Ónody-Molnár Dóra Elfogadnak vagy sem?

Áltudományos és veszélyes terápiák

Augusztus közepén kezdődött el a Budapest Pride eseménysorozat, amelynek egyik egész napos rendezvénye a Háttér Társasághoz kapcsolódik. A szervezet „LMBTQI a gyerekem” címmel hirdetett családi napot, immáron ötödik alkalommal, amelynek célja, hogy az érintett fiatalok, szülők, családtagok, barátok információkhoz juthassanak, megoszthassák egymással tapasztalataikat és támogató közösséget adhassanak egymásnak.

– A családi elfogadás témája évek óta a programjaink között szerepel, de idén két apropója is van. Az egyik, hogy tavaly év végén készült el az a reprezentatív közvélemény-kutatás, amelyet a Magyar LMBT Szövetség megbízásából a Medián készített. Az eredményekből a családon belüli elfogadásra vonatkozó részeket emelném ki. Elég lesújtóak. Arra a kérdésre, „hogyan fogadná a szülő, ha meleg vagy transznemű gyereke lenne?” 50 százalék válaszolt úgy, hogy szereti a gyerekét, és teljesen elfogadja. Vagyis ötven százalék esélyünk van olyan családba születni, ahol elfogadnak. Három százalék válaszolta azt, hogy kitagadná a gyerekét, húsz százalék pedig megpróbálná lebeszélni a gyerekét a homoszexualitásról. 16-19 százalékuk pedig pszichológushoz, pszichiáterhez küldené, hogy gyógyíttassa ki magát a melegségéből vagy transzneműségéből. És itt elérkeztünk a családi napunk másik apropójához: az ENSZ független szakértője, aki a szexuális irányultság és a nemi identitás alapján való hátrányos megkülönböztetést vizsgálja, júniusban mutatta be jelentését a homoszexualitást és a transzneműség gyógyítását ígérő konverziós terápiákról. A jelentés szerint az ilyen terápiák megalázók, embertelenek, kegyetlenek és jelentős pszichológiai károkat okoznak a résztvevőknek. A független szakértő ezért a reparatív terápiák globális betiltását kérte – mondta el Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője az eseményt megnyitó sajtótájékoztatón.

Az apropó azért is aktuális, mert míg a fejlett országok nagy részében káros hatásaik miatt visszaszorulóban vannak ezek a terápiák, addig Magyarországon ezzel ellentétes irányú trendek látszanak, ami nem független a kormány szándékaitól. Ez abból is látszik például, hogy tavaly év elején egy teljes órát szentelt az óriási közpénzeket felemésztő állami televízió arra, hogy ezeknek a terápiáknak a hatékonyságát sulykolja a nézőben. „A homoszexualitásból ki lehet gyógyulni” – üzente a műsor. Az év végén pedig a másik kormánytévé, a Hír TV arról számolt be, hogy egy zárt körű szakmai konferenciát tartottak Magyarországon a melegek orientációjának megváltoztatásáról. Ugyanakkor – tegyük hozzá – hazánkban az orvosokra, az egészségügyi dolgozókra és a pszichológusokra vonatkozó jogszabályok és etikai szabályzatok tiltják a tudományosan meg nem alapozott terápiák alkalmazását. Ehhez képest egyetlen vizsgálat sem indult ilyen terápiák nyújtása miatt, sem a pszichológusokat, sem az orvosokat tömörítő szakmai szervezetek nem léptek fel, holott – Dombos Tamás tájékoztatása szerint – több ismert eset is van. (A Magyar Pszichológiai Társaság egy Útmutatóig jutott, amelyben a szervezet kifejezi, hogy nem támogatja ezt a módszert.)

Ezért is volt fontos aktualitása A Háttér Társaság rendezvényén Perintfalvi Rita katolikus teológus, a Grazi Egyetem Katolikus Fakultása tanárának a „Mennyire beteg a melegkigyógyító terápia? Vallási fundamentalizmus és a homoszexualitás démonizálása” című előadása.

– A homoszexualitásról való torz gondolkodás kapcsán beszélnünk kell az úgynevezett meleg „kigyógyító terápiák”, hivatalos nevén reparatív (helyreállító), illetve konverziós „terápiák” vallási fundamentalista körökben történő népszerűsítéséről és mozgalmi jellegű terjesztéséről. Ez a mozgalom az USA-ból indult, majd Európába is megérkezett, sőt világszintű jelenséggé vált, itt Közép-Kelet-Európában a jobboldali populizmus is felkarolja – kezdte előadását. Hozzátette: a „kigyógyítás” folyamata nem mentes az erőszaktól sem. – Ha egy vallásos autoritás, egy pap azt mondja egy hívő melegnek, hogy megszállta az ördög, az azért különösen káros, mert a papnak spirituális, szakrális hatalma van a hívő felett, hiszen ő képviseli Istent, a legnagyobb hatalmat. Ha egy pszichológus mondja ugyanezt, ő ugyan lehet szakmai tekintély, de tudod róla, hogy „csak” ember. Ha a pap mondja, hogy kigyógyulhatsz, ő Krisztus képmásaként van jelen a világban, a hívő ezért azt gondolja, rosszat neki egy pap nem akarhat. Isten kegyelmet ad ahhoz, hogy megváltozz, csak eléggé kell akarni, és hinni. Ha mégsem változol meg, akkor veled van a baj, egy utolsó féreg vagy, a hited nem elég erős. Ezzel a közösség előtt is megszégyenülsz – jelentette ki Perintfalvi Rita, aki nem véletlenül használt ennyire erőteljes mondatokat: a káros terápiák egy része ugyanis öngyilkosságba torkollik.

A teológus egy francia tényfeltáró filmre hívta fel a figyelmet, ahol olyan „terapeuták” beszélnek hosszan, akik 10-20-30 évig próbálták gyógyítani a homoszexualitást, ami végül nem sikerült: egyetlen embert sem sikerült heteroszexuálissá átnevelniük. Ezért nyilvánosan bocsánatot kérnek a filmben. – Ez a terápia nem játék. Ezzel halálba lehet kergetni embereket. Miközben azonban egyre több országban tiltják be, addig Magyarországon egyre népszerűbb – tette hozzá Perintfalvi Rita, aki elmondta: a módszer egyik ismert propagátora Joseph Nicolosi amerikai katolikus pszichológus, akinek könyvét „Szégyen és kötődésvesztés” címmel magyarra is lefordították. Ez a módszer azt hirdeti a saját homoszexuális orientációjukat vallási okokból elfogadni nem tudó, elsősorban férfi melegeknek, hogy a módszer segítségével átalakulhatnak, mégpedig heteroszexuális hajlamú emberekké. – Ennek az úgynevezett „terápiának”, aminek valós hatékonyságát tudományos vizsgálatok kérdőjelezték meg, a neve is devalváló, hiszen azt üzeni, hogy azokat az embereket, akik homoszexuális irányultsággal rendelkeznek, helyre kell állítani – jelentette ki az előadó, aki szerint az a jelenség a legijesztőbb, hogy nem csak a vallási fanatikusok, de képzett pszichoterapeuták és orvosok is azt szuggerálják a fiataloknak, hogy ha a hitük elég erős, akkor meg tudnak változni. – Ha az mégsem sikerül, az viszont egyedül az illető személyes hibája, aminek az oka az, hogy túl gyenge a hite. Ezt az érvelést spirituális bántalmazásnak tekinthetjük, ami megnyilvánulásában akár a verbális erőszak szintjét is elérheti. És akkor még nem beszéltünk azokról a szélsőséges vallási csoportokról, amelyek a verbális erőszakon túlmenően még attól sem riadnak vissza, hogy megpróbálják a homoszexualitás démonát kiűzni az érintettekből. Ennek során akár fizikai bántalmazást is alkalmaznak azért, hogy az ördögűző praxis sikeresebb legyen – fejtette ki. Perintfalvi Rita felidézett egy másik bocsánatkérőt is: Robert Spitzer amerikai pszichiáter-pszichológust. Ő 2003-ban publikált egy tanulmányt, miszerint sikerült kétszáz, meleg kliensét „kigyógyítania”. – Ugyanabban a vallási közösségben egy másik pszichiáter-team is készített egy vizsgálatot, 1612 résztvevővel. Ők úgy találták, hogy a kliensek 32 százaléka súlyos mentális sérüléssel került ki a reparatív terápiából, 42 százalékuk semmilyen változást nem érzékelt, és mindössze 4 százalék mondta, hogy „nagyon kevés változást” érez a szexuális orientációjában – mutatta be Perintfalvi Rita az eredményeket, hozzáfűzve, hogy a vallási fundamentalista körök által hirdetett „sikerek” utólag egyértelműen csalásnak, tévedésnek bizonyultak. Spitzer 2012-ben kért bocsánatot korábbi állításaiért.

A pszichológia és a pszichiátria már a hetvenes évek óta kialakította álláspontját arról, hogy a homoszexuális hajlam nem betegség, ezért az abból való kigyógyulás, mint elvárás, képtelenség.

– Számos felmérés igazolta, hogy ha valaki végigcsinálja ezeket a terápiákat, azok milyen széleskörű és mélyreható lelki rombolást okoznak. Ilyen káros hatás például a félelem, a depresszió, az öngyilkosság, a kapcsolati problémák, az alkoholizmus, a függőség, a csalódottság és a reménytelenség, az internalizált homofóbia – tette hozzá.

Jól van, gyermekem

A Pride egyik megindító eseménye volt az a kerekasztal-beszélgetés, amelyet a hírhedt „33-as paragrafus” (lásd keretes írásunkat) kapcsán szervezett a Háttér Társaság. A közösséget nagyon megrázta ez a vélhetően alkotmánysértő, a jogállamiságra, az emberi jogokra fittyet hányó törvény.

– Az öcsém transznemű. 16 éves. Most merült fel benne, hogy érettségi után külföldre menjen. De azért menjen el ebből az országból, ahová született, mert transznemű? – mesélte egy fiatal lány, akinek az öccse, bár születésekor nem fiú névvel anyakönyvezték, ma már férfiként él, tanul, támogató közegben. – Most azon megy a tanakodás otthon, melyik nyugat-európai ország jöhet szóba. Szörnyű átélni, hogy egy ország elnyomja és cserben hagyja a saját polgárait. Sok transzaktivista ment már el. Borzasztó ez a veszteség, mind az LMBTQ közösségnek, mind pedig az országnak – tette hozzá.

De mit tud tenni egy családtag, ha a transznemű hozzátartozójának az életét olyan súlyosan befolyásoló döntés születik, mint a 33-as?

– Azon kívül, hogy támogatod, sok mindent nem tudsz tenni. Nem tudod igazán megvigasztalni sem. Azt teheted, hogy folyamatosan biztosítod őt a szeretetedről, hogy tudja, akármi történik is, mellette állsz. Mivel most nem változtatható meg a születési nem a nyilvántartásban, így más lehetőségük nincs ezeknek a fiataloknak, mint várni – mondta egy nő, akinek egy érettségiző korban lévő transznemű lánya van.

A kerekasztalon arról is beszéltek az érintettek, miként történt az előbújásuk.

– Éppen Franciaországban volt a gyerek, egy iskolai programon. Telefonon mondta el. Jól van, gyermekem. Mindig tudtam, hogy nem olyan, mint a testvérei. Aztán közöltem a család többi tagjával a hírt. Senki nem problémázott. A lányom annyit mondott: lett még egy húgom. Az édesapja fogta fel nehezen. Kellett neki egy kis idő. Megpróbált a gyerek lelkére beszélni, hogy gondolja meg magát, ami annyira megviselte, hogy sírva hívott fel. Akkor én hívtam fel a volt férjemet, és kicsit helyretettem az agyát. De a többi családtag és az iskola is elfogadó volt. Az előbújása után az igazgató behívta, és azt mondta, jelentse, ha bármilyen atrocitás éri. De nem érte – mesélte az édesanya.

– 20 éves korom körül tudatosodott bennem, hogy nő vagyok. 25 évesen pedig léptem, hogy ez az átalakulás meg is történjen. A családom nehezen fogadta el. Próbáltak lebeszélni, aztán beletörődtek azzal, hogy furcsa vagyok, csodabogár – mesélte Dóra, aki civilben informatikus. Hozzáteszi: azóta a család beletörődéssel vegyes érzéketlenséggel áll hozzá ehhez az egészhez. Nagyon magára hagyottnak érzi magát.

A kerekasztalon résztvevő édesanya azt pedzegette, miért mondja sok érintett szülő, hogy elgyászolja a gyermekét, ha az rátalál az igazi nemére. – Holott az égvilágon semmi nem történt. A gyerekem él. Azt kell gyászolni, aki meghalt. Aki viszont él, azt segíteni kell. Amikor gyereket vállaltam, azzal a tudattal tettem, hogy minden problémájával együtt szeretem. Ne gondolkodjon, hanem nyújtsa ugyanazt a szeretetet, mint addig – fogalmazott. Az asztalnál ülő Bálint Eszter, a Háttér Társaság Lelki Egészség Programjának vezetője úgy reagált minderre, hogy a gyászfolyamat sokaknak segít eltemetni az előzetes vágyakat, terveket, amik a szülőkben a gyermekükkel kapcsolatban kialakulnak. – Fontos beszélni a negatív érzésekről. Van szülő, akinek nem siketül egy ilyen előbújást azonnal feldolgoznia. A gyász sok mindenben benne van, olyan dolgokban is, amelyek nem a halállal kapcsolatosak. Lehet, hogy nem gyásznak kéne hívni – tette hozzá.

A beszélgetés iránya, tépelődő, érzelmekkel teli tartalmai jelzik, milyen mély sebeket okozhat a politikai haszonszerzés, és mennyire szükség van olyan civilekre, akik nem csak küzdenek a jogtiprás ellen, hanem támaszt, segítséget és információt adnak az érintetteknek és a családtagjaiknak egyaránt. Mert az is kiderült: nem csak az LMBTQ emberek bújnak elő, hanem velük együtt a családtagok is.

 

Tisztelt Olvasónk!

Ön az elmúlt percekben a Jelen cikkét olvasta. Köszönjük érdeklődését!
Ha tetszett, olvassa el a többi cikkünket is, amelyek előfizetéssel érhetők el.