Lakner Zoltán Lakner Zoltán: Kinek mit intézett a kormánya

A rendszer alapjait is alááshatja a megszorítás

Aligha forgatja ki a sarkaiból néhány hét alatt a magyar politikai életet az Orbán-csomag elleni tiltakozás, de a rezsicsökkentés nevű politikai termék feladása mégis nagyszabású változások kezdetét jelentheti. Bár a kormány minden bajért a külső körülményeket okolja, a biztonság és a kiszámíthatóság kategóriái, amelyek a legfontosabbak a magyar választók számára, alaposan átértékelődhetnek a következő hónapokban.

Akció

„Tisztázni kellett végre, hogy ténylegesen milyen jövedelmi szintre és életnívóra számíthat a lakosság”, írta Andor László közgazdász az Eltévedt lovas című könyvében a Bokros-csomagról. Az illúzióvesztés kifejezéssel illetett fordulat lényege Andor szerint az volt, hogy a személyes jövedelmek csökkenését 1995-ben „hozzáigazították” a nemzeti jövedelem rendszerváltás utáni csökkenésének mértékéhez. A sok elemében vitatható, a szociális érzékenységet drámaian nélkülöző stabilizációs intézkedéssor a baloldali közgazdász szerint „az igazság pillanata” volt, amelynek nagy árát meg kellett fizetni ahhoz, hogy pár évvel később a magyar gazdaság tartósan emelkedő pályára állhasson.

Azt ma még nehéz volna megmondani, mire vezetnek a 2022 nyarán meghozott kormányzati intézkedések, de a mostani kiigazítás mérete tényleg 1995-höz – vagy éppen 2006-hoz, 2009-hez és 2011-hez – fogható mértékűnek látszik. Nem csupán egy újabb választási osztogatásról derült ki, hogy teljes mértékben fenntarthatatlan, de az is világossá vált, hogy az elmúlt egy évtizedben nem – ekkor sem – sikerült válságállóvá és a korábbinál alkalmazkodóképesebbé tenni a magyar gazdaságot és társadalmat. Úgyszintén, minden eddiginél látványosabbá vált Magyarország kitettsége az uniós forrásoknak. Égetően hiányoznak azok a tartalékok, amelyeket a 2010-es évek második felét jellemző fellendülés idején halmozhatott volna fel a kormány és a jegybank.

Azokra a pénzekre is nagy szükség lenne most, amelyeket a járványválság idején a kormány és klientúrája elköltött és konkrétan ellopott, illetve azok is, amelyeket az elképesztően igazságtalan adórendszeren és támogatási programokon keresztül szórt ki a kormány az elmúlt évtizedben, oly módon, hogy ezek révén a legnagyobb vagyonnal és jövedelemmel rendelkezőket támogatta a legnagyobb mértékben.

További probléma, hogy a GDP-adatok felpörgetése és az „újraiparosítási” tervek bűvöletében élő kormány a 2010-es években hagyományos, környezetszennyező, energia- és nyersanyagfaló, valamint nagy importigényű iparágakat támogatott, amelyeknek a felfutása csak ritkán indított el mélységi változásokat a magyar gazdaságban. Az oktatás, a tudomány, a kutatás-fejlesztés helyett előnyben részesített építőipar persze felszívta az alacsony képzettségű munkaerőt – több évtizedes foglalkoztatási válságot megszüntetve –, de egyúttal be is fagyasztotta a magyar társadalom állapotát egy 20. századi fejlettségi szinten, nem is szólva a társadalmi különbségek tartóssá válásáról, a mobilitás blokkolásáról.

Egyszerűbben szólva, a töméntelen betonozástól felpörög ugyan a GDP-mutató, ez a modell azonban nem termel olyan innovációkat és újítani képes munkaerőt, amely magasabb szintre emelhetné a gazdaságot. Emellett pedig azok a jóléti csatornák sem jöttek létre, amelyek esélyt teremthettek volna a valódi előrelépésre széles társadalmi csoportok számára, illetve azok a szociális intézmények sem, amelyek válságos időkben célzottan és szervezetten segíteni képesek a legkritikusabb helyzetbe kerülőket. Az ezek helyett alkalmazott árstopok, a jövedelmi helyzetre való tekintet nélkül alkalmazott adóvisszatérítés és 13. havi nyugdíj, bár politikailag jól célzottak voltak, hatalmas költségük ellenére sem biztosították a sebezhető csoportok védelmét. Ráadásul az állami kiköltekezés maga is hozzájárult az infláció felgyorsulásához, ami miatt ez az egyszeri jövedelemkiáramlás mára lényegében el is égett.

Ez az oka annak, hogy a kormány július közepén hozzányúlt a rezsicsökkentéshez.

A Kádár-korszakhoz hasonlóan, amikor árrendezésnek nevezték az áremelést, most rezsicsökkentés-csökkentésről beszélnek, egyidejűleg ápolva ezzel az eufemizmus és a groteszk gazdag hazai hagyományát.

Ne tévedjünk, a „rezsicsökkentés” politikai termék, gyakorlati jelentősége 2013-ban volt, feltalálásakor ugyanis valóban a piaci ár alá vitte háztartási energiafelhasználás költségeit. A kezdődő fellendülés idején erre már voltak forrásai a költségvetésnek, a politikai haszon pedig felmérhetetlen – pontosabban a 2014-es választási győzelemben kifejeződő nagyságú – volt. Ezt követően azonban a világpiaci konjunktúra és kínálatbőség következtében a piaci ár évekre a „rezsicsökkentett” ár alá süllyedt, vagyis e nagy „vívmány” fenntartása pluszkiadást jelentett a lakosságnak. A „rezsicsökkentés” tényleges jelentősége a 2020 óta egymást érő válságok következtében vált ismét valódivá, és ebben az időszakban – a 2022-es választásra készülve – a magyar kormány ismét propagandája középpontjába helyezte a „rezsicsökkentés megvédését”.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!