„Karácsony Gergelyt vidéken is jobban ismerik, mint engem. Karácsony volt már miniszterelnök-jelölt, az arcképével teli volt plakátolva Hódmezővásárhely is 2018-ban, az ismertsége 90 százalék fölötti, az enyém meg valahol 50 és 70 százalék között van. Az ismertséghez viszonyított támogatottságom erősebb, mert amikor a népszerűséget mérik, akkor gyakran fej-fej mellett állunk. Mindent egybe véve ugyan nekem is lehet esélyem, de az ismertség komoly tőke” – ezt Márki-Zay Péter nyilatkozta idén márciusban a Jelennek, s ez is bizonyítja, nagy utat tett meg. Országos ismertsége ugyanis ekkor – s nincs igazán ok feltételezni azt, hogy ez nyárig jelentősen nőtt volna – valóban 50 százalék körüli volt, amivel nemhogy választást, de előválasztást sem lehetett volna nyerni, kiváltképp olyan erős ellenfelekkel szemben, mint amilyennek Karácsony Gergely és Dobrev Klára tűnt már a legelső pillanatban, vagy amilyennek Jakab Pétert lehetett hinni. Márki-Zaynak tehát, amikor eldöntötte, hogy elindul, a lehető legfontosabb feladata az volt, hogy az ismertségét növelje. Sokan ennek tulajdonítják számos, provokatívnak tűnő kijelentését – ezek egyike volt például, amikor még úgymond az esélytelenek nyugalmával hirdethette, hogy Dobrev Klárával nem lehet leváltani Orbán Viktort, de említhetnénk azokat a megszólalásait is, amelyek kormánypárti politikusok feltételezett homoszexualitására utaltak –, a cél az volt, hogy minél több médiafelületre kerüljön be, s az ismertsége érje el legalább a nyolcvan százalékot.

De ennél többről volt szó. Mégpedig arról, hogy Márki-Zay Péter és szűk stábja meglehetősen jó előválasztási stratégiát dolgozott ki, szemben például a nagy riválissal, Jakab Péterrel. Utóbbi ugyanis azokra a helyekre ment kampányolni, az utcát „megdolgozni”, ahol a Jobbik eleve beágyazott és népszerű – kampánya tehát alapvetően a vidéket célozta meg. Ahogy Márki-Zay stábjának egyik tagja nyilatkozta a Jelennek: Márki-Zay több szavazatot kapott, Jakab Péter pedig sokkal több hűtőmágnest. Igen, Jakab lubickolhatott a népszerűségben, amit Orbán Viktorral csörtéző parlamenti szerepléseivel ért el, s ennek alapján hihette – vagy hitették el vele –, hogy simán bekerül a második fordulóba, amit alátámasztottak a közvélemény-kutatási adatok is, amelyek rendre az első három hely valamelyikére mérték, igaz, idővel már inkább csak a harmadikra. Csakhogy nem számolt azzal, hogy az előválasztás nem választás, a háromezer lélekszám alatti településeken más a szavazási hajlandóság és más a szavazási lehetőség is. Csak egyetlen példa, mondjuk Veszprém 3-as számú választókerületéből, amelyben van ugyan három város, de van 86 kistelepülés is – ezekre a településekre az úgynevezett „mozgó sátrak” a választás kilenc napja alatt legfeljebb egyszer jutottak el. És népszerűség ide vagy oda, a helyi szimpatizánsok, ha aznap épp valamiért nem jutottak el szavazni – vagy épp valami más oknál fogva jobbnak látták nem részt venni a választáson, ami a kistelepüléseken meglehetősen életszerű probléma –, akkor meglehet, nem vették a fáradságot, hogy elutazzanak voksolni.

Jakab az elvárt húszezer helyett végül 31 ezer ajánlóaláírást gyűjtött össze, ami a többiek eredménye láttán már óvatosságra inthette volna, hiszen Márki-Zay Péter ennél többet szedett össze, több mint 33 ezret. Pedig szeptember elején, bő két héttel az előválasztás első fordulója előtt még azt mondta, kutyanehéz összeszedni a húszezer aláírást. De aztán mégsem volt az: a Mindenki Magyarországa Mozgalom ugyanis sokkal szervezettebben működött, mint ahogy azt a jobbára önkéntes résztvevőktől a külső szemlélő elvárhatta volna. Az MMM megyei koordinátorai alá tartoztak a mozgalom által szervezett Kossuth-körök vezetői és tagjai, akik folyamatosan gyűjtötték az ajánlásokat, amelyeket az úgynevezett „fuvarosok” rendszeresen szállítottak a központba.