Ferber Katalin Kanári a szénbányában

A 19.század végétől az angol és amerikai szénbányászok kalitkában vitték a kanárimadarat a bányába. Ez a madár volt a metán és szénmonoxid tesztelője. Ha a mérges gázok valamelyike szivárgott az aknában, a kanári abbahagyta az éneklést, rosszabb esetben elpusztult. Ilyen “kanárinak” gondolják most öt nyugati ország, az „öt szem” javasolt összefogását Kínával szemben. Az öt ország az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland. Nemrégiben a Henry Jackson Társaság vitasorozatában a Kínától való “stratégiai függőség” határozott leépítése volt a téma. A három meghívott szakértő természetesen egy, a vita előtt közzétett alapos tanulmány téziseit és javaslatait vitatta.

A helyzet az, ahogy abban a tanulmány szerzői és a meghívott szakemberek, Andrew Hastie ausztrál liberális képviselő, egykori katona, Pascal Lamy, a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) egykori igazgatója és Bob Seely brit konzervatív képviselő egyetértettek, hogy majdnem késő a kínai kivitel növekedését csökkenteni, ahogyan az is kétséges, hogy a felsorolt öt ország mennyire tudja növelni saját exportját a kínai piacra. A globalizáció abszolút nyertese Kína, mondta egyikük, pedig a nyugati országok a kilencvenes években abban bíztak, hogy a kínai gazdaság nyitottsága néhány éven belül a társadalom középosztályának felemelkedését, s ennek köszönhetően a kínai politikai és gazdaságpolitikai reformokat, no meg a demokratizálást eredményezik majd.

Ha ez nem lenne elég, minden, a vitában résztvevő szakember csaknem csodálkozva nyugtázta, hogy ennek ellenkezője történt. Kína a véleményük szerint egyértelműen az Egyesült Államok eddigi hegemón szerepének átvételére törekszik, miközben politikai és katonai céljai egyre inkább sajátos “gyarmatosító”, autoriter hatalomra jellemzőek. Kína merkantilista állam, jegyezte meg békülékenyen Pascal Lamy, ami nem jelent kevesebbet, mint a 19. századi angol világbirodalom által hirdetett és a gyakorlatban követett “liberális, szabadkereskedelmi” koncepció szöges ellentétét.

Kína veszélyezteti például Hongkongot, annak demokratikus berendezkedését, veszélyezteti a Dél-kínai-tenger szigeteit, veszélyezteti az ujgur etnikumot, akadályozza Tibet függetlenségét, s a sor folytatható - kontrázott Hastie, az ausztrál biztonságpolitikai szakértő, aki többször hangsúlyozta, hogy országa független, de ezt súlyosan veszélyezteti a kínai gazdaságtól való sokoldalú függősége.

Kína nem tartja be a WTO által előírt tisztességes kereskedelmi szabályokat – hangzott el -, cégei és termékei lassan a világ minden sarkában ott vannak, Afrikában épp úgy, mint az EU országaiban. Le kell építeni a kínai termékektől és bérmunkától való ijesztő függőséget - mondja a tanulmány szerzői kollektívája. Minden attól függ, jegyezte meg a vitában résztvevők egyike, hogy Kínát még mindig a fejlődő, s nem a fejlett országok kategóriájához soroljuk, mert a nemzetközi kereskedelmi egyezmények tartalma sok tekintetben e szerint alkalmazható. Kína ma a Covid ellenére a világ legdinamikusabban fejlődő gazdasága, de fejlett ország, s ebben a vita résztvevői egyetértettek. Számos stratégiai ágazatban vezető hatalommá lépett elő.

Igen, de csal - mondta két részvevője is a vitának -, illegálisan másol fejlett nyugati technológiákat, eszköztárába a kormányok közötti kompromisszumkereső megoldások helyett a fenyegetés, a nyílt gazdasági és pénzügyi gyarmatosítás játssza a vezető szerepet.

Ezen a ponton az egykori WTO-igazgató Lamy markánsan ellentmondott mind a tanulmány javaslatainak, mind pedig a vita másik két résztvevőjének. Szerinte ha Kínát a nyugati országok elszigetelik, sokkal veszélyesebb lesz a fejlett világ országaira, mint most. Kína számos, a “negyedik ipari forradalomban” vezető szerepet játszó technológia exportőre, például az 5G-é, s a tiltás helyett világos szabályokat, előírásokat kell megfogalmazni a kínai exportáló cégek számára, amihez tartaniuk kell magukat. Mindkét fél sorozatos hibákat követett el az elmúlt évtizedben, folytatta a nemzetközi kereskedelmi szerződések egyik legjobb szakembere. Nekünk, nyugatiaknak nem volt határozott koncepciónk, nem számoltunk Kína ilyen sebességű gazdasági és technológiai előretörésével, s enyhén fogalmazva mi tettük sok tekintetben lehetővé a kínai gazdaság szereplőinek, hogy dömpinggel, szabadalmak másolásával ma már több száz termékével a világ piacvezetője legyen.

A legnagyobb baj és veszély az, hogy az öt nyugati ország stratégiai ágazatainak termékeit ma már nagyrészt Kína gyártja, lényegesen olcsóbban, mint bármely nyugati gazdaság. Ennél is nagyobb baj a nyugati cégek kitelepülése Kínába, ami ugyan a Covid-járvány hatására változott, de az olcsó munkabér, a bérmunka elképesztően jelentős költségmegtakarító, vagyis profitnövelő ténye miatt kevés nyugati nagyvállalat akarja hosszútávon a kínai termelőegységeit felszámolni.

Hanem az igazi baj nem ez, s erről a Henry Jackson Társaság meghívott résztvevői nem tettek említést. Az Egyesült Államok államadósságának két legnagyobb hitelezője Kína és Japán. Az újságolvasó, aki nem pénzügyi szakértő, rendre átugorja ezt a mondatot, mert sejtelmes, vagyis a jelentése homályos. Nos, a kelet-ázsiai gazdaságok két legnagyobbjának megtakarításai finanszírozzák az amerikai államadósság növekvő hányadát, s ellentétben néhány nemzetközi és hazai vélemény képviselőjével, ez nem azért veszélyes helyzet, mert akár a kínai központi bank, akár a japán egy nap úgy dönthet, hogy piacra dobja az amerikai államadósságpapírok egy részét, hanem azért, mert nyilvánvaló, hogy az amerikai, túlnyomórészt fogyasztásra épülő gazdaság a két kelet-ázsiai “nagy” vállalati és lakossági megtakarításaiból él.

Kicsi a valószínűsége, hogy e két gazdasági nagyhatalom a nemzetközi, még mindig dollárközpontú pénzügyi rendszer bedöntésére készülne, ez nekik áll a legkevésbé érdekükben, hiszen dollártartalékaik óriásiak, Kelet-Ázsia országainak egymás közötti kereskedelme még mindig dollárban zajlik. Az viszont természetesen egyre reálisabb veszély, hogy Kína kezdeményezésére valamiféle kelet-ázsiai “valutakosár” jön létre a jüan, a jen és a dél-koreai won bevonásával, s ennek létrehozása érdekében már meg is indultak a három ország közötti tárgyalások.

Pénzügyi körökben az is egyre gyakrabban felmerül, hogy a kínai pénzügyi kormányzat határozott intézkedéseket tesz a jüan nemzetközi kulcsvaluta szerepének elérése érdekében. Nem valószínű, hogy ez a közeljövőben sikerrel járna, annak azonban van esélye, hogy a dollár használata fokozatosan visszaszorul Kelet-Ázsia vezető országai között, mint ahogy a Valutaalap és a Világbank szerepe is ma már elhanyagolható a térségben.

A pénzügyi hírek kedvelőinek talán a fentieknél sokkal többet mond két tény. Idén március utolsó harmadában hatalmas pénzügyi mentőövet dobott az amerikai nagy cégeknek a Fed, az amerikai központi bank. 2008, a súlyos, majdnem nemzetközi összeomláshoz vezető pénzügyi válság óta nem fordult elő, hogy a központi bank megmentett volna cégeket. A márciusi azonban nem pénzügyi, hanem kizárólag termelő cégeket segített meg, mindenféle követelmény előírása nélkül.

S egy kínai hír: néhány hete a kínai jegybank, egyelőre kísérleti jelleggel a világ sok országában kedvelt és használt bitcoin helyett saját kriptovalutát vezetett be, elektronikusan.

Úgy tűnik, hogy ez is működik, mint ahogy a lakossági áruvásárlások esetében a digitális fizetés is, amely évek óta csökkenti a készpénzforgalmat.

E két hírnek látszólag semmi köze egymáshoz. Valójában egy-egy példa arra, hogyan tevődik át a világgazdaság és a nemzetközi pénzügyi központ a megszokott nyugati világból Kelet-Ázsiába. Lassan, borzalmas áron, melyet a nyugati társadalmak többsége fizet, de a folyamat javában tart.

A kanári abbahagyta az éneklést.

Tisztelt Olvasónk!

Ön az elmúlt percekben a Jelen cikkét olvasta. Köszönjük érdeklődését!
Ha tetszett, olvassa el a többi cikkünket is, amelyek előfizetéssel érhetők el.