Így múlik el a jakuzák dicsősége

Filmek sora készült az elmúlt évtizedekben a jakuzákról, de az utóbbi tíz évben tevékenységük nemcsak megváltozott, hanem jelentős mértékben hanyatlott is. Igyekszünk nem démonizálni és nem is misztifikálni a japán társadalom e bűnszervezetét. Történetük egyfajta tükörképe a gazdasági válságoknak, nem kevésbé a társadalmi konfliktusoknak. Tevékenységük nagyrésze ugyanis a gazdasági és jogi hézagok, működési nehézségek talaján virágzott.

Tokióban, egy, a főváros délnyugati, viszonylag csendes negyedében áll egy erődítménynek kinéző lakóépület. Valahányszor a ház tulajdonosa, vagy hozzátartozóinak bármelyike elindul otthonából, automata szenzoros vaskapu nyílik, két marcona biztonsági ember állítja le az utcán a forgalmat, majd lassan kigördül a lefüggönyzött hatalmas autó, a két biztonsági őr pedig még percekig figyeli, nincs-e valami gyanús a környéken. Nem, ez a ház nem jakuza-főnöké, ez az ország egyik legnagyobb kozmetikumokat gyártó cégének elnök-vezérigazgatójáé. Hogy miért kell három méter magas, szögesdróttal körbevett erődítményben, azaz állandó félelemben élnie?

Mert egyszer már a helyi jakuzaszervezetek egyike megfenyegette, hogy amennyiben nem fizet csaknem egymillió dollárt nekik, a cég részvényeseinek közgyűlésén kiteregetik a vállalat súlyos adósságának részleteit. Az elnök fizetett, a rendőrséget nem értesítette, s azóta inkább maga látja el saját költségén önmaga és családtagjai védelmét. Ez csak egyetlen példa a jakuzák pénzszerzési lehetőségei közül. Ezzel a módszerrel sok nagy céget lehetett a múltban zsarolni, mert a részvényesek közgyűlésén sohasem a cég valódi helyzetéről volt szó, hiszen a kisrészvényesek érdekei akkoriban nemigen számítottak a cégben döntő befolyással bíró vezetés tagjainak. A közgyűlési beszámolók tehát mindig nagyszerű képet festettek a cég helyzetéről.

A jakuzák eredete az ország 1853-as megnyitása előtt keresendő. Vásárosok, ószeresek és tiltott szerencsejátékokból élő páriák voltak, akik a szigorú foglalkozási kasztrendszer legalacsonyabb, megvetett rétegéhez tartoztak. Előírt ruházatuk ezt rögtön tudatta mindenkivel. Így nem véletlen, hogy létszámukat már akkor jelentősen gyarapította a tisztátalanok kasztja, akik cserzővargák, halottmosók és hamvasztók voltak. A buddhizmus tiltja ugyanis bármilyen élőlény tetemének megérintését, ezért őket egy rendelettel zárt negyedekbe telepítették. A tisztátalanok, akiknek japán neve burakumin, többsége ma is azonos helyeken lakik, diszkriminációjuk nem ritka, s számosan valamelyik jakuza szervezet tagjai.

A jakuzák szervezete két évszázada tükörképe a normál társadalmi hierarchiának. Szervezeteik szigorú szabályok és előírások alapján működtek és működnek ma is, az alá-fölérendeltség merev, s bármilyen groteszk, de minden jakuzaszervezetnek van írott és íratlan erkölcsi kódexe, melyet a jakuzák némelyike egyenesen a szamurájkódexre, a busidóra vezet vissza. „Segíteni a gyengét, legyőzni az erősebbet” – ismétli átszellemülten a legnagyobb szervezet főnöke, de nem érdemes ebbe Rózsa Sándor-féle betyárromantikát beleképzelni. Aki a szervezet szabályait megsérti, az pénzbüntetést kap, vagy ujjperclevágással, végleges kiközösítéssel, s a legsúlyosabb esetben halállal fizet. 

Bevételeik egészen az utóbbi évtizedig főleg kábítószer, amfetamin eladásából, védelmi pénzekből, illegális fogadási ügyletekből, uzsorakamatokból, vállalati zsarolásból, ingatlan-közvetítésekből, prostitúcióból és alkalmi munkaerő toborzásából származtak. A fukusimai atomkatasztrófa veszélyes hulladékának eltakarításához például a közeli jakuza szervezet toborozta az alkalmi munkásokat. A jakuzák tevékenysége azonban rendkívüli mértékben megnehezült a velük szemben 1992-ben hozott törvény, majd ennek többszörös szigorítása és kérlelhetetlen érvényesítése miatt. Sok japán szerint a jakuzák szerves részei a társadalomnak, ami valószínűleg arra a gondolkodásmódra is utal, hogy bár a hagyományos szervezett bűnözés nem jó, de mégiscsak hagyomány.

A kétezres évek elejétől azonban, mivel egyre gyakoribbá vált a jakuza szervezetek és a politikai élet szereplőinek közös illegális tevékenysége, országos kampány kezdődött: „Ne állj velük szóba, ne félj tőlük és ne vedd őket igénybe”. A feliratot bankok, takarékpénztárak bejáratánál függesztették ki, s a lakosság egyre nagyobb hányada tudatosította magában, hogy a jakuzákkal nem szabad együttműködni. Volt politikus, akinek amiatt kellett lemondania, mert részt vett egy jakuzafőnök lányának esküvőjén, vendégként. A szigorú ellenőrzések miatt egyre több szervezetük feloszlott, a legnagyobbak vezetőinek némelyike tíz évet meghaladó börtönbüntetését töltötte, az utánpótlás egyre kétségesebbé vált, mert igen kevés fiatal volt hajlandó arra, hogy a szervezetben két-három évet a rangban felette állók szolgálatával töltsön, ami a takarítástól az autó ajtajának kinyitásáig terjedt.

Közismert, hogy a japán jogrendszer eljárásai nehézkesek és rendkívül hosszú ideig tartanak. Komolyabb probléma esetén inkább a helyi jakuza szervezetet kereste meg az érintett család, hogy az őket perlővel megegyezzen pénzbeli kártérítést ajánlva. Mindaz azonban, amit a szervezett jakuza hálózatok „elintéztek” a hozzájuk fordulóknak, ma már nagyrészt történelem. Japán felnőtt gazdaság és társadalom lett. 

A szervezett bűnözés azonban korántsem szűnt meg. Átalakult. A szétesett kisebb szervezetek volt tagjai próbálják ma ugyanazzal a módszerrel biztosítani a megélhetésüket, mint amelyet még jakuzákként használtak. Végül is, ők ezt szakmának tartják. Aki ma jakuza, arról többszörös nyilvántartás van, s ez önmagában nem is törvénybe ütköző tevékenység. Gyerekeiket azonban a közösség kirekesztéssel sújtja az iskolában és a továbbtanulásukkor. Jónéhány egykori hírhedt jakuza ma a szélsőjobboldali szervezetek valamelyikének tagja, egyúttal védője és nézeteik terjesztője. Szerintük ez is hagyomány, mármint szélsőjobboldalinak lenni. A kábítószer-kereskedelem és a prostitúció bevételeit csak a kínai és az orosz maffiaszervezetekkel együttműködve tudják ma biztosítani. 

Egy híres, magas beosztású rendőrnyomozó négy évtized tapasztalatai alapján így fakadt ki egy interjúban: „Korábban a jakuzák legalacsonyabb rangú tagja jött el hozzám, magára vállalta a bűncselekményt, s nem volt ritka, hogy ha gyerekei voltak, engem kért meg, vigyázzak rájuk, amíg börtönben van. Ma már ez elképzelhetetlen. A kínai maffiák kiszámíthatatlanok, a mi jakuzáink pedig illegalitásba vonultak. Nő a külföldiek száma az országban, s egyúttal egyre több közöttük a bűnöző. Amíg csak a jakuzákkal, az ő egymás közötti harcaikkal, illegális pénzbevételükkel és bérgyilkosságaikkal kellett felvennem a harcot, addig a cél világos volt. Ma már más idők járnak. Attól tartok, hogy Japán is csatlakozik a fejlett amerikai és európai szervezett bűnözéshez egyetlen tekintetben: a jakuzák helyét átveszik a különböző maffiaszervezetek.”

Igy múlik el a világ, és a jakuzák, dicsősége.