Angela Merkel

Karrierje végén is Európa meghatározó politikusa

Fóti Tamás | 2020.07.27. 17:33

Olvasási idő kb. 11 perc

Angela Merkel minden tekintetben utódja volt Helmut Kohlnak, csak történelmi léptékkel mérhető a teljesítménye. Az Einheitskanzellar, az egyesülés kancellárja kortársai közül talán egyedüliként ítélte meg helyesen, hogy a történelmi pillanat adott a két Németország egyesülésére, amihez nemcsak saját, szkeptikus honfitársait kellett le- és meggyőzni, de jól látta, hogy sem az agonizáló Szovjetunió, sem a történelem végét ünneplő Egyesült Államok, és nyomában a nyugati szövetségesek nem fognak útjába állni. A sikeres egyesítést levezénylő Kohl azonban alábecsülte a kolonizációs reflexek keletnémet fogadtatását, s az egyesítés anyagi veszteseit lehetetlenség volt belátható időn belül kompenzálni, a szélsőjobb előretörése, a hatalmas keletnémet munkanélküliség, no meg az illegális pártfinanszírozás botránya nyomán Kohl lemondásra kényszerült.

Az SPD, élén Gerhard Schröderrel, hatalomra juthatott, sőt, primőrt is hozott. A Zöldek immár szövetségi szinten is bizonyíthatták, hogy felnőttek a kormányzás feladatához. Schröder azonban elszámolta magát, és 2005-ben, az előrehozott választásokat megnyerve, Merkel bizonyíthatott, miután korábban sikeresen leszámolt pártbéli riválisaival, elfoglalhatta a kancellári széket.

A keletnémet Merkel ideális választásnak bizonyult.

A Mädchenből Frau, majd az évek teltével Mutti lett, aki páratlan politikai érzékkel mind a hazai, mind a nemzetközi porondon tökéletesen megállta helyét. Az igazsághoz tartozik, hogy Merkel bel- és külpolitikai sikereihez jócskán hozzájárultak elődje, Schröder tabudöntő reformjai. A jóléti társadalom immár elodázhatatlan szociálpolitikai fordulatát hozta a Hartz-IV névre hallgató munkaerő piaci reform, amelyet kétségkívül „legitimált”, hogy szociáldemokrata kormány vezette be, és vívta meg érte a harcot a szakszervezetekkel. Schröder másik korszakos felismerése volt, hogy Németország nem térhet ki a biztonságpolitika kihívásai elől.

Míg Kohl még nem akart német katonát látni a volt Jugoszlávia utódállamaiban, Schrödernek sikerült eloszlatnia ezt az előítéletet is, megkönnyítve Merkel dolgát. 2005 után már senki nem tartott történelmi reminiszcenciáktól, sőt, éppenséggel NATO-partnerei sürgették nagyobb katonai szerepvállalásra a nemzetközi békefenntartók között.

Természetesen a német újraegyesítést még nem lehet lezártnak tekinteni, a körülmények messze nem ideálisak. Attól, hogy nincsenek határok, hogy a keletnémetek bárhol letelepedhetnek és fordítva, a nyugatiak is találnak fantáziát és munkalehetőséget az egykori NDK-ban, még igaz Ralf Dahrendorf intése, hogy a politikai rendszereket meg lehet változtatni akár hat hónap alatt is, a gazdasági rendszer átalakításához hat esztendő kellhet, ám a civil társadalom, az értékrend megteremtéséhez 60 év kell.

A 2008-as pénzügyi-gazdasági válság, illetve az arra adott uniós válaszok idején Merkel bizalmi indexe csökkent, mint ahogy a 2015-bevándorlási hullám, az emlékezetes 2015-ös szilveszteri kölni felfordulás után is hatalmasat zuhant, amit aztán jól tükrözött a 2017-es választások eredménye, amikor is a CDU-CSU győzelme ellenére is gyászosnak mondható szereplése.

Ám hiába néznek szét a német választók a politikai alternatívák palettáján, a Muttinak nem adódott igazi kihívója, sem a saját pártszövetségében, sem koalíciós társánál, sem az ellenzék soraiban. Népszerűsége ismét rohamosan emelkedett a koronavírus-fertőzés első hullámára adott kormányzati válaszok után. Az emberek díjazták az őszinte szavakat, és elégedetten vették tudomásul a munkahelyek megőrzésére hozott kormányzati intézkedéseket. Hasonlóan pozitív fogadtatásra talált, hogy a válság EU szintű kezelésében Párizsban keresett és talált partnert.

Az európai integráció sorsát tulajdonképpen a kezdetektől a francia-német kapcsolatok határozzák meg. Konrad Adenauer és Charles De Gaulle vagy Francois Mitterand és Kohl viszonya döntő fontosságú volt nem csupán a két nép megbékélése, de Európa jövője, a nacionalizmus leküzdése szempontjából is. Emmanuel Macron elnöknek döntő szerepe volt abban, hogy Merkel belátta, a helyreállítási alap fedezésére az euró-kötvények kibocsátása a helyes lépés, vagyis az EU-tagállamok közösen verjék magukat adósságba, amiből még „ingyen” pénz is jut az európai motor újraindításához. Májusban a francia-német tandem 500 milliárd eurós szubvenciót indítványozott, ezt fejelte meg az Európai Bizottság további 250 milliárd euró hitellel. Amit a 2008-as válság kezelésekor nem sikerült elérni, többek közt az akkori német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble ellenállása miatt, arra most Merkel rábólintott.

A németek jó kétharmada, 69 százalék egyetért a COVID-19 gazdasági következményei orvoslásának európai uniós szintű csomagjával, 59 százalékuk számára pedig még a közös hitelfelvétel is elfogadható. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a megkérdezetteknek csupán 29 százaléka támogatja, hogy a helyreállítási csomagból olyan pénz is kerüljön a tagállamokhoz, amelyet nem kell visszatéríteniük. A közvélekedés a koronavírust katalizátornak tekinti, amely hozzájárul az amúgy is égető reformok végrehajtásához.

Merkel az EU-elnökség programjának ismertetésekor nem riadt vissza némi önkritikától sem. Ostorozta a járványra adott tagállami válaszokat, elismerte, hogy az EU csődöt vallott. A tanulság, hogy egyetlen ország sem tudja magában, elszigetelve legyőzni a járványt. Pedig, fűzte hozzá, ilyenkor van szükség az európai szolidaritásra és együttműködésre. Márpedig az első reflexek mindenhol, Németországban is, nemzetiek voltak, aminek nyomán vált nyilvánvalóvá, mennyire törékeny még az európai projekt. Ezért is sürgető, hogy a gazdaság helyreállításával elkerülhető legyen a gazdaságok széttöredezése, ami végzetes lenne Európa számára. A francia-német kezdeményezés éppen arra szolgálna, hogy felvegyék a radikálisok dobta kesztyűt. Nem lehetünk naivak – mondta – a demokráciaellenes erők, a szélsőségesek, az autoriterek alig várják, hogy eluralkodjék a gazdasági válság, amit aztán politikai céljaikra használnának fel.

Merkel számára hatalmas megkönnyebbülést jelentene, ha a koronavírus legalábbis anyagi legyőzése, és az eu-s költségvetés nem terhelné a német EU elnökség július 1-gyel kezdődött fél évét. Tennivaló bőven akad, az elnökség rendkívül ambiciózus munkaprogramja a klímavédelemtől a digitalizáció térhódításáig igen széles, nem beszélve a Brexit tető alá hozásáról. Utóbbi ugyanis még messze nem rendezett, korántsem világos, miképpen alakul a 27-ek és a britek kapcsolata. Berlin azt szorgalmazta, hogy London maradjon a belső piac része, amire Boris Johnson kevéssé vevő. A német kezdeti alapvetés kristálytiszta volt, aki akadálytalanul akar az EU piacán akár vevőként, akár eladóként megjelenni, annak tudomásul kell vennie a belső piac szabályait. Mindazonáltal a brit politikusok úgy vélik, hogy a majdani EU-Nagy-Britannia megállapodásért nem Brüsszelben, hanem Berlinben kell lobbizniuk. Ami mögött egyszerű logika húzódik. Egyrészt Merkelt tekintik az EU legerősebb, legbefolyásosabb politikusának, másrészt szerintük Merkel a német ipar, mindenekelőtt az autógyártás érdekeit képviseli, s a Brexit után is minél több német árut akarnak elhelyezni a szigetország piacán. Következésképpen Merkel nem a problémák, hanem a megoldás része akar lenni.

Ma már az engedmények is látszódnak. A korlátlan kereskedelem fejében az EU nem ragaszkodna ahhoz, hogy a briteknek meg kell felelniük az uniós szociálpolitikai és környezetvédelmi előírásoknak, az uniós halászoknak évente állapítanák meg a kvótákat a brit fennhatóságú vizeken, a jövőbeni jogvitákban nem osztanának kártyát az Európai Bíróságnak, amely mindig is szálka volt a britek szemében. Akárhogy is, a német kancellárnak kell elvégeznie a korántsem hálás feladatot, véglegesíteni a megállapodást, amely az EU történetének első elhagyását szentesíti.

Merkel népszerűségéhez nem fér kétség. Válságkezelése tükröződik a koalíciós kormány megítélésén is, hiszen míg márciusban a németek több mint 60 százaléka elégedetlen volt a kormánnyal, mára alaposan megváltoztak az arányok, 63 százalékuk nagyon vagy éppen elégedett Merkelék teljesítményével. Különösen azokat a gazdasági intézkedéseket honorálják, amelyek párhuzamosan dobtak mentőkötelet a vállalkozásoknak és a munkavállalóknak.

Eközben folyik a harc a CDU elnöki székéért, ami egyúttal a kancellári ambíciókat is jelenti, hiszen Merkel ismét leszögezte, nem, tényleg nem kíván újrázni. Jellemző, hogy februárban, amikor megindult az utódlási harc, senki nem akadt fenn Jens Spahn egészségügyi miniszter értékelésén, mely szerint a CDU története legmélyebb válságát éli meg. Ma már azonban a három közül a talán legesélyesebbnek tűnő jelölt, Friedrich Merz sem tudja meggyőzni a bázist, miért is őt kellene választani. A válság előtt ismertetett programjának legfőbb üzenete ugyanis az volt, hogy így nem mehet tovább. Merkel visszajövetele azonban éppen azt sugallja, hogy a németeknek az ő válságkezelése, az ő konjunktúracsomagja kell. Merz pedig zavartan áll, és tépelődhet, akkor most hogyan tovább.

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés