Ha azt hinné az újságolvasó, hogy Japán legnagyobb gondja a 2020-as évvel jelzett, akkorról elhalasztott olimpia volt, akkor téved. Minden nap újabb hírek láttak napvilágot egymásnak ellentmondó intézkedésekről. Szervezők mondtak le az utolsó pillanatban, szponzorok vonták vissza támogatásukat. A részvevő sportolók többsége azonban megérkezett Tokióba, s versenyzett. 

Pedig a NOB is tudta, akárcsak a japán kormány, hogy normális olimpiához képest a bevételek összege elenyésző lesz. Mégis, a játékok megrendezése egyrészt meggyőzi a nemzetközi közvéleményt arról, hogy a 2011 márciusában  Fukusimában történt hármas katasztrófa, földrengés, szökőár és az atomerőművek súlyos megrongálódása után egy évtizeddel a az ország működik. Ezért nevezték el a japán rendezőbizottság tagjai e játékokat helyreállítási olimpiának. Kelet-Ázsia „Amerikája”, Japán azonban számos, egyelőre megoldatlan problémával küzd, melynek egyik oka a hajdani csodás gazdasági növekedés elillanása, másrészt korábbi vezető pozíciójának meggyengülése. Az elmúlt években – 2017-et kivéve – a GDP növekedése egy százalék alatt maradt. Ugrásszerűen megnőtt a munkanélküliek és hajléktalanok aránya a keresőképes férfilakosság körében. Ami pedig a jövedelmi egyenlőtlenségeket illeti, az a korábbiakhoz képest a sokszorosára nőtt.

Japán, bár évtizedekig volt a világ második legnagyobb gazdasága, legnagyobb tőkeexportálója, hitelezője, 2010 óta már „csak” a harmadik a rangsorban, mert Kína lépett a helyére. Ezért, no meg a nemzetközi viszonyok radikális átrendeződése miatt, a szigetország vezetői számára nem az a kérdés, hogy miként lehetne visszaszerezni az ország korábbi világgazdasági második helyét. Sokkal inkább az, hogy miként lehetne megőrizni a harmadik helyet, mert az elmúlt két évben már ennek megtartása is kérdésessé vált. Laikus azt hihetné, hogy Donald Trump elnökségének megszűnésével Japán, az Egyesült Államok kliens-állama megkönnyebbülhetett, hiszen Joe Biden megválasztása után alapvető változások következnek be Amerika külpolitikájában.