Kisebb, mint látszik a francia zöld hullám

2020-ban mintha folytatódna a 2019-ben megkezdett zöld tendencia Franciaországban. A 2019-es EP-választások meglepetései az EEV rövidítésű zöldek voltak a maguk 13,48 százalékos eredményükkel. Nem nyerték meg a voksolást, azt a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés zárta az élen, nyomában szorosan Emmanuel Macron pártjával, de azért várakozásokon felül teljesítettek. Különösen Párizsban a maguk 19,94 százalékával, ahol úgy tűnt, a frissen gründolt En Marche sikeresen megvetette a lábát. Zöld hullám van tehát, a kérdés csak az, mekkora.

Az önkormányzati választások június 28-i második fordulója nyomán zöld hullámról beszél a sajtó. Anne Hidalgo párizsi főpolgármester zöld támogatással újrázott, de ott van Strasbourg, Lyon, Bordeaux, a zöldek által elhódított nagyvárosok, Lille, a „majdnem meghódított” északi fellegvár, vagy éppen Marseille, ahol ügyes szövetségi politikával ugyancsak előretörtek a klímavédők. A kép az, hogy a második fordulóban érintett nagy településeken számolni kell a velük, s vége annak a korszaknak, amelyben a mérsékelt baloldal vitathatatlan vezető ereje a Szocialista Párt. A radikális baloldal viszont nem látszott ezen a választáson.

A sztori, amelyről mindenki beszél, valóban a zöld előretörés, de azt sem szabad elfelejteni, hogy volt már ilyen a francia történelemben. 2009-ben még Daniel Cohn-Bendittel értek el hasonló nagy sikert, 16,28 százalékot, hogy a 2012-es elnökválasztáson aztán Eva Joly csupán 2,31 százalékos eredménnyel zárja a meccset. Ráadásul a Covid-botrányosra sikeredett első önkormányzati forduló után a másodikban 60 százalék körül volt a távolmaradás, márpedig a választásokat mindig azok döntik el, akik elmennek szavazni. Nem is az egész ország szavazott. Azokon a jellemzően vidéki településeken, ahol az első fordulóban sikerült testületeket és így polgármestert produkálni, most nem is rendeztek választást. Márpedig vidéken nagyon más muzsika szól, mint a nagyobb városokban. Az alacsony részvétel mellett ott volt az unalom is, mint probléma. A vereséget jó előre beárazó Macronék sem azzal az intenzitással kampányoltak, amely pro vagy kontra részvételre sarkallja a politika iránt kevéssé érdeklődő embert.

 Az elemzői közhely tehát itt halmozottan igaz, alacsony részvétellel rendezett helyi választásból országos következtetéseket levonni nem szabad. Már csak azért sem, mert egy most vasárnapi elnökválasztási első fordulón az Ifop friss számai szerint Yannick Jadot, a zöldek hipotetikus jelöltje 8 százalékos támogatottságra számíthatna, míg Macron és Le Pen 26-28 pont körül zárnának. Az Elabe felmérése még ennél is kedvezőbb helyzetet mutat Macron számára, s ott Jadot 8,5 százalékos szinten áll. A zöldek harmadik helyéről ráadásul szó sincs, hiszen mind a két közvéleménykutatónál a zöldek és a második fordulóba jutó csúcsjelöltek közé ékelődik még a radikális baloldal és a konzervatívok jelöltje is. Franciaországban márpedig kis túlzással az elnökválasztás kérdése az egyetlen közvélemény-kutatási szám, amelyet érdemes nézni, hiszen az elnökválasztás befolyásolja a pártok szereplését a nem sokkal utána következő nemzetgyűlési választáson. Így nyerhetett például 2017-ben abszolút alsóházi többséget egy 2016-ban alapított mozgalom, az volt a frissen megválasztott elnök pártja.

Vagyis, bár vasárnap láttunk egyfajta zöld előretörést, a hatása nagyon korlátozott a jelenlegi tudásunk szerint. A lendületet megtartani politikai feladat a zöldek számára. A mozgalom belső stratégiai dilemmái is ismertek, ami nehezíti a felkészülésüket 2022-re, vagyis, hogy kikre célozzanak, kikkel szövetségben, milyen jelölttel, és egyértelműen balra pozicionálják-e magukat. Most azