Miklós Gábor Izrael már megint és még mindig patthelyzetben

Patthelyzetbe szavazta magát Izrael. Sem Benjamin Netanjahu kormányfő blokkjának és az őt ellenző koalíciónak nincs többsége. A mérleg nyelve egy iszlamistának mondott arab párt lehet.

Mikor lesz ebből kormány? – kérdezem Amirtól. Legalább két hónap – mondja, hangjában némi kétséggel. Amir jogász és üzletember, volt önálló vállalkozó, dolgozott high-tech cégeknél, most újból önálló és tanácsadással foglalkozik. Szenvedélyesen politizál, ez egyébként érvényes másokra is, akiket felhívtam a választást követő napokban. Nyilván nem véletlen, de a legtöbb ismerősöm a jelenlegi miniszterelnök ellendrukkere. Nem mondhatnám ugyanakkor mindannyiukról, hogy baloldaliak. Amir, a fia és a fivére is a baloldali cionista Merec pártra szavaztak. Ebben van némi családi hagyomány, Közép-Európából hozott örökség és meggyőződés is. De elmondta, hogy az előző választáskor jobb meggyőződése ellenére Beni Ganc volt vezérkari főnök Kék-Fehér nevű centrista pártjára szavazott. Stratégiai voks volt, mentegetőzik. Úgy vélte, hogy Ganc elég vonzerő lesz majd a jobboldali szavazóknak is, s az ő vezérletével ki lehet majd billenteni Netanjahut a hatalomból. Nem jött be. Ganc megalkudott Netanjahuval, otthagyta az ellenzéki blokkot. Netanjahu azután őt is jól átverte. Magyarázza nekem a keddi szavazással előállt helyzetet, amely tarka, sokféle érdeket és politikai választást tükröző parlamentet hozott létre Izraelben. A Kneszetben 120 képviselői hely van, az alakíthat kormányt, aki legalább 61-et össze tud hozni egy koalícióba. Ez pedig igen nehéz az ilyen sokszorosan töredezett, változatos tradíciókat, etnikai hátteret és örökölt elkötelezettségeket hordozó társadalomban - magyarázza.

A legtöbb nyugati típusú demokráciában politikai-társadalmi víziók és hagyományok alapján szerveződött pártok, politikai blokkok állnak szemben egymással. Bal és jobboldal, liberálisok és konzervatívok, demokraták és republikánusok, esetleg vallásos alapon szerveződött vagy világi pártok. Izraelben az állam több mint hetvenéves történelme alatt még soha nem volt olyan választás, amely után egyetlen párt alakíthatott volna kormányt. Az első időkben a szocialista cionisták dominálták a politikái szcénát, de mindig jelen volt a jobboldali liberális és nacionalista vonal is. A hetvenes évek végén egyensúly alakult ki, majd a jobboldal kapott inkább többséget. De a nagy „világi” pártok mindig rászorultak a vallásos pártok támogatására.

A bevándorlási hullámok, a demográfiai változások is új politikai opciókat alakítottak ki. Az orosz nyelvű zsidók bevándorlásának nagy hulláma a Szovjetunió szétesése után tovább tarkította a politikai színlapot. „Orosz pártok” jelentek meg, s szerepelnek máig. Jobboldali nacionalista elveket hangoztatnak, de harcosan szekulárisok. A volt szovjet zsidók és leszármazottjaik elutasítják a vallásos pártok túlhatalmát, s különösen érzékenyen érinti őket, hogy azok kétségbe vonják az „oroszok” igazi zsidóságát. A közösség legismertebb politikusa, Avigdor Liberman ezért követeli a polgári házasság bevezetését, azt, hogy a katonai vagy polgári szolgálat legyen kötelező az ultraortodoxok (és az arabok) számára, valamint, hogy az állam ne pénzelje azokat a vallásos iskolákat, ahol nem tanítanak közismereti tárgyakat. A jobboldali Liberman követelései egybecsengenek azzal, amit Amir mond. „Mi katonáskodunk, adót fizetünk, ők ezeket megtagadják, s az állami szociális juttatásokból élnek, miközben egyre jobban képesek befolyásolni a közéletet, s a nem vallásos emberek mindennapjait. Miért? Mert ők tartják hatalomban Netanjahut.” Liberman egyike azon pártvezéreknek, akik valaha már kormányoztak együtt Netanjahuval.

Az izraeli szavazók választásait erősen befolyásolja, mennyire vallásosak, illetve egyáltalán hívők-e. Az is számít, honnan vándoroltak be ők vagy elődeik. A személyiség központú pártok sikerét pedig magyarázza egyrészt a választási rendszer, másrészt az erőteljes médiapolitizálás. A kampány során két tömb alakult ki, a Netanjahu mögött álló pártoké és a Netanjahu ellenesek tarka csoportja. Eyal Arad politikai elemző, aki korábban nyilatkozott a Jelennek, úgy vélte, hogy Netanjahunak sikerült elkötelezett politikai rajongótábort toboroznia. Ez a kevésbé képzett, erősen nacionalista, arabellenes réteg fanatikusan követi őt. A Bibi-mánokat – ahogyan ő nevezi ezt a tábort – nem érdeklik Netanjahu korrupciós ügyei, politikai fordulatai és álnokságai. Arad szerint ez a réteg mindig rá szavaz, mert elhiszik neki, hogy megmenti őket a terrorizmustól, Irántól, a baloldaltól, s Izrael megannyi valós és vélt ellenségétől, amelyekre a miniszterelnök állandóan emlékeztet. Netanjahu Likud pártja most 30 mandátumot kapott, koalíciós partnerei lehetnek a szélsőséges vallásos pártok és a magukat Vallásos Cionistáknak nevezők, akiket sokan egyszerűen judeo-fasisztáknak minősítenek.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!