Lakner Zoltán Itt az ellenzék esélye az esélyre

Először ígérkezik igazi versenyhelyzet a Fidesz és az ellenzék között parlamenti választáson azóta, hogy az Orbán-rendszer fennáll. Tizenegy év kellett a versenyképesség kontúrjainak kialakulásához, ugyanakkor pontosan az az egyik nagy kérdés, hogy a több mint egy évtizede zakatoló hatalmi gépezet mekkora teret enged a hatalomváltás puszta esélyének. Az ellenzéki pártok helyzetét emiatt az is nehezíti, hogy már a siker lehetőségének bizonyítása is feladat a számukra. Öten vállalkoznak a megoldásra.

„Nincs valós alternatívát felmutató, kormányzóképes igazi jelölt a baloldalon” ezzel utasította vissza Orbán Viktor stábja a választási vitát 2014-ben. Holott abban az évben történetesen két volt miniszterelnök is szerepelt az MSZP, az Együtt és a DK közös listáján. Orbán a Jobbik elnökével sem vitatkozott, pedig őt akkoriban még igazán nem vádolhatta senki baloldali elhajlással. Orbán, a számára balsikerű – habár történelmi következményeit illetően már nem annyira egyértelmű hagyatékú – 2006. áprilisi vita óta semmi ilyesmiben nem vesz részt.

Ezen a ponton az olvasó mondhatja, hogy Orbán milyen gyáva, de a helyzet ennél bonyolultabb.

Az ellenzék felől nézve a probléma ugyanis az, hogy bár Orbán valóban felrúgott egy kialakulófélben lévő hagyományt – hiszen 1998-ban éppen az ő kezdeményezésére kezdődött a miniszterelnök-jelöltek vitáinak sorozata –, a tradíció megszakítását „büntetlenül”, azaz szavazatvesztés nélkül vihette végbe. Ennek egyik oka a nyilvánosság brutális átalakítása, már a vita vitája is párthovatartozási kérdés. Szó sincs arról, hogy fennállna egy olyan általános demokratikus közvélemény, amely kiköveteli a jelöltek nyíltszíni küzdelmét. Közszolgálati média sincs, amely ennek pártatlanul teret adhatna. E helyzet kialakulása Orbán célja volt.

A másik ok, s itt érünk el a lényeghez, hogy Orbánnak bizonyos szempontból igaza volt mind 2014-ben, mind 2018-ban, sőt már 2010-ben is, amikor úgy látta: nincs ellenfele. Jobban mondva, vannak ellenfelei, na de éppen ez az, hogy a kihívók egymást is kihívják, sőt főképp azt teszik. Ily módon sem a kormányzásra, sem magára a választási küzdelemre nem állítanak alternatívát. Éllovas versenyzőként pedig a hivatalban lévő miniszterelnöknek nem volt érdeke lehetőséget adni senkinek, hogy épp a vita révén léptessen fel valakit a kihívói pozíció magasabb polcára.

Illúziónk nyilván ne legyen: 2022-ben sem számíthatunk arra, hogy Orbán vitába száll az előválasztási győztessel. Csakhogy az egységes ellenzék jelöltje nagyobb hitelességgel követelheti majd, hogy a kormányfő álljon vele szóba, s ne csak a mi pénzünkből működő propagandahadserege lejárató videóin keresztül véleményezze ellenfelét. Az előválasztás egyik legfőbb tétje pontosan az, hogy hihetővé váljon, a szövetségre lépő ellenzéki pártoknak tényleges győzelmi esélyei vannak, ezért érdemes rájuk odafigyelni és szavazni. A miniszterelnökkel folytatott vita ügye ilyen értelemben csak jelkép, s persze a kampány egy pontján valódi üzengetés tárgya lesz, de a lényeg az, amit a vita vitája mindig kifejez: létezik-e győzelemre esélyes kihívó?

