Miklós Gábor Izraeli választások: mitől olyan bonyolult?

Két éven belül a negyedik alkalommal választanak törvényhozást Izraelben március végén. A kampány tart, s itt Magyarországon különösen hat, hogy ennyire más országban mennyire hasonló politikai-társadalmi jelenségekkel találkozni. Például azzal, hogy mennyire képes egy végtelenül elvtelen, ám karizmatikus és jó eszű politikus stabil rajongótábort kiépítve fogva tartani és egyben fokozatosan leépíteni a demokráciát. Ő Benjamin Netanjahu miniszterelnök, aki bármilyen koalíciót képes összehozni, csakhogy mentse magát a korrupciós vádaktól és megőrizze hatalmát.

Netanjahunak már két éve nem sikerül stabil kormányszövetséget összehoznia. Ide-oda koalíciókat tákolt össze, majd szétrúgta azokat, amikor veszélyeztetve érezte magát. Pártja folyamatosan a legerősebb szereplője a parlamentnek, amiben az ő személyisége és fanatikus híveinek hűsége a döntő. Ez azonban nem elég a tartós többséghez. Ellenfeleit viszont a „bárki, csak ne Netanjahu” köti össze, s ezért nem jöhetett vele szemben sem kormánytöbbség két év alatt.

Az izraeli közbeszéd az államalapítás óta a társadalom szektorairól beszél. Eleinte a zsidó és arab szektor szerepelt szociológiai, vallási és politikai tömbként. A tagoltság azonban már az államalapítás, 1948 májusa idején is sokkal összetettebb volt. Nagy kulturális és tradicionális távolságok voltak a kelet- és közép-európai eredetű askenázi zsidók és az Földközi-tenger térségéből, illetve a Közel-Kelet, Közép-Ázsia országaiból érkezett mizrahi, azaz keleti, szefárd, iraki, szíriai, iráni, buharai, kaukázusi, jemeni zsidók között. Mind a két közösség sokféle volt eleve, s csoportokba szerveződött aszerint, hogy mikor vándorolt be, mikor alijázott az országba.

A zsidó ortodoxiához való viszony is politikai szervező elem volt. Az első cionista telepeket, majd a brit mandátum alatt a zsidó közösség intézményeit főleg világi és baloldali askenázi zsidók hozták létre, őket ragadta magával a budapesti születésű Herzl Tivadar víziója a zsidó államról, amely megszünteti a gyilkos antiszemitizmus okait. Az államalapítók többnyire szocialista cionisták voltak, s az első évtizedekben ők irányították Izrael politikáját. A szocialista csoportok is szétszakadtak, létrejöttek nem-cionista baloldali pártok is. Létezik még az egyik államalapító párt, az Izraeli Kommunista Párt utódpártja, vegyes arab-zsidó pártként, az arab Egyesült Lista tagjaként.

A nacionalista jobboldal mindig is létező erő, létező politikai szektor volt. Ahogy a baloldalnak, nekik is volt saját kultúrájuk, sportegyesületük. Baloldalon a Hapoel, jobboldalon Bétár az egyetlen lehetséges futballcsapat. Képes volt a nacionalista jobboldal, hogy megnyerje magának a keleti zsidók sokaságát, akik úgy érezték, az európai származásúak lenézik és háttérbe szorítják őket. Azóta is a keletiek inkább szavaznak a jobboldalra. Ahogy azok a százezrek is, akik a Szovjetunióból, majd utódállamaiból érkeztek a múlt század hetvenes éveitől kezdve, s elutasítottak mindent, ami a baloldalhoz köthető. A jobboldal skálája is széles, a liberálisoktól a szélsőnacionalista, rasszista erőkig tart. Ezek az erővonalak lemorzsolták a nagy politikai tömböket. Az arányos választási rendszer, az alacsony bejutási küszöb lehetővé tette az alkalmi pártok, érdekcsoportok bejutását a 120 tagú Kneszetbe. Eleinte már 1 százaléknyi szavazat mandátumot hozott, most a szavazatok 3,25 százaléka kell a parlamentbe jutáshoz. A kis, főleg vallásos pártok eleinte a szociáldemokraták partnerei voltak, később a jobboldalhoz csatlakoztak. Zsarolási potenciáljuk mindig nagyobb volt, mint tényleges választói támogatottságuk.

Zsidóság és judaizmus elválaszthatatlan fogalmak. Más népeknél is találkozunk azzal, hogy az államegyházhoz, az uralkodó felekezethez való kötődés a nemzethez tartozás alapvető eleme is. Az viszont izraeli különlegesség, hogy az ortodoxia, sőt az ultraortodoxia híveinek száma egyre növekszik, s vele a politikai befolyásuk is. Eközben az ország technológiai szuperhatalommá vált, regionális katonai hatalom, polgárai dobogósok a világban a diplomások arányát tekintve, nőtt a jólét. A társadalom vallási struktúrája egyben politikai választásokat is jelent.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!