Kaló Máté Európai Unió, az autonóm nagyhatalom?

Az egységes Európa kilátásai a szuverenista reneszánsz idején

A német Friedrich Ebert Alapítvány (FES), a Political Capital (PC) és lapunk által közösen szervezett programsorozat újabb fejezetében az uniós integráció különböző területeinek kilátásait vettük górcső alá elismert szakértőkkel. A nemzetek Európájának szószólói évek óta uralják a kontinens politikai napirendjét, de a jövőképről szóló viták igazi vízválasztója az idei őszi és jövő tavaszi politikai szezon lehet. Jövő nyárra kiderül, megroppantható-e az európai projektet előrehajtó német-francia tandem.

Az EU 2000-es években tapasztalt bővítési láza – melynek révén melynek révén 2004-ben hazánk is csatlakozott az Unióhoz – a 2008-ban kirobbant gazdasági válság, majd a 2015-ös migrációs krízis és a jelenlegi világjárvány árnyékában egyre inkább alábbhagyott. Az erős Európa és a fokozódó integráció vesztett vonzerejéből, ehelyett a nemzetállami szuverenitást gyakran rebellis módon hangsúlyozó politika térnyerése határozta meg az elmúlt egy évtized európai napirendjét. Ez a trend a britek öt éve megszavazott, és tavalyrealizálódó kilépésében kulminálódott. A mérsékelt politikai elitek pengeélen táncolva egyensúlyoznak saját hazai politikai túlélésük bebiztosítása és az európai projekt felszínen tartása között.

A helyzet integrációpárti nézőpontból tekintve pillanatnyilag egyáltalán nem szívderítő, hiszen az EU túlbürokratizált, cselekvésképtelen, a polgárok mindennapi problémáit megérteni és orvosolni képtelen gépezetnek tűnik a közvélemény szemében. Az EU politikai napirendjét az euroszkeptikus pártok valós politikai súlyukon felül képesek uralni, míg a mérsékeltek sikereit csak óvatosan meri ünnepelni az integrációpárti tábor.

Ennél, ha nem is sokkal, de derűsebb a valós helyzet, hiszen az EU-párti erők még így is stabil többségben vannak a tagoszágok kormányzataiban és az Európai Parlamentben egyaránt, a szkeptikusok főleg a vétóhatalom nyújtotta kiemelt figyelmet és hatalmi felülreprezentáltságot élvezve érezhetik magukat nyeregben. Megeshet ugyanakkor, hogy az egyre frusztráltabb integrációpárti tábor a jelenlegi uniós döntéshozatal reformjával egyszerűen megtizedeli a vétózható egyhangúsági döntések körét. Ha minősített többségre enyhíti azokat, a zátonyra futtatás eszközét kivenné az Orbán Viktorral hasonszőrű renitens vezetők kezéből.

A szakértői beszélgetést megalapozó tanulmány ismertetése során Wolford Zsófia, a PC elemzője, az Európai Unió önállóbb és erősebb szuverenitással rendelkező szereplővé alakításának lehetőségeit vizsgálta. Ezt a nagyhatalmi potenciált nevezi a szakzsargon stratégiai autonómiának. Ennek szűkebb értelemben vett felfogása a védelem- és külpolitikára korlátozódik, míg a – főleg Emmanuel Macron francia elnök által propagált – másik felfogás sokkal tágabban értelmezi a fogalmat. Az európai politikai közösség számára stratégiai fontosságú területekként jelöli meg a határvédelem, a kereskedelempolitika, az ipar és a gazdaság, a környezetvédelem és a digitális technológiák ügyét is.

Nagyon leegyszerűsítve: az EU mint (kon)föderáció szuverenitásának bővülése a tagállamok szuverenitásából táplálkozik. Annyival nő a szupranacionális autonómia, amennyit az azt alkotó országok hajlandóak feladni a saját nemzeti hatásköreikből. A macroni francia álláspontot számos szkeptikus ország vezetése Brüsszel lopakodó föderalista puccskísérletének minősíti, és ellenzi a hatáskörök európai centralizációját, még ha számos területen maguk is szorosabb együttműködést sürgetnek.

A 2015-ös migrációs válság ébresztette rá leginkább az európai közvéleményt arra a tényre, hogy a tagállamok – és ezáltal az EU – határainak védelme nem megoldott. Ez a kontinentális szuverenitás egyik alappillérének meglazulása, hiszen a schengeni övezeten belüli szabad mozgásnak is a hatékony külső határvédelem a záloga. A 2020-2021-es járványra reagáló válságkezelés többnyire a nemzeti kormányok hatáskörében valósult meg, a Bizottság pedig alaposan alulteljesített a vakcinaelosztás logisztikai kihívásaival viaskodva.

Az online rendezvény szakértői, Dunay Pál, az ELTE docense és a németországi Marshall Center professzora valamint Zalán Eszter, az EUobserver újságírója egyetértettek abban, hogy jelen helyzetben leginkább a gazdasági és külkereskedelmi dimenziókban erősödhet az EU stratégiai autonómiája. Jó példája ennek a fent említett közös vakcinabeszerzés, amely ugyan az anomáliáiról híresült el, de hosszú távon a hibákat kiköszörülve mégis a közös fellépés sikeres modellje lehet, amelyből az összes tagállam profitál.

A szorosabb együttműködés kilátásaival kapcsolatban azonban óvatosan fogalmaztak a szakértők. Dunay Pál szerint az EU-nak a nagyhatalmi eszköztár teljességére lenne szüksége a stratégiai autonómia megfelelő szintjének eléréséhez, az Unióban azonban jelenleg nem a képesség, hanem a szándék hiányzik ennek eléréséhez. Mint említette, gyakran a nagyobb, befolyásosabb tagállamoknak is érdekében állhat a sokpólusosság vagy különutasság a számukra kedvezőbb feltételrendszerek eléréséhez.

Zalán Eszter rámutatott, hogy az európai vezetők reális célja jelenleg leginkább a status quo megőrzése lehet, hiszen a jelenlegi erózió időszakában az integrációs politika erőltetésével még inkább megerősödhetnek az euroszkeptikusok. Ez a hosszú távú célkitűzések ellen hatna, így a közeljövőben nem várható markáns elmozdulás.

Az integrációs politika szempontjából sorsdöntő lesz a francia-német tandem jövőbeli sorsa. A francia választók hagyományosan kritikusan ítélik meg hivatalban lévő elnökeiket, Macron sem kivétel ez alól, 2022-ben, első államfői ciklusa végéhez érve nem számíthat egyszerű megmérettetésre. Ennek tudatában a centrista liberális államfő egyre inkább jobbra tolódik, hogy elszívja a levegőt Le Pen elől és a jobbszélen tarthassa. Abban bízik, hogy 2002 és 2017 után harmadjára is összefognak a választók a szélsőjobboldal ellen, egy Európa-párti programot előnyben részesítve.

A konferencia szakértői a környezetvédelem kérdését emelték ki a centralizáltabb együttműködés lehetséges másik fő területeként, hiszen ehhez ma már jelentős választói nyomás is kapcsolódik. Amennyiben a hatalmon lévő vezetők nem cselekednek ebben a sokak számára kiemelten fontos ügyekben, a választók megválasztanak helyettük olyanokat, akik majd fognak. Ezt a nézetet erősíti az idei Bundestag-választások előtti erős zöldpárti előretörés, akik idén a szociáldemokratákat, de akár a keresztény uniópártokat is maguk mögé utasíthatják Annalena Baerbock kancellárjelölt vezetésével.

A német választások kimenetele azonban a védelmi együttműködés jövőjét is befolyásolja majd, hiszen ha Armin Laschet és az általa vezetett jobbközép erők futnak be ősszel, az önálló európai haderő tekintetében magára maradhat Macron. Dunay Pál szerint ugyanis a kereszténydemokrata kancellárjelölt komoly híve az euroatlanti együttműködésnek, és a NATO-val való átfedés elkerülésével kapcsolatban az amerikai nyomás jobban érvényesülhetne a német vezetésben.

A Political Capital elemzése egyébként megemlíti az EU és a NATO közötti katonai együttműködés lehetőségét a különböző védelmi missziókban, a nemrég kivált britek és az amerikai fél azonban nem tűnnek túl lelkesnek ezen felállással kapcsolatban. De nem csak a párhuzamosságok miatt: Dunay szerint az amerikai hadiipar nem szívesen mondana le európai piacairól, amennyiben egy esetleges európai védelmi együttműködés részben önellátásra rendezkedne be.

Trump idején az Egyesült Államok Európa számára kiszámíthatatlanná vált külpolitikája erősítette az EU önálló külpolitikai és védelmi aktorrá válásának igényét. A Biden-adminisztrációtól remélt pozitív változások sem fogják azonban teljesen jóvátenni az elmúlt négy évben bekövetkezett kárt. Ám az EU a külpolitikában is sorozatosan kínos presztízsveszteségeket szenved el vezető tisztségviselői erélytelen fellépése miatt. Ezeket látván érzékelhető csak igazán, mi történik, ha nincs erős álláspont és tekintély az Uniót a nemzetközi térben képviselő politikusok mögött. Mire lehetne így számítani egy Amerika nélküli önálló európai védelempolitikától?

Márpedig a biztonsági fenyegetések valósak és komolyak. Szomszédunkban és az EU-n belül is súlyos veszélyt jelent az orosz aktivitás, és határozottabb megközelítésre lenne szükség Kína európai befolyásszerzését illetően is. Ezzel kapcsolatban Zalán Eszter megjegyezte, hogy a keleti óriással való együttműködés a gazdaságban egyáltalán nem ördögtől való, de az EU korlátot szab Kína stratégiai befektetéseinek. Ők azonban egy olyan vákuumot töltenek be, amelyet a nyugatról érkező tőkebefektetések elmaradása generál. Az Egyesült Államok is ezért kénytelen csupán az óvatos kritikák szintjén megjegyzésekkel illetni európai szövetségesei kínai kapcsolatait. Ez a probléma gazdaságpolitikai eszközökkel lehetne orvosolható, amennyiben erre megvan a szándék és az erőforrás.

 

 

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmeradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.