Tóth Ákos Idén az önkormányzatok sorsa is eldől

Nem túlzás azt feltételezni, hogy az önkormányzatok jelentős többsége – függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki vezetésűek-e – lényegében két forgatókönyvvel készül erre az évre: az egyik a jelenlegi állapotokból indul ki, pontosabban abból, hogy a helyzet ennél még rosszabb lesz, a másik viszont számol a kormányváltás esélyével. Vele együtt pedig azzal, hogy az önkormányzatok újra visszakapják azt a szerepüket, amelyre bő három évtizede létrehozták őket, vagyis annak lehetőségét, hogy a helyi közösségek maguk dönthessenek az általuk választott képviselők és polgármesterek közreműködésével a saját településük ügyeiben.

A Fidesz az elmúlt 11 évben mindent megtett azért, hogy az önkormányzatok jogköreit csökkentse, átalakítsa, szűkítse egészen addig, hogy napjainkra lényegében kalodába lettek zárva, amelynek kulcsa a kormány kezében van; aki jó, kicsit fellélegezhet, időről-időre kikerül a szorításból, aki nem, annak jaj. Emögött két nagyon súlyos államigazgatási-hatalmi torzulás és megfontolás áll. Az egyik megfontolás az volt a Fidesz és személyesen Orbán Viktor részéről, hogy az önkormányzatok mindenképp veszítsék el azt a politikai súlyukat, amely számára lehetővé tette, hogy a 2006-os kormányválságot meglovalva a Fidesz által elnyert települések erejéből építhesse újra önmagát és pártját: a Fidesz által irányított települések kötvénykibocsátással adósították el magukat, a befolyó összegből pedig a párt építkezett. Ezt szabadon tehették, mára tudjuk, hogy a 2010-es biztos győzelem kapujában a településeknek megígérték a konszolidációt, amelyet Orbán kormányfőként betartott.

A kötvénykibocsátás törvényességét, és azt, hogy a pénz hová lett, lényegében azóta sem vizsgálta senki komolyabban. Orbán tehát tudja, hogy egy önkormányzat milyen erőket képes megmozgatni politikai célok – például az ő győzelme – érdekében, ezt pedig kormányon nem tűrhette. 

Ezért a kétharmados hatalmával élve, jelentősen meggyengítette az önkormányzatokat, hogy azok ne képezhessenek vele szemben politikai ellensúlyt.

Ennek a törekvésnek sokáig csak elméleti jelentősége volt, de 2019-ben az ellenzék, önmaga számára is váratlanul, számos kiemelt fontosságú települést hódított vissza, köztük a legfontosabbat, Budapestet. Ekkor vált világossá Orbán számára, hogy az eddigi intézkedések nem voltak elegendőek, a renitenseket, így a fővárost, egész egyszerűen pénzügyileg is ki kell véreztetni, ami valószínűleg így vagy úgy mindenképp megtörtént volna, de egyszerűsítette a helyzetet a koronavírus-járvány, amelynek ürügyén szép lassan minden forrást elvontak a településektől, ami nem közvetlenül a működtetést szolgálja, illetve most már azt is. A fideszes vezetésűek még így-úgy megúszták, mert a kormány arról azért gondoskodott, hogy ilyen-olyan címszó alatt a nekik eleve járó támogatások kiesését milliárdos tételekkel kompenzálja. Ez a kijáró rendszer lényege: amelyik polgármester „föl tud jutni”, megtalálja azt, akivel érdemes tárgyalnia, aki hajlandó is fogadni, aki ki tudja neki a támogatást talpalni, jól járhat – a rendszerből kiszorították az normativitást, minden azon múlik, ki milyen NER-kapcsolattal rendelkezik a Karmelita kolostor környékén.

A rendszer első súlyos eltorzítása tehát az önkormányzatok politikai-gazdasági súlyának visszaszorítása volt. A másik – ezzel alapvetően összefüggő – elsősorban a kisebb településeket érinti, azokat, ahol a képviselőtestület és a választott polgármester helyett a térségi országgyűlési képviselő lett az atyaúristen, mert most már ő mondja meg, milyen pénzek jöhetnek a térségbe, mire és hogyan érdemes pályázni, ki milyen tételre jogosult – súlyosabb esetben azt, hogy abból mennyit és hová kell visszafolyatni –, és saját kénye-kedve szerint osztogatja az állami milliárdokat.

Afféle urambátyám világ ez, az a település, amelynek polgármestere jó viszonyt ápol a kormánypárti képviselővel, fejlesztési pénzekhez jut, aki nem, az jó esetben a pénzre várok sorának legvégén találja magát újra és újra, rosszabb esetben örökre elvágják a pénzektől addig, amíg a helyi lakosok nem értenek a szóból, és nem választanak a kormánynak tetsző polgármestert. Nem kell csodálkozni tehát azon, hogyan birtokolhatott ekkora hatalmat az azóta vádlott Simonka György vagy a már börtönviselt Voldemort, vagyis Mengyi Roland.

Belterjes világok önálló államait hozta létre a NER a magyar közigazgatás átalakításával, s ez tökéletesen megfelel hatalmi céljainak.

Egészen addig, amíg van pénz. Amíg van mit kegyként osztogatni. Ezért is lehet kínos néhány hónappal a választások előtt a helyi földesuraknak, vagyis a kormánypárt képviselőinek, hogy kiürült a kassza; a kormány ezermilliárdos megszorító csomagot jelentett be, és nagy valószínűséggel az elmaradó tételek mind-mind szavazatosíthatók lettek volna. Itt egy megígért, de elmaradó útfelújítás, ott egy elmaradt bicikliútbővítés, erre egy bejelentett, de meg nem valósuló hotelépítés, arra meg az elhalasztott közműfelújítási program; mind-mind súlyos presztízsveszteség a választások előtt. A kormány nyilván az országos adakozó programjának – nyugdíjpénzek, szja-visszatérítés, kamatrögzítés – általános hasznát vetette egybe a megszorítás veszteségeivel, s így fordulhatott elő az a helyzet, hogy a Fidesz számos képviselője elveszítette egyik legnagyobb fegyverét, a választások előtti szalagátvágás lehetőségét.

Arra persze még ebben a helyzetben is akadt gondjuk Orbán Viktoréknak, hogy ismét Budapestet büntessék: az Egészséges Budapest Program teljes jövő évi, 13 milliárd forintos keretét is lenullázták. Nem véletlen, hogy Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan azt mondja, hogy a tavaszi választás mérföldkő: amennyiben az Orbán-kormány marad, akkor az önkormányzatiságnak vége, nem lesz értelmük a képviselő-testületeknek, nem lesz feladatuk a polgármestereknek, mert nem lesz miért bejárni a hivatalukba, a közigazgatás szerves részévé a kormányhivatalok válnak, amelyek csak és kizárólag a kormány érdekeit képviselik.

A kormány máris meghosszabbította az új adók kivetésének és emelésének tilalmát az önkormányzatok számára. Eddig a járvány elleni védekezés ürügyén vonták el a települések iparűzési adójának felét, most a minimálbéremelés következményeit kell ilyen módon finanszírozniuk. Miközben a kormány számíthat az uniós forrásokra, hitelekre, illetve, ha mindez nem volna elég, akár a hiányt is elengedheti, egy önkormányzatnak – ahogy ezt egy korábbi cikkünkben elemeztük – erre nincsen módja, még ha akkora méretű is, mint Budapest. Működési hiánya nem lehet, az uniós források csak elenyésző része érhető el közvetlenül, és érdemi változásra e téren csekély az esély.

A hitelhez pedig kormányzati engedélyre lenne szükség, vagyis: a kör bezárult.

Cikkünkben Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy a települések a korábbi években fölhalmozott maradványokat élik most föl, de aztán egy idő után nincs tovább. Az iparűzési adónak a minimálbérre hivatkozó elvétele pedig cinikus, hiszen lényegében mindenki egyetért a minimálbéremelés szükségességével, de például a Fővárosi Érdekegyeztető Tanácsban még a munkaadók és a szakszervezetek sem kérték a kormánytól ezt a megoldást. A munkaadók azért, mert épp a települések a szolgáltatások legnagyobb megrendelői, s ha a pénzüket elvonják, akkor a megrendelések aránya csökken, a szakszervezetek pedig pontosan tudják, hogy az önkormányzatok jelentős foglalkoztatók, tehát eleve nem érdekük a helyzetük nehezítése.

Márpedig a helyzet jövőre még nehezebb lesz – mondta a Jelennek Kiss Ambrus –, egyre inkább úgy tűnik, hogy a kormány a „rendkívülit” szeretné állandósítani. Ez pedig jelentősen megnehezíti a tervezhetőséget is, hiszen például már most, a Lánchíd felújításakor el kéne kezdeni egy újabb híd felújítási terveinek előkészítését, de ki tudja, mi lesz addigra, hiszen nem elég, hogy a minimálbéremelésre hivatkozva vonják el az iparűzési adó felét, de még a minimálbéremelés forrásait is ki kell gazdálkodni, és akkor az infláció következményeit még nem is említettük.

– Ezek összessége – mondta lapunknak Kiss Ambrus –, ha csak valami komoly szemléletváltás nem történik, azzal a következménnyel jár, hogy hosszú távon elhal az önkormányzati rendszer.  Méghozzá úgy, hogy nem is kell a politikai erőknek különösképp csorbítaniuk a települések jogköreit, hiszen azokat, épp a finanszírozhatatlanságuk miatt, önként adják majd föl az önkormányzatok, mint ahogy ez a víziközművek esetén is megvalósulni látszik. De még van hová nyúlni: ott vannak az óvodák, a bölcsődék, a szakrendelők, a háziorvosi ellátás is.

A főpolgármester-helyettes attól tart, hogy e folyamat végére épp az önkormányzatiság lényege, vagyis az öngondoskodás veszik ki a rendszerből.

Az önkormányzatok valójában abban bíznak, hogy a választások után lesz egyfajta szemléletváltás – ebben még a településük iránt elkötelezett fideszes polgármesterek is osztoznak. Ezt az is igazolja, hogy kivétel nélkül ők is aláírták a Megyei Jogú Városok Szövetségének petícióját, azt követelve a kormánytól, hogy jövőre maradjon a városoknál az iparűzési adó.  Persze nem jártak eredménnyel.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.