Hull a férgese...

A rendszerváltás utáni második kormány is megbukott, de egészen másképp, mint az első. Az MSZP egyetlen negyedév kivételével végig megőrizte vezető helyét, rá szavaztak listán 1998-ban is a legtöbben, ugyanakkora arányban, mint 1994-ben, amikor egymagában is abszolút többséget szerzett. És mégis megbukott.

Bokros, Tocsik, Fenyő, Bős-Nagymaros. Ezek azok a hívószavak, amelyekkel az MSZP-SZDSZ- kormány bukását magyarázni szokták.

Rossz gazdasági állapotban, hatalmasra duzzadt adósságállománnyal vette át az MSZP-SZDSZ-kormány az ország irányítását. Eltartott egy ideig, amíg a kormányfő belátta, hogy a súlyos megszorító intézkedéseket nem kerülheti el. Ezeket tartalmazta Bokros Lajos pénzügyminiszter intézkedéscsomagja, amelyet 1995. március 12-én fogadtak el. A katasztrófával fenyegető egyensúlyromlást megállító stabilizációs program volt ez, amely a forint egyszeri leértékelésével, a csúszó leértékelés bevezetésével, vámpótlék kivetésével és költségvetési megszorításokkal javította a gazdaság versenyképességét, kiszámítható viszonyokat teremtett, megnövelte az ország tőkevonzó erejét, továbbá lehetővé tette a nagyarányú privatizációt. A magyar gazdaság egyre inkább hasonlított a magántulajdon dominanciáján alapuló nyugati típusú piacgazdaságokhoz, és aztán fenntartható növekedési pályára állt. És ott is maradt, amíg a 2000-es évek elején előbb Orbán Viktor, majd Medgyessy Péter kormánya le nem lökte onnan. A stabilizációnak megvolt az ára: 1995-ben 12 százalékos, 1996-ban 5 százalékos reálbércsökkenés.

Minden komoly közgazdász és felelős politikus tudta, hogy ilyesféle csomagra szükség van. A Fidesz választási programja, amelynek gazdaságpolitikai részét Chikán Attila írta, még keményebb lépéseket írt elő, és a Fidesz a Bokros-csomag elfogadásáig folyamatosan követelte is a kormánytól a stabilizációs lépéseket. Orbán 1998-ban is Chikán Attilára és a Bokros-csomagot határozottan támogató Járai Zsigmondra bízta a gazdasági, illetve a pénzügyi tárcát.

1995-ben azonban a Fidesz köpönyeget fordított, és a Bokros-csomag ellen tiltakozók élére állt.

A Bokros-csomag túlment a gazdaság stabilizálásához szükséges mértéken, és olyan intézkedéseket is tartalmazott, amelyek a gazdaság, a költségvetés állapotát rövid távon csak kisebb mértékben befolyásolták, viszont a szociális és jóléti kiadásokat a rászorultság elvének megfelelő irányba tolták el. Ilyen volt a tandíj bevezetése, a fogászati, betegszállítási szolgáltatások térítéshez kötése, a gyed megszüntetése, a családi pótlék, a gyes jövedelemhatárhoz kötése. Az MSZP „baloldala” a csomag ezen része ellen lázadt, ennek egyes elemeit utasította el vagy kötötte türelmi időhöz az Alkotmánybíróság is.

A csomag a kormánypártok népszerűségére döntő hatással nem volt. Pár százalékkal csökkent a népszerűségük, pár százalékkal nőtt a Fideszé, de az MSZP visszaszerezte azt, az SZDSZ pedig később veszítette el választói nagy részét.

1995 Torgyán József éve volt. Az FKGP népszerűsége nőtt meg ebben az évben a legjelentős mértékben, és 1996 elejére be is érte az MSZP-ét. Torgyán 1996. március 14-én a kisgazdák nagygyűlésén az Országház előtt kijelentette: „Álliberális undorító férgek és dögkeselyűk lepték el hazánkat. Amíg a férgek belülről, addig a dögkeselyűk kívülről tépik édes hazánk Trianonban megcsonkított testét”. Emlékeztetett rá, hogy a magyar ember tavasszal féregirtást szokott végezni. A Fidesz nevében ­Szájer József a parlamentben leszögezte: „egy demokrata arcáról lehullott az álarc, politikai ellenfeleit kiirtással, akasztófával fenyegette”. ­Szájer szerint Torgyán József „meggyalázta a nemzeti ünnepet, egyben átlépte a demokratikus magatartás Rubiconját”. A beszéd után csak ideiglenesen csökkent az FKGP népszerűsége, ami egyébként egészen 1997 végéig jelentősen meghaladta a Fideszét.

Egy precedens értékű bírósági ítélet nyomán az önkormányzatoknak a területükön lévő, átalakult állami vállalatok telke után hatalmas összegeket kellett volna kapniuk. Tocsik Márta és társai sikerdíj fejében megígérték az önkormányzatoknak, hogy rövid időn belül behajtják a pénzt, és megígérték az állami privatizációs szervezetnek (ÁPV Rt.), hogy valamelyest lealkudják annak összegét. A Tocsiknak kifizetett 804 millió forint kicsapta a biztosítékot, de azt még ki lehetett volna magyarázni. Azt azonban már nem, hogy Tocsiknak a kormánypártokhoz közelálló cégek számlájára kellett átutalnia a sikerdíj nagyobb részét. Ez a pár száz milliós korrupciós ügy eltörpül a későbbiek mellett, de akkor az ingerküszöb sokkal alacsonyabb volt. Leváltották a privatizációért felelős minisztert, menesztették az ÁPV Rt. egész vezérkarát. Rajk László tiltakozásképpen lemondott parlamenti mandátumáról, a politikai felelősséget vállalva Pető Iván lemondott az SZDSZ elnökségéről. A következő években számos perben egymásnak ellentmondó ítéletek születtek. A pártközeli cégeknek átutalt pénz visszakerült az államkasszába.

Az SZDSZ sorsát meghatározó fordulópont az volt, hogy amikor a „tocsikolás” döntésképes vezetőinek tudomására jutott, nem a koalíciós társ leleplezése és a kormányból való kilépés, hanem a lopási kísérletben való részvétel mellett döntöttek. Zolnay János a Tocsik-botrányt elemző cikkében (Beszélő, 2000/7-8.) szembeállítja egymással az MSZP cinikus és az SZDSZ önmarcangoló botránykezelését, megállapítva, hogy az előbbi nem szolgált a párt kárára, az utóbbi annál inkább. 1997 elején már csak feleannyian szavaztak volna az SZDSZ-re, mint a Bokros-csomag utáni időszakban.

A Fidesz többek között azért tudta a Tocsik-botrányt a közélet fókuszában tartani, mert az ellenzék maradéktalanul gyakorolhatta jogait az Országgyűlésben, és az ügyet vizsgáló bizottság is megalakulhatott ­Deutsch Tamás vezetésével, mint ahogy valamennyi megalakult, amelyet az ellenzék kezdeményezett. Az Országgyűlés pedig a parlamentáris demokráciához illő rendben és sűrűséggel ülésezett és adott módot az ellenzék folyamatos föllépésére. Több mint kétharmados kormánypárti többség mellett teljesedett ki a fékek és ellensúlyok rendszere. Megkezdhették végre munkájukat az ombudsmanok. Az általános ­ombudsman helyettesének megválasztották az 1994-es választásokon a Fidesz jelöltjeként indult Polt Pétert.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!