Tóth Bea Élni és élni hagyni: új koncepciót szeretne megvalósítani a bulinegyedben az önkormányzat

Budapest belvárosa, az 1873-ban alapított Erzsébetváros az a kontrasztokkal teli találkozóhely, ahol a társadalom majdhogynem minden rétege érintkezik; nappal a zsidó emlékhelyek, a zsinagógák, a mikve, az UNESCO világörökségi listáján szereplő részek, a romos falak emlékeztetnek a múltra, a bűnökre, a családi és egyéni túlélőtörténetekre, majd ahogy a Nap halad és vet árnyaltabb fényt a házak falára, úgy gyulladnak ki a bárpultok fényei és telnek meg az utcák egyetemistákkal, bölcsészekkel, vezető beosztású, divatházak öltönyeit viselő alakokkal, underground- és mainstream figurákkal, hazai és külföldi turistákkal, legénybúcsúsokkal, akik magukkal hozzák a saját jelenüket és jövőjüket, miközben közülük sokan mit sem sejtenek az itt élő múltról, a sárga csillagos épületekről, a gettóról, a Klauzál téri tömegsírról. 

Talán elkerülhetetlen is, hogy egy ilyen kerületben, ahol ennyire élő a múlt és a jelen, a jövőt mindenki másképp lássa, mint ahogyan eltérően vélekednek róla az itt élők is, akik közül sokan mélyszegénységben élnek. A kerület lakosságszáma az elmúlt negyven évben folyamatosan csökken, ma már csak 54 ezren laknak itt, többségük idős ember. Mégis, habár területileg ez Budapest legkisebb kerülete, viszont a legnagyobb népsűrűségű is egyben – élnek itt cigányok, szerbek, örmények, bolgárok, görögök, horvátok, lengyelek, németek és román nemzetiségiek is.

Erzsébetváros arculatát az elmúlt évtizedben a vendéglátás fiatal és elkötelezett generációja alakította, ők hoztak tető alá olyan projekteket, amelyek európai szinten is mintaként szolgálnak, hiszen a mára már kultikus helyeket kormányzati pénz vagy stratégia helyett a benne dolgozók kreativitása vitte előre. Ám ennek is megvannak a maguk velejárói: a rövid időn belül meggazdagodni vágyók, a gyrososok, a talponállók, amelyek vonzzák a bűnözést is. 2018-ban az éjféli záróra mellett kampányoló Élhető Erzsébetvárosért mozgalom népszavazást íratott ki a bulinegyedről, de a szavazásra jogosultaknak mindössze 15,89 százaléka ment el voksolni, így az érvénytelen lett.

Aztán jött a Covid.

2020 márciusában még nagyjából ezer vendéglátóhely működött a kerületben, 2021. december végére csak 859 maradt. Ezekből úgy ötszáz található a bulinegyedben. A vendéglátósok tartottak attól, hogy a 2019-ben polgármesternek választott DK-s Niedermüller Péter beváltja kampány­ígéretét, vagyis megszünteti a 0-24 órás nyitvatartás korlátok nélküli lehetőségét. Csakhogy a Covid átalakította a fogyasztási szokásokat, óriási károkat okozva ezzel nemcsak a vendéglátásban, de a sebezhető kulturális szcénában, a színházak és az alkotó közösségek életében is.

Az önkormányzat ezért kénytelen volt várni a lakók egy része és vendéglátók között kialakult patthelyzet feloldásával. Tavaly júliusban aztán megalakult egy munkacsoport, nemrégiben pedig közzétettek egy 122 oldalas kulturális koncepciót, amely az önkormányzat szándékai szerint valójában kulturális stratégia, hosszú távú építkezési program, melynek célja a kocsmaturizmus egy részének „domesztikálása” és átirányítása a kultúrafogyasztás felé úgymond szemléletformálással és a kínálat szélesítésével.

A koncepció megvalósítását persze akadályozzák az önkormányzati elvonások, és bár az idei költségvetésről még folynak a tárgyalások és egyeztetések, Szücs Balázs kultúráért is felelős alpolgármester szeretné a munkát a kerületben élők kultúrafogyasztásával kapcsolatos felméréssel folytatni, ezzel párhuzamosan pedig társadalmi, szakmai párbeszédet folytatni a lakossággal, szakértőkkel, társintézményekkel, a civil és piaci szereplőkkel. Csak ezután dolgoznák ki a végleges cselekvési tervet.

A koncepció kitér egyrészt a zsidó kultúra, a hagyomány és kortárs művészet ápolására, a vallási turizmus erősítésére. Ennek bázisát a Csányi utca és környéke jelentené, mégpedig a Zsidó Helytörténeti Tárlat és a szomszédságában már 17 éve működő Gólem Központ, Budapest egyetlen zsidó színháza. E központot Borgula András alapította – darabokat visznek színre, izraeli és más zsidó alkotókat mutatnak be, izraeli drámákat fordítanak, zsidó tematikájú irodalmi, képzőművészeti és mozgóképes alkotásokat vetítenek és állítanak ki. Ezen kívül fesztivált szerveznek, külföldön képviselik a magyar zsidó kultúrát, foglalkoznak civil amatőr színjátszókkal, az iskolásoknak drámapedagógiát, élő irodalom órát tartanak.

– A budapesti kulturális élet szövetébe az élményalapú zsidóságomat szeretném beépíteni, az identitásomat, amit Izraelben kaptam. Eszközöm erre a színház, amely az itt és most élményét adja. Minden előadás egyszeri és megismételhetetlen. Mi nem prezentációt csinálunk, hanem élő kortársművészetet, amelynek gyökerei mélyen a zsidó hagyományból táplálkoznak. Magyarországon aktív zsidó közösség él. Zsidó vagyok, úgy élem az életemet, de nem vagyok vallásos. Ezért érzem lehetőségnek a koncepciót és azt, hogy itt egy kulturális és nem vallási értelemben vett zsidó utcát virágoztassunk föl. Ez önmagában a zsidó közösségen belül is forradalmi, hiszen a zsidóság Magyarországon – történelmi okokból – nem etnikum, hanem vallás, s ami a zsidó kultúrához kötődik, azt általában az egyházak végzik – mondja a Jelennek Borgula András.

Ebben bizonyosan van igazság, hiszen 2019 végén az Emmi „Előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása” jogcímen az egyik zsidó vallási közösségnek, az EMIH-nek adott 1.8 milliárd forintot. Ez a tény azért sem mellékes a Gólem Színház esetében, mert ha a teátrum támogatásért fordul valahová, akkor azonnal a fejéhez vágják, hogy ma a zsidó színház a legtámogatottabb független színházi műhely.

– Azt hangsúlyozzuk a mindenkori kerületvezetésnek, hogy mi nem leszünk az önkormányzat terhére. Azt nem állítom, hogy befizetünk, de nem is fogunk elfoglalni egy állandó költségvetési sort, hiszen az üzleti modellünk az önfenntartásra törekszik. Ezt segíti az erzsébetvárosi és terézvárosi színházak közötti személyes kapcsolat is. Ha fölhívom az Örkénytől Mácsai Pál vagy a Radnótitól Kovács Adél igazgatót, hogy szükségünk lenne négy kabátra a ’20-as évekből, átmegyek, válogatok. Próbatermet adunk egymásnak, a színészek is besegítenek, technikust ajánlanak. Mi például megkaptuk az Örkény színház nézőtéri székeit a kávézónkba – mondja Borgula András,

aki a kezdetektől figyelemmel kísérte a kerület átalakulását. Szerinte abszolút többségben vannak azok a vendéglátósok, akik az olcsóvá és tömegessé vált kocsmaturizmus helyett színvonalasabb vendéglátást, kulturált turizmust szeretnének, s példaként említi a Kőlevest, a Gettó Gulyást és az Aurórát. A járványügyi korlátozások, a turizmus visszaesése, az infláció miatt sok hely bezárt, de meglátása szerint ez csak elősegíti azt a tisztuló folyamatot, amelynek révén csak az erősebb alapokkal rendelkező és színvonalasabb vendéglátóhelyek maradnak fönn.

A koncepcióban szeretnék visszahozni a Király utca békebeli kereskedelmi arculatát, és újból teret nyitni a hagyományos mesterségeknek, például az ötvösmesterségnek, a rézművességnek, a papírmerítésnek, az üvegfestésnek és a mozaikművészetnek. Ezt a „kreatív ipart” pályakezdő képzőművészekkel, iparművészekkel, kézművesekkel, designerekkel szeretnék megvalósítani, noha Szücs Balázs szerint további gondolkodást igényel az, hogy mi módon tudják őket támogatni még azon kívül, hogy az üres üzlethelyiségekre vonatkozó jelenlegi rendelet már eleve kedvezményeket biztosít számukra. Az irányított bérbeadáson kívül előkészítés alatt áll még egy olyan önkormányzati pályázat is, amellyel támogatást kaphatnának azok a vendéglátósok, akik kulturális rendezvényeknek adnának otthont. Erre egyébként már most is számos példa van.

A tervek szerint közösségi irodákat fejlesztenének, a Klauzál 6-ban galéria működne, ahol a „Fresh Meat”, a 35 év alatti fotográfusok fesztiválját fogadnák be, valamint a Kortárs Építészeti Központtal közösen szeretnék meghonosítani a zöld szemléletet, ami már csak azért is kiemelt fontosságú lenne, mert országos szinten az Erzsébetvárosban élőkre jut a legkevesebb zöldfelület. A kerület kulturális szövetében jelen vannak a fővárosi és országos jelentőségű intézmények is, összesen nyolc színház működik itt. Az önkormányzat legtöbb tevékenysége azonban meghaladja a kerület finanszírozási lehetőségeit, így a 110 éves Fészek kulturális központ megmentésére is a fővárostól szeretnének segítséget kérni.

Szücs Balázs szerint a koncepció stabil befektetés, amely már középtávon is jelentős értéknövekedéssel jár. Akadnak persze aggodalmak. Niedermüller Péter polgármester ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy az önkormányzatnak nem célja vendéglátóhelyeket bezáratni, s a 6. és a 8. kerületi polgármesteri hivatalokkal közösen gondolkodnak a bulinegyedről. Ez persze nem is csoda: a bulinegyed, bár sokan támadják, nagyon jelentős bevételt jelent. Szücs Balázs úgy látja, hogy a bulinegyednek változnia kell, ahogy már sokat változott is.

– Ami 2020 előtt volt, az már nem fog visszatérni. A beáramlott tőke pedig teljesen más megtérülést jelent majd és más célcsoportok számára. Azok a befektetések és vállalkozások, amelyek 2010-től a Fidesz-éra alatt prosperáltak, a gyors meggazdagodás, a rövid- és középtávú megtérülés reményében működtek. Mi sokkal lassabb építkezést és hosszabb megtérülési időt ajánlunk, de értéket teremtő befektetéseket szeretnénk támogatni és helyzetbe hozni. Másrészt, ne feledjük, hogy a bulinegyed a kerületnek csak egy része, miközben a koncepció az egész városrészről szól. A szórakozóhelyek kulturális jelentőségűek, de alapvetően csak egyetlen réteget érnek el. Fontos partnerünknek tekintjük a Kisüzemet az állandó galériájával és kiállításaival, a Szimplát, a Központot, a Telepet és a Grundot. De a bulinegyeddel kapcsolatos feltételezéseinket és elképzeléseinket sajnos még a járvány is erősen átszínezheti – mondja az alpolgármester.

2010 környékén a bulinegyed nagyot robbant: a plázák egyre erősebben szívták el a kiskereskedéseket, velük együtt a vásárlókat. 2011 után aztán a fideszes kerületvezetés eltörölte a funkcióváltáshoz szükséges társasházi engedélyeket. Ekkor nyílt meg az ikonikus Ötkert és egyre több nívós vendéglátóhely. 2014-ben a Hajógyári-sziget végleg bezárt, összeomlott az egész Vizoviczki-birodalom, a közönség pedig új helyek után nézett. Megindult egy öngerjesztő folyamat, az Airbnb csúcsokat döntött. A KSH adatai szerint 2019-ben a 7. kerületben 382 964 vendég töltött el 1 107 741 vendégéjszakát, amelynek 95,2 százalékát külföldi vendégek tették ki. A fapados járatok pedig hozták-vitték a brit, olasz, német legénybúcsúsokat. Ebben az átalakuló urbanisztikai folyamatban szinte természetes módon erősödött az indulat is.

Mindeközben a vendéglátó szakma sokat hozzátett Budapest nagyvárosi megjelenéséhez – a legjobb helyek pedig a pandémia ellenére is megtartották a presztízsüket.

Tenner Benjámin, a Konyhakör megálmodója részese volt ennek a folyamatnak. Korábban „felbukkanó pop-art vacsorát” szerveztek például a Kelenföldi hőerőmű vezérlő termében, Csórompusztán, a Kiscelli Múzeumban. Most másfél éve egy állandó helyen vezeti a vendéglátás gasztronómiai peremvidékén lévő Ensõ-t.

– Az, hogy Budapest emberarcú bulikultúrát tudott mutatni, 5-10 jó ízlésű buliszervező csapatnak köszönhető, ideértve az elektronikus zenei szervezőket és a klubtulajdonosokat egyaránt. Egy modern városhasználat esetén nem életszerű a már ismert anomáliákat fölhozni. Az emberek azért költöztek a frekventált városi helyekre, hogy találkozzanak. Cserébe a lakásuk értéke is megnő. Párizsban, Berlinben, Londonban, Barcelonában, Lisszabonban, ahol az életigenlés potmétere máshová van feltekerve, működik az, hogy a belvárosban szórakozónegyed van, mivel az önkormányzataik már rég kialakították a partnerségi viszonyukat. Eközben a bevételből származó pénzalapból tartják fönt a kerületet és abból újítják föl az utcákat és biztosítják a közbiztonságot – mondja.

Tény, hogy a vendéglátás organikusan járul hozzá – ipar­űzési adó, romkocsma- és helyi adó, egyéb járulékok, áfa, kata, kiva, szja képében – a Budapest fejjsúlyú magyar gazdasághoz, miközben több ezer embert foglalkoztat. S ez még annak ellenére is elmondható, hogy például 2018-ban a NAV ellenőrei egy hét alatt több mint 120 millió forintos mulasztási bírságot róttak ki a bulinegyedre.

Tállai András egykori NAV-elnöktől tudjuk, hogy 2017-ben „a 7. kerületi székhelyű adózók, amelyeknek a fő tevékenysége a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás, a legfontosabb adónemekben és idegenforgalmi adó formájában 6,6 milliárd forinttal járultak hozzá az államháztartás bevételeihez.” A központi költségvetésből azonban nem sokat kapott vissza az önkormányzat: működési támogatásként mindössze 1,4 milliárd forintot. A G7 becslése szerint 2018-ban az állam 4,4 milliárd forintot húzhatott be a bulinegyedből.

– Komolyan kell venni a piac szereplőit, és nem úgy tekinteni rájuk, mint a gyerekekből összeverődött csapatra, akik hangosan hallgatják a zenét. Ezek a gyerekek régóta ebben a szakmában dolgozó és tudatosan fejlődő profi szakemberek, kínosan figyelve a jó ízlésre, sok szabályt betartva. Természetesen vannak színvonaltalan szolgáltatások is, de egy minőségi szórakozóhely, amely befogad tartalmakat, nemtől, színtől, kortól függetlenül, kulturális termék. Tojáshéjon táncolunk, ha a kultúrafogyasztást és a vendéglátást különválasztjuk – mondja Tenner Benjámin.

Kérdés, hogy Erzsébetváros önkormányzata miképp fog hangot találni a lakókkal, a piaci szereplőkkel, sikerül-e a külföldi modellek alapján, átlátható szabályozással a kultúrnegyed bevételeit újra elosztani és azokból fönntartani a biztonságos szórakozást, sikerül-e kialakítani az élni és élni hagyni elvét, amire valójában mindenki vágyik: a lakók, a zsidó színház vezetője, a szociális munkások és a legtöbb vendéglátóhely tulajdonosa. Jelenleg a legfőbb kérdés mégiscsak az, hogy az önkormányzat április 3. után számíthat-e fővárosi és állami szintű beavatkozásokra.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.