„A Freedom House nemzetközi hírű, emberi jogokat védő, és a demokrácia állapotát vizsgáló szervezet.” Íme, egy idézet, 2007-ből. És egy másik, immáron 2020-ból: „Nem is vártunk mást az egykoron tisztelt emberi jogi szervezetből Soros kirakatszervezetévé avanzsált társaságtól”. E két, egymásnak gyökeresen ellentmondó kijelentés két fideszes politikustól származik. Az első Balog Zoltántól, miután a nemzetközi szervezet érzékenyen reagált a 2006-os rendőri túlkapásokra. A 13 évvel későbbit a közelmúltban írta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár arra reagálva, hogy a Freedom House legfrissebb, Nations in Transit című jelentése szerint Magyarország 2019-ben a félig szilárd demokráciák köréből lecsúszott a hibrid rezsimek sorába. Az államtitkár ingerülten tette hozzá: „Le lehet értékelni Magyarországot újra és újra a liberális fundamentalizmus tévképzetei mentén, de a magyar emberek a saját bőrükön érzik a valóságot, így nem lehet őket csak úgy félrevezetni.”

A két kijelentés közötti éles különbség rávilágít arra, hogy miként változott a Fidesz véleménye időközben nem csak a Freedom House-ról, hanem a liberális demokráciáról is. A nemzetközi szervezetet gyakorta éri ugyanis az a vád – tegyük hozzá: mostanában leginkább csak Magyarország részéről -, hogy egy általa elképzelt, ideálisnak tartott világkép alapján osztogatja országosztályzatait, amiben annyi igazság mindenképpen van, hogy a Freedom House nem valamiféle akadémiai testület, hanem olyan értékvállalt civil szervezet, amelynek deklarált célja, hogy elősegítse a demokrácia és a szabadság terjedését. Ugyanakkor a liberális demokrácia Magyarországon kívül mindenhol az alkotmányos jogállam szinonimája, vagyis, szemben azzal, ami Kovács Zoltán logikájából következik, a jelentés nem “liberális” értékvállalást jelez, hanem a demokrácia minimumkritériumaival szembesíti egy adott ország politikai berendezkedését.

Az is állandó vita tárgya a Freedom House és más szervezetek hasonló jelentéseivel kapcsolatban, hogy számszerűsíthetők-e a politikai-társadalmi folyamatok. Ez a jelentés módszertanát érintő kérdés, hiszen a végleges demokráciapontot hét különböző mérőszám átlaga adja ki. A kategóriák közé tartozik a korrupció, az igazságszolgáltatás állapota, a választási rendszer, a civil társadalom, a média függetlensége, és az, hogy mennyire működik demokratikusan a helyi (önkormányzati), illetve a nemzeti kormányzás. Az országokat hetes skálán pontozzák, ahol a magasabb értékek jelzik az erősebb demokráciát. Kétségtelen, hogy a társadalmi jelenségek eltérnek, mondjuk a víz hőmérsékletének egzaktságától, ugyanakkor a mérést végzők azt jelölik ki, hogy mit tartanak fontosnak vagy kevéssé fontosnak egy-egy jelenség, például a médiaszabadság szempontjából, s osztályzatukat a két végponthoz képest az határozza meg, hogy az, jelesül a médiaszabadság a gyakorlatban mennyire érvényesül. Ugyanígy határozzák meg a közgazdászok a gazdasági növekedést is, amely szintén nem olyan objektív mérőszám, mint a víz hőmérséklete. Vagyis az „osztályozás”, nevezzük így, valójában nem egzakt, de mégis, folyamatok, tendenciák megragadására alkalmas eszköz.

Márpedig ezek a folyamatok Magyarország esetében a Freedom House jelentése szerint igencsak aggasztóak, hiszen a hibrid rezsimekben tartanak ugyan választásokat, de törékenyek a demokratikus intézményeik, és komoly kihívások elé állítják a politikai és polgári szabadságjogokat. A Freedom House egy nyilvánvalóan tudatosan alakított folyamatot hoz felszínre, még ha ez nem tetszik is Kovács Zoltánnak: a legutóbbi jelentésekben Magyarország még a félig szilárd, korábban, 2015 előtt pedig a szilárd demokráciák közé tartozott.

