Fóti Tamás Jamaica, közlekedési lámpa… – valamelyik Németország jövője

A vasárnapi választás a német politikai élet jelentős átrendeződését hozta: a győztes szociáldemokrata SPD (25,7 százalék) ugyan csak hajszállal előzi meg a kereszténydemokrata CDU/CSU-t (24,1 százalék), ám utóbbi a második világháború óta nem végzett ennyire gyengén. Bár a Bundestag harmadik legerősebb pártja a Zöldeké (14,8 százalék), örömükbe üröm vegyül, hiszen néhány hónap alatt lecsúsztak a prognosztizált első helyről. A liberális FDP (11,5 százalék) követi, megelőzve a szélsőjobb AfD-t és a baloldali radikális Die Linkét (4,9 százalék).

A választás megerősítette, amit már a legutóbbi közvélemény-kutatások jeleztek: az SPD beérte listavezetőjét, Olaf Scholzot, aki július óta stabilan állt a kancellárjelöltek élén, ám pártja csak az utolsó pillanatban tudott profitálni a jelenlegi pénzügyminiszter és alkancellár népszerűségéből. Olyannyira, hogy végül győztesen került ki, esélyt kapva arra, hogy ünnepélyesen véget vessen a Merkel-korszaknak. Fő riválisai, a CDU/CSU viszont történelmi mélypontra csúsztak, még soha nem végeztek 30 százalék alatt. Ennek ellenére Armin Laschet pártelnök, csakúgy, mint Scholz, közölte, hogy ő lesz Németország következő kancellárja.

Talán még soha nem volt választás után ennyire tiszta a koalíciós kombináció, mint most: mivel a nagykoalíciót – legalábbis egyelőre – mindkét nagy párt kizárja, jelenlegi állás szerint biztosra vehető, hogy kormányra kerülnek a Zöldek és az FDP. A kérdés csak az, kinek a kormányában. A választási matek alapján már vasárnap éjjel megkezdődtek a latolgatások – egyelőre persze csak a pártokon belül. Németországban a köztársasági elnök nem bízza meg formálisan a győztes pártot kormányzóképes koalíció összekovácsolására, a partnerkeresés akár párhuzamos folyamat is lehet, tehát a két legerősebb párt potenciális szövetséges után néz. Az egyelőre bizonyosnak látszik, hogy több mint hat évtized után, Konrad Adenauer óta most első alkalommal alkotja majd a koalíciót három párt, mivel az SPD és a CDU/CSU eleve elzárkóztak az újabb frigytől. Legutóbb, 2017-ben is csak azt követően léptek együtt kormányra, hogy nem találtak más, életképes felállást. Most viszont annyiban eltérő a helyzet, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában: mindkét jelölt magának követeli a kormány vezetését.

A szociáldemokratáknak minden okuk megvan az ünneplésre, Scholz reménytelennek tűnő helyzetből hozta vissza a pártot, a kancellári poszt is elérhető közelségbe került. Gyorsan fel is idézte a potenciális koalíciós partnerekkel az olajozott együttműködést, és kevéssé zavarta, hogy szinte időutazásra invitálja az SPD elnökségét, hiszen a szociálliberális koalícióhoz a ’70-es évekbe kellett visszanyúlnia. A Zöldekkel ennél frissebbek az emlékek, Gerhard Schröder alatt valóban eredményes volt a piros-zöld tandem 1998 és 2005 között, és Joschka Fischer nemzetközi elismertsége bizonyította a Zöldek kormányérettségét. Scholz emellett hangsúlyozta, hogy ennek a három pártnak sikerült javítania korábbi választási eredményén, következésképpen logikus, hogy a választói akarat kormányalakításra ad felhatalmazást. Utalt a vasárnap Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben tartott tartományi választásra is, ahol szintén az SPD-nek szavaztak bizalmat.

A két kisebb párt, az FDP és a Zöldek tehát kényelmesen hátradőlhetnek, hiszen ők lesznek a királycsinálók. Abban egyensúly van, hogy míg a Zöldek inkább a baloldal felé húznak, addig a liberális párt a jobboldalon láthat több esélyt programjának megvalósítására, ami persze nem fogja megkönnyíteni a tárgyalásokat. És mivel a legnagyobb távolság a kis pártok programjaiban van, okosnak tűnik a két párt vezetésének bejelentése, hogy előbb egymás közt nézik meg, hol lehet kompromisszumot találni a prioritások és a célok között. A Zöldek nem engedhetnek klímacéljukból, de ők is tisztában vannak azzal, hogy ennek ára van – az államnak, a gazdaságnak és a kisfogyasztóknak egyaránt áldozatot kell hozniuk. Ami nehezen egyeztethető össze az FDP programjával. Ők a takarékos állam mellett azzal kampányoltak, hogy adómérséklést akarnak és az államháztartás hiányának az EU stabilitási és növekedési paktumában rögzített három százalékos plafonjához valóvisszatérést. Volker Wissing, az FDP főtitkára úgy fogalmazott, hogy „az emberek nem akarnak klímavédelmet a jólétük kárára, de az emberek azt sem akarják, hogy a jólét terhet jelentsen a természetre és a környezetre”.

Az elemzői vélemények megoszlanak a választás eredményének tolmácsolásában. Vajon az SPD győzelmét és a konzervatívok brutális veszteségét le lehet-e arra fordítani, hogy a választói akarat most valami gyökeresen újat keres? Ha így van, mire véljük a Zöldek néhány hónap alatti zuhanórepülését? Nyár elején még zöldebb programot akartak az emberek, de őszre meggondolták magukat? Nem inkább arról van szó, hogy a politikusok látványos hibái bosszulták meg magukat? A tanulságok, tapasztalatok feldolgozása még eltart egy ideig, de minden pártban házi feladatnak is tekintik. Elsősorban nem bűnbakkeresésről van szó, bár bizonyára lesznek személyi következményei az eredményeknek. Mindenekelőtt az uniópártokra vár elemzői munka, bár Laschetnek, aki Észak-Rajna-Vesztfáliában tartományi miniszterelnök, egyelőre nem kell tartania nyilvános kritikától. Hiába könyvelt el történelmi vereséget, az a tény, hogy nem reménytelen, hogy végül kancellár lesz, az „előremeneküléssel” elodázhatja a vitát felelősségéről. Laschetnek a korábbi kampány-botlásai ellenére sikerült végül mozgósítania a CDU/CSU szavazókat, mert ugyan kínos az eredmény, de voltak, akik ennél katasztrofálisabb vereséget jósoltak. Nem tett jót Laschetnek egyébként, hogy a CSU – és még sok ember a saját pártján belül is - szívesebben látta volna kancellárjelöltként Bajorország miniszterelnökét, Markus Södert. Ő végül a belső testvérháborúban alulmaradt, jóllehet nyáron még toronymagasan vezetett a közvélemény-kutatásokban, mint kívánatos kancellár. Ám végül a két párt vezetősége Laschetnek szavazott bizalmat. Söder Laschet botlásait kárörvendve szemlélhette, mégsem érezheti úgy, hogy eljövőben van az ő ideje: a CSU is gyengén muzsikált Bajorországban, ezért most nem marad más, mint lojálisnak lennie riválisához. Nem így a CSU vezetősége, amely kifelé egységet próbál sugallni, vasárnap éjjel azonban – egy jelenlévő szerint – kemény kritikával illették Laschetet. Alexander Dobrindt frakcióvezető nem kertelt: a CDU-nál hiányzott a helyénvaló kampány, az egyértelmű politikai irány és a megfelelő jelölt. Manfred Weber, az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője is arról beszélt, hogy hiba volt nem Södert indítani. Maga Söder józanságra intette riválisát, miután az vasárnap este még arról beszélt, hogy az uniópártok kormányalakításra kaptak felhatalmazást. Nem, mondta Söder, a második hely nem jogosít fel erre. Laschet egyébként a későbbiekben mérsékelte is harcias szavait.

Az eredmények alapján talán inkább van esélye az SPD-Zöldek-FDP (a piros, sárga, zöld pártszínek alapján ’közlekedési lámpának’ keresztelt) formációnak, végtére is a választók változásra voksoltak, de tény, hogy mindkét kisebb párt megkéri majd csatlakozásának árát. És nem csupán a kormányprogramban, de a tárcák elosztásának arányában is. Egy konkrétum máris adott: az FDP vezetőjéről, Christian Lindnerről köztudott, hogy legszívesebben pénzügyminiszterként látná magát a következő kormányban.

Ha az SPD törekvése sikertelen volna, akkor Laschetnek is módjában áll a Zöldekkel és a liberálisokkal kormányt alakítani, és így a vereség ellenére ő lehet Németország következő kancellárja. Némi tapasztalata van ebben, hiszen szűkebb pátriájában ezt a formációt működteti, méghozzá egyetlen képviselői többséggel, amiért éppen a kompromisszumkészségét tartják erősségének. A ’Jamaica’ koalíció (fekete-sárga-zöld) a nyár elején még biztosra volt vehető, sőt, volt olyan előrejelzés, hogy a liberálisok nélkül is megvan a kormánytöbbség. Azóta nagyot változott a világ, a Zöldek lejtmenete tükrözte Annalena Baerbock népszerűségének rohamos zsugorodását. Tündöklése és kvázi bukása a közvélemény-kutatásokban kipenderítette a pártot első helyéről, és már csak harmadik befutó lett, ami különben csupán az elszalasztott lehetőség árnyékában tűnik rossz eredménynek, valójában a 14,8 százalék előrelépés, a párt történetének eddigi legjobb eredményét produkálta. Jóllehet Laschet saját tartományában környezettudatos miniszterelnöknek tekinti magát, a Zöldek számára intő jel lehet, hogy intézkedései inkább a gazdaságnak tett engedményeket tükrözik. A szélerőművek üzemeltetése összeomlott, a széntüzelésű erőművek kivezetését is csak a lehető legkésőbbi határidőre vállalta. Persze pártjának az egész országra érvényes zöld politikáját, vállalásait nem egyedül ő állapítja meg.

A két pária, a szélsőjobb AfD és a Linke a spektrum két szélsősége ellenzékben landol továbbra is. Bár kategorikusan hosszú ideig egyiket sem zárták ki a választás előtt, mint potenciális partnert (a konzervatívok az AfD-t, a szociáldemokraták a Die Linkét), most már bizonyosra vehető, hogy nem kapnak meghívást a koalícióról szóló tárgyalásokra. Bár az is tény, hogy az egykori NDK területén lévő tartományokban (ahol fő szavazóbázisuk van), az AfD inkább számít szalonképtelennek, ha kormányzásról van szó. Szemben a Linkével, amely például Türingiában Bodo Ramelow miniszterelnökkel 2014 óta vezeti a tartományi kormányt, legutóbb már a CDU langyos támogatásával. A párt viszont látványos vereséget szenvedett, a 4,9 százalékkal nem ugrotta meg a parlamenti küszöböt. Hogy mégis bent lesz a Bundestagban, azt a választási rendszer sajátosságának köszönheti, ugyanis az a párt, amely legalább három mandátumot szerez meg a közvetlen szavazatokkal, frakciót alakíthat, és ezt többek közt az elődpárt veterán alapítójának, Gregor Gysinek is köszönheti, aki Berlinben jutott mandátumhoz.

A fiatalok körében a Zöldek (23 százalék) és a liberálisok (21 százalék) szerepeltek legjobban, a 24 évnél fiatalabbaknak csak 10 százaléka voksolt a CDU/CSU-ra és 15 az SPD-re. Velük szemben a 60-69 év közöttiek többsége a két nagy pártra szavazott (CDU/CSU 28, SPD 32 százalék).

Brüsszelben azzal nyugtázták a választást, hogy bármilyen összetételű lesz is a koalíció, az Európa-párti lesz. Az SPD nem zárkózik el attól, hogy a jövőben is kibocsássanak euró-kötvényeket, a Covid válság kezeléséhez hasonlóan, míg a Zöldek ehhez a pénzeszközhöz például a klímacélok eléréséhez nyúlnának. A kérdésben összeütközésre készülnek az FDP-vel, legalábbis, ha Lindnernek sikerül megszereznie a pénzügyi tárcát. Különösen aggódnak Madridban és Rómában, hiszen az olaszok és a spanyolok részesednek legnagyobb arányban az újjáépítési alapból – együtt 140 milliárd euró –, s az „adósságunió” fenntartása számukra létfontosságú lenne. Franciaországban is elsősorban az Európa-politika szemszögéből követik majd a koalíciós tárgyalásokat. A Zöldektől nem sok jóra számíthatnak törekvésükben, hogy az atomenergiát a környezetbarát energiaforrások közé soroltathassák. Moszkvában aligha örülnek az eredménynek, a Zöldek kérlelhetetlenek az emberi jogi kérdésekben (a munkatáborba küldött Alekszej Navalnij ügyét is nyilván napirenden tartják majd), mint ahogy a Krím megszállása vagy az Északi Áramlat 2 kérdésében is további konfrontációra lehet számítani.

És mit várhat a magyar kormány legfontosabb uniós partnerétől? Az SPD eddig is ragaszkodott a jogállamiság és az uniós alapok összekötéséhez, Scholz kancellársága próbája lehet annak, mennyire engedi érvényesülni a német üzleti élet érdekeit. Laschet eddig se takarékoskodott Orbán bírálatával, és talán érdekes tény a múltból: tíz éve ő is aláírta Soros György manifesztumát, amely arra szólította fel az EU-t, hogy vállaljon közös felelősséget a pénzügyi válság megoldásában.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.