Olvasom, hogy a párizsi Charles de Gaulle repülőteret december 3-tól 10 napon keresztül, a tábornok lányára emlékezve, átnevezik Anne de Gaulle repülőtérnek. Anne de Gaulle legfiatalabb leánya volt, aki Down-szindrómával született. Ő volt talán az egyetlen ember, aki iránti szeretetét az egyébként zárkózott és mogorva tábornok nyilvánosan is kimutatta.  A lány mindössze 20 évet élt, ám de Gaulle a bekeretezett fényképét mindig magával hordta, és a mellényzsebében elhelyezett kép mentette meg az életét, amikor merényletet kíséreltek meg ellene.  A kereten fennakadt a golyó.

A francia kormány a repülőtér ideiglenes átnevezésével kívánta felhívni a figyelmet a fogyatékkal élő emberek világnapjára, jelezni társadalmi elfogadottságuk és támogatásuk fontosságát. Ezt úgy hívják, hogy politikai gesztus. Demokratikusan megválasztott és működő kormányok számtalan ilyen és hasonló gesztussal szokták jelezni a kisebbségek, az elesettek, a hátrányos helyzetűek iránti szolidaritásukat és felelősségüket.

Magyarországon a politikai életből teljesen eltűntek a gesztusok. A kormánypártok politikusai és az ország vezetői nem érzik szükségét annak, hogy jelezzék együttérzésüket, megértésüket azok iránt, akik segítségre, támogatásra szorulnak, akik reménytelenül nehéz körülmények között élnek. Azért nem érzik szükségét, mert nincsenek bennük ilyen érzések. Ők megvetik a szegényeket, a rászorulókat, az elesetteket, felesleges ballasztnak tartják őket, akik nem hajtanak hasznot és csak pénzbe kerülnek az államnak.  Mert – ahogyan ezt gyakran jelzik is – számukra a dzsungel törvényei az irányadók, győzzön az erősebb, pusztuljanak a gyengék.

Számukra az egyetlen igazi érték az erő, az egyetlen értelmes cselekvés a küzdelem, az egyetlen cél a bármi áron való győzelem. És aki nem akar, vagy nem tud részt venni ebben az állandó küzdelemben, aki gyenge és vesztes, azt megvetik, azon átgázolnak.