általános közoktatási színvonal javításához – mondja.

Mindenesetre Lannert Judit oktatáskutató szerint – egy korábbi kutatásuk alapján – az egyházak között lényeges szerkezeti és irányítási különbségek rajzolódtak ki. Így a katolikus iskola esetében szembetűnő volt a centrális igazgatás, a föntről lefelé szabályozott hierarchikus felépítés; a református iskola alulról építkező, demokratikusabb volta, mely erősen reflektál a helyi igényekre; az evangélikusoknál viszonylag kis létszámú iskolákban a nagyobb egyéni figyelem a jellemző, a görögkatolikusok pedig a romapasztorációt vállalták föl az ország keleti részein.

A T-Tudok Zrt. a már említett 2010-es kutatásában megvizsgálta az állami, az egyházi és magán, illetve az alapítványi iskolák finanszírozását is. Az összehasonlításból egyértelműen az derült ki, hogy a legdrágább és a legrosszabb hatékonyságú az állami/önkormányzati iskola volt. A magániskolák rugalmasabbak voltak, ezért alacsonyabb bérköltségen is tudtak működni. Az egyházi iskoláknak pedig több pénz jutott ugyan de ezért több szolgáltatást is nyújtottak. Ma is jobb oktatást tudnak nyújtani, mert számolni kell olyan sok más kiváltsággal, amelyek más „bugyrokban”, főleg dologi kiadásokban látszanak: több jut felújításokra, pályázatokon indulhatnak, vagy például bizonyos keretek között szelektálhatnak a gyerekek felvételénél, így a hátrányos helyzetű, „problémásabb” gyermekek az egyházi iskolák közel feléből hiányoznak. Továbbá nem vonatkozik rájuk a tanfelügyelet, szabad tankönyvválasztás van, bár a fenntartó jelenléte megkerülhetetlen a pedagógiai programjuk, helyi tantervük tekintetében. A T-Tudok Zrt. másik vizsgálatából az is kiderült, hogy a legnagyobb hozzáadott értéket nem az egyházi gimnáziumokban, hanem az állami gyakorló gimnáziumokban találhatjuk. Ugyanakkor a KIFIR adatok azt mutatják, hogy az egyházi iskolákra jellemző a leginkább, hogy azokat tudja felvenni, akiket szeretnének, ami jótékonyan hathat az iskolai klímára.

A ma tapasztalható pedagógushiány viszont a jobban kistafírozott egyházi iskolákat is érinti, az egyházi iskolák is sorra teszik közzé álláshirdetéseiket. S hiába csábítják a pedagógusokat béren kívüli juttatással, bérlettel, étkezési utalvánnyal, lakhatási támogatással, ezekben az intézményekben is küzdenek a szakemberhiánnyal. Sőt, az egyházi iskolák pedagógusai a tavaly februári állásfoglalásukban fölhívják a figyelmet például a minőségi tanárképzés szükségességére, a versenyképes fizetésre, a pedagógusok túlterheltségére, az alaptanterv kapcsán elmaradt szakmai egyeztetésre.

Az elmúlt tíz évben az egyházi fenntartású iskolák száma megduplázódott. Számos önkormányzat a kétezres évek végén maga mondott le az iskolájáról, óvodájáról, és adta át a fenntartói jogokat az egyháznak, legtöbbször amiatt, mert olyannyira leromlott az anyagi helyzetük, hogy már képtelenek voltak az intézményt tovább finanszírozni, vagy a tervezett államosítás miatt attól tartottak, hogy az átalakítás során az iskolájukat bezárják, jobb esetben tagiskolává minősítik le, de az is lehet, hogy egyszerűen csak ódzkodtak a centralizációtól. Az önkormányzatok ezzel „megmentették” az iskolákat, akár olyan áron is, hogy a polgármester megzsarolta a plébánost – vagy átveszi az egyház a helyi iskolát, vagy szétkürtöli a faluban, hogy az egyház tehet az iskolabezárásról. De sokszor maga az egyház igyekezett megszerezni iskolákat, vagy az állami iskola egy része vált ki és került egyházi fenntartásba, és vitte magával az iskola személyi és tárgyi feltételeinek jelentős részét is.

Ugyanakkor az egyházi iskolák 2010 utáni elterjedésének a legerősebb motorja a vidéki elit menekülése a romló állami iskolákból, kialakítva egy olyan menekülési utat, amit a városi elitnek a ’90-es években a 6-8 évfolyamos gimnáziumok jelentettek. A szülők, látván a helyi iskola színvonalának romlását és azt, hogy a heterogén környezetben a pedagógusok sem állnak a helyzet magaslatán, inkább elvitték a gyerekeiket a saját vagy szomszéd település egyházi iskolájába.

Mivel az alaptörvény kimondja, hogy a nem vallásos gyerekeknek is biztosítani kell a világnézet- és vallássemleges oktatást, így ez is az elkülönülni vágyó elitet segítette, hiszen a roma gyerekeket ott hagyhatták az állami iskolákban. Lehet, hogy egy kisebb településen jobb lenne csak egy darab iskola, akár egyházi, akár állami, mert akkor viszont minden gyereket föl kellene oda venni. Látható, hogy ezt a helyzetet maguk a rendszer szereplői alkották meg: a szülők, az egyházmegye vezetői, a püspökök és az általuk megválasztott iskolaigazgatók, a pedagógusok, a polgármesterek és az oktatáspolitikusok.

Lannert Judit József Attilát idézi: „Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált.” Elitiskolák azonban mindig is voltak, de az oktatáskutató szerint hagyni, hogy ezek túlburjánozzanak, társadalmi, politikai szemlélet kérdése. Finnországban a mindenkori kormány ellenáll, hogy az elit fölszabdalja az oktatás terepét, Angliában 1945 után nem hiába nem engedtek magániskolákat nyitni, hiszen az eltávolítja az elitet a társadalomtól. Ezt mintegy 50 évvel később David Cameron törte meg, a Brexit élharcosa, aki újra engedte, hogy elitképző nyílhasson.

– Gyenge politikus mindig van, aki kinyitja Pandóra szelencéjét, de nálunk be se zártuk, mert még a szocializmus alatt is élt a bújtatott elitképzés a tagozatos iskolákban. Mindennek a folyománya nálunk most az, hogy nem csupán a társadalom szövetét vágjuk szét, de az általános iskolák felébe 150 tanulónál kevesebben járnak, így még több tanári posztra van szükség és ez finanszírozásilag sem hatékony. S mivel a rendszerben erős a tanult tehetetlenség, az iskolák kerülik a változást. Nem lehet elfelejteni, hogy ezek a folyamatok az adófizetők pénzén történnek, tehát az elit az adófizetők pénzén különül el, lerohasztva az állami iskolarendszert – mondja Lannert Judit.

Hogy az evangélikus iskolák, óvodák esetében mennyiben állja meg a helyét az, hogy csak a jó képességű gyerekek gyűjtőhelye lenne, arra Prőhle Gergely így válaszol:

– Iskoláról iskolára meg lehet nézni azt, hogy – a speciális roma szakkollégiumokon túl – az evangélikus intézmények pedagógusai mi mindent tesznek a felzárkóztatásért. A szegregáció minden megnyilvánulási formája kerülendő. November 11-én fogjuk az evangélikus egyház legmagasabb, civileknek adható kitüntetését, a Prónay Sándor díjat átadni, amit idén egy roma felzárkóztató iskola létrehozásáért adományozunk. Hogy mennyi hátrányos helyzetű gyermek tanul az iskoláinkban, arra nehéz általánosítva mondani bármit is, hiszen ez iskoláról iskolára változik attól függően, hogy az ország melyik vidékéről beszélünk. Meggyőződésem, hogy egyházanként és iskoláról iskolára érdemes megnézni, hogy mi a helyzet.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.