Azt, hogy Magyarország átlagosan 3,96 százalékpontos eredményt elérve lecsússzon a 4 ponttól kezdődő félig szilárd demokrácia kategóriájáról, a politika azzal érte el, hogy a választások, a korrupció és a helyi demokrácia szempontjából rontott az előző évhez képest. A jelentés szerint 2019-ben a kormány megszilárdította az oktatás és a művészeti szféra feletti kontrollját. A jelentés utal a CEU elűzésére, megállapítja, hogy tovább szűkítették a migránsok és menedékkérők jogait, s leszögezi: bár az ellenzék fontos győzelmeket aratott az önkormányzati választásokon, a kormány „masszív propagandahálózata”, továbbá az, hogy politikai alapon használnak adminisztratív eszközöket, súlyos terhet ró az eleve megosztott pártokra.

  

Fotó: Facebook/Hadházy Ákos

 

Nagyon fontos szempont a módszertan vizsgálatakor, s ez is jelzi annak objektivitását, hogy a jelentés készítői nem következtethetnek. Vagyis csak azt vehetik figyelembe munkájuk során, aminek már volt jogkövetkezménye. A könnyebb érthetőség kedvéért: Magyarország esetében nem érintették például a civilellenes törvényt, az hiába leng az érintett szervezetek feje fölé Damoklész kardjaként, hiszen a mérés pillanatáig nem alkalmazták. E logika alapján ugyanakkor szinte bizonyos, hogy a jövő évi jelentésből nem hiányzik majd a vírushelyzetből eredeztethető rendeleti kormányzás bírálata, de nem önmagából abból a tényből következően, hogy a kormány ma az Országgyűlés kiiktatásával lényegében azt tehet, amit akar, hanem azért, mert a rendeleti kormányzásnak volt jogkövetkezménye. Elég, ha csak az önkormányzatoktól önkényesen elvont óriási összegekre gondolunk.

S ha már objektivitás: a kormányhoz közelálló sajtó felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyarországról szóló jelentés szerzője az a Filippov Gábor politológus, történész, aki 2018-ban elemzést tett közzé a 24-hu-n arról, hogy Magyarország, álláspontja szerint, már hibrid rezsim. Az ezt felidézők ezzel azt akarják bizonyítani, hogy Filippov saját álláspontjának igazolására használta a jelentést. E bírálat több okból is megalapozatlannak tűnik. Az egyik, hogy a Freedom House már 2005 óta használja jelentésében a hibrid rezsim kategóriáját. Nem csoda, hiszen maga a fogalom is a hatvanas évek óta létezik. A szerzőnek ugyanakkor a megadott kategóriák között kell mozognia, nem ő osztja a címkéket. A másik ok, és ez talán fontosabb, hogy az országjelentések íróit nem arra kérik, hogy magát a rendszert értékeljék, hanem arra, hogy adjanak tényekkel alátámasztott pontszámokat az egyes kategóriákra. A belső szabályzat kifejezetten hangsúlyozza, hogy a jelentéstevők ne számolgassák előre, mi lesz a végeredmény, vagyis ne a rezsim besorolását jelentő összpontszámhoz igazítsák osztályzataikat. Sokatmondó, hogy az elmúlt években a jelentést az a Hegedűs Dániel politológus írta, aki kollégájával, Bozóki Andrással 2018-ban elsőként említette releváns folyóiratban, hogy Magyarország hibrid rezsim. Ennek ellenére a jelentéseiben Magyarország még a félig szilárd demokráciák körébe tartozott – vagyis Hegedűs, ha úgy tetszik, a belső meggyőződése ellenére minősítette az országot több alkalommal is demokráciának.

Ide tartozik az is, hogy a Freedom House tanácsadói-konzulensi stábja szakmailag meglehetősen konzervatív, ami esetükben azt jelenti, hogy még „vissza is fogják a jelentéstevő kezét”, vagyis meglehetősen sok az ellensúly a rendszerben, és az ország végső besorolásában a jelentés íróinak már csak kevés szavuk van.

 

Forrás: Freedom House