Ennek előállítása az ellenzéki előválasztási versengés tétje. Az előválasztás pedig azért jöhetett létre, mert előzőleg az ellenzéki pártok, vagyis közülük hat, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum és a Párbeszéd szövetségre léptek egymással. Hiszen együttműködési és előválasztási javaslatok korábban is voltak: Karácsony Gergely 2011-ben javasolt a Jobbikig érő technikai koalíciót, Bajnai Gordon 2012-ben szerette volna egységmozgalom ernyője alá terelni az ellenzéket, 2013-ban Botka László javasolta, hogy dőljön el előválasztáson Bajnai Gordon és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségért folytatott rivalizálása, 2014-ben létrejött egy Jobbik nélküli közös lista, 2017-ben Botka László Gyurcsány Ferenc és a Jobbik nélküli ellenzéki közös listára tett javaslatot. 2018-ban az MSZP és a Párbeszéd Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltsége alatt afféle perszonálunióra lépett, és a DK-val koordinált jelöltállításban egyezett meg, vagyis felosztották egymás között a körzeteket, ahol csak az egyikük vagy csak a másikuk indult, a jelöltjét visszavonó partner támogatásával. Összellenzéki helyi koalíciók kialakulására azonban 2019-ig, az őszi önkormányzati választásig kellett várni, ami egyúttal azt is bebizonyította, hogy az előválasztást meg kell előznie az együttműködésnek: a győztes jelöltek közös támogatásának ígérete nélkül ugyanis semmi értelme az egész procedúrának.

A 2020-2021-es politikai évad ebben az értelemben annak a nagy ugrásnak az ideje, amikor az ellenzéki pártok az országos politikában szövetségre léptek, és belevágtak az előválasztási projektbe.

Hamar kiderült ugyanis a tárgyalások során, hogy nem létezik olyan algoritmus, amely egyszerre lenne képes kezelni a pártok közötti erőkülönbség, a támogatottságuk lokális eltérése, a korábbi választásokon megszerzett képviselői helyeik mennyisége, a közönségvonzó politikusaik száma, valamint a Fidesztől elnyerhető körzetek száma és eloszlása nyomán előálló bonyolult képletet. Fokozatosan minden szereplő belátta, hogy egy ponton be kell vonni a megnyerni szándékozott nagyközönséget, hogy döntsön. Annál is inkább, mert az előválasztás legitimáló erővel bír, ez üti rá majd a pecsétet az együttműködésre: ettől fogják az ellenzéki választók, jó esetben, teljesen a magukénak érezni az egyébként éppen általuk kikényszerített, a kormány- és rendszerváltásra vállalkozó pártszövetséget. Emellett pedig az előválasztás lesz az az aktus, ami végképp lehetetlenné teszi a kiugrást az együttműködésből. Hiszen onnantól kezdve nem csak a többi párttal, hanem a voksok révén kinyilvánított kormánykritikus népakarattal szállna szembe, aki felrúgja a szövetséget, ami lényegében a politikai halálos ítélettel egyenlő.

Az előválasztási folyamat szempontjából jó hír, hogy az állampolgárok az utcai maszklevétellel együtt a gyülekezési jogukat is visszakapják. Mivel ötszáz ember közterületi összesereglésére immár mód nyílik, így a pártok lábon is kampányolhatnak, lehet pultozni és tömegesen szavazni az alkalmi szavazókörökben. Legalábbis a jelenlegi helyzetben és a jelenlegi tudásunk szerint így áll a helyzet. A jelöltek hivatalos benevezése két, a hivatalos jelöltté válásához szükséges aláírásgyűjtés három hónap múlva kezdődik és négy hónap múlva tartják az első fordulót. A folyamat október 10-én zárul. Öt hónap, tehát nem egészen fél év múlva tudni fogjuk, kik indulnak az ellenzék részéről az egyéni kerületekben és ki lesz a miniszterelnök-jelölt.

A feladat, ami ezután következik, megugorható, de egyáltalán nem könnyű. 2018-ban az ellenzék a 106-ból tizenöt egyéni választókerületet nyert meg, hármat vidéken (Dunaújváros, Pécs, Szeged), a többit a fővárosban. 2022-ben esély van arra, hogy mind a tizennyolc budapesti választókerületet vigye az egyesült ellenzék. Ehhez jönnek az ellenzéki irányítású megyei jogú városi központú körzetek közül azok, amelyek nagyobbrészt városiak és csak kisebb részben kistelepülési jellegűek. Eddig tehát huszonnyolcnál járunk. Ehhez kell az ellenzéknek körülbelül még egyszer ennyit hozzányernie, azaz lényegében az összes olyan választókerületben felül kell kerekednie, ahol a Fidesznek nem volt abszolút többsége 2018-ban. Ilyen eredmény akkor áll elő – legalábbis ez derül ki a 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátorából –, ha az ellenzéki közös lista négy százalékponttal múlja felül a Fideszét. Ebben az esetben a választásmatematikai algoritmus szerint százkét képviselői helye lenne az ellenzéknek. Mindez egybevág Tóka Gábor választáskutatással foglalkozó politológus megállapításával, miszerint az ellenzéki közös listának „durván 3,5 százalékkal több belföldi szavazatot kellene nyernie a Fidesz-KDNP-nél ahhoz, hogy nagyjából azonos számú mandátumot szerezzen az országgyűlésben, mint a kormánypárt”. Ennél kisebb ellenzéki győzelem esetén a Fideszé a mandátumtöbbség és a kormányalakítás joga.

Ennek a torzításnak a szándékossága és a méltánytalansága vitán felül áll, ugyanakkor az ellenzék ezt a versenyt vállalta. Sok minden mást nem is nagyon tehetett, a teljes kivonulás, az intézményi és választási bojkott ugyanis teljes forrásvesztéssel járt volna számára, amit nem mert, és nem is tudott vállalni.

Ugyancsak Tóka Gábor, pontosabban az általa működtetett Vox Populi blog szerint a közvélemény-kutatások összesítése alapján a még nem létező ellenzéki közös lista most éppen egy százalékponttal vezet a Fidesz előtt. A felmérések kissé széttartanak, csak a példa kedvéért, a teljes népesség körében a Závecz Researchnél az ellenzék két százalékponttal vezet, a Mediánnal négy százalékponttal le van maradva a Fidesztől, s a Tóka-féle összesítés még számos más adatot is figyelembe vesz. A verseny pillanatnyi állásáról így csak annyit tudunk biztosan, hogy minden eddiginél szorosabb. Csakhogy az ellenzéknek nem elég a szoros verseny, szabad szemmel látható győzelemre van szüksége.

Ebben játszhat döntő szerepet a miniszterelnök-jelölt kiválasztása, önmagában az az innováció is, hogy egyáltalán lesz közös miniszterelnök-jelölt. Van egy szép hagyomány a német pártpolitikában, miszerint csak a győzelemre ténylegesen esélyes pártok állítanak kancellárjelöltet. Ebből adódóan ilyen „státusban” minden választás során csak ketten voltak, a keresztény uniópártok és a szociáldemokraták jelöltje, akik mellé idén először szálltak be a megerősödött zöldek (voltaképpen a szociáldemokraták idén már nem az esélyesség, hanem a hagyomány miatt nevezték meg kancellár-kandidátusukat). Ehhez képest a magyar választó az elmúlt években is igen jól el volt látva miniszterelnök-önjelöltekkel, csak éppen esélyesekkel nem találkozhatott. Ebből a szempontból most gyökeresen új helyzet állhat elő.

Május végre minden szóba jöhető jelölt hivatalosan is beszállt a versenybe, így a róluk szóló kutatások is könnyebben lesznek értelmezhetők. Valamennyi jelöltnek vannak érdemei: Karácsony Gergely a legismertebb ellenzéki politikus, aki visszaszerezte Budapestet, Dobrev Klára már húsz éve egy győztes miniszterelnöki kampány egyik irányítója volt és nem mellesleg ő már belülről látta az államigazgatást, Jakab Péter szállítja a plusz szavazatokat a korábbi baloldali-liberális együttműködésekhez képest, Márki-Zay Péter alkotta meg a teljes összefogás prototípusát Hódmezővásárhelyen, Fekete-Győr András a semmiből hozott létre generációs alapon fajsúlyos politikai erőt.

Közülük fél évvel ezelőtt a legmagasabb közhivatalt betöltő ellenzéki politikus, Karácsony Gergely és a legnagyobb ellenzéki párt egyetlen lehetséges jelöltjeként szóba jövő Dobrev Klára látszottak az élbolyt alkotni. Azóta Jakab Péter felzárkózott hozzájuk, sőt lehagyta őket, hatásos Lúdas Matyi-kampányával, az emberek emberére hangszerelve, s ezt a karaktert hitelesen hozva is. Figyelemre méltó azonban, hogy a másik olyan jelölt, akit általában alkalmasnak tartanak a vidéki szavazók bevonzására, Márki-Zay Péter nem őt, hanem Karácsony Gergelyt jelölte meg esélyesként, kifejezetten utalva is rá, hogy a vidéki bázison Karácsonynak lehet keresnivalója. Erre a bázisra a főpolgármester saját jelöltsége bejelentésekor nyíltan célzott is azzal, hogy gyermekkora színhelyén, Nyírtasson állt aznap először kamera elé. Jakab eddigi szárnyalása nehezen ítélhető meg, hiszen az eredeti csúcsjelöltek, ha más módon jelen voltak is a nyilvánosságban, nem kampányoltak. Fordulatszámváltásukat jelzi, hogy Dobrev Klára már az új köztársaság kormányának nevezett árnyékkormányról beszélt lapunknak, Karácsony Gergely pedig a 99 Mozgalom bejelentésével a magától értetődő közös jelölt pozícióját igyekszik felépíteni.

A Medián – igaz, több mint másfél hónapja készült – felmérése szerint Karácsony számíthat messze a legtöbb másodlagos szimpátiából eredő szavazatra az ellenzéki oldalon, ami egy kétfordulós választás esetén kulcsfontosságú. Ugyanezen felmérés szerint elutasítottság dolgában Jakab Péter meglepően jól, Dobrev Klára meglepően rosszul áll, mintha esetében itt koncentrálódna az éppen Dobrev indulásával nagyrészt megoldani vélt Gyurcsány-problematika. A DK elnöke, akinél tipikusabb frontember aligha akad a magyar politikában, elismerésre méltó alkalmazkodó- és tanulóképességről tett tanúbizonyságot azzal, hogy ellépett a reflektorfényből, jelentősen tehermentesítve a Gyurcsány-ellenesség vélt és valós káraitól az ellenzéki együttműködést – egyúttal az ellenzék legtapasztaltabb politikusaként megtalálva a befolyásgyakorlás másféle csatornáit.

Dobrev Klára magas elutasítottsága nem feltétlenül a jelölt személyének szól, az ellenzéki választók egy része akár azzal is kalkulálhat, hogy az amúgy is teli szájjal Gyurcsányozó kormányoldal üzenetei akkor találhatnak a leginkább célba, ha Gyurcsány pártjának jelöltje áll az ellenzék élére. Persze, hogy a kormánypárti „Gyurcsány-show” – a csapból is folyó, közösségi médiában és videómegosztó oldalakon mindenütt felbukkanó propagandaanyag címe – még hova fejleszthető, azt valóban nehéz elképzelni, s egyáltalán nem Dobrev-specifikus. A propagandistáknak Karácsonnyal szemben is az a fő érvük, hogy a 99 Mozgalom jelentése: 99 százalék Gyurcsány. Mindez valószínűleg direkt módon inkább a kormánypártiak mozgósításában segít, meg azok elbizonytalanításában, akik most mérlegelik, hogy adjanak-e egy sanszot az ellenzéki koalíciónak – ez üthet vissza az ellenzékre.

Ezt a problémát adottságként kell kalkulálniuk az együttműködő ellenzéki pártoknak, amelyek egymás szeplőinek ismeretében vágtak bele az előválasztási vállalkozásba. Ma még felmérhetetlen – habár a 2019-es főpolgármesteri előválasztás kedvező előjel –, pontosan mekkora felhajtóereje lehet az előversengésnek a figyelem felkeltésében, a választók elérésének javításában és a jelöltek hitelesítésében. De a legtöbb a választókon múlik. Nekik kell eldönteniük, hogy a jelölteket látva mire akarnak szavazni: a legbelemenősebb kormánykritikára vagy a kormányzásra – beleértve a tényleges kormányzás feltételeit megteremtő rendszerváltó folyamat végigvitelét – legalkalmasabb jelöltre.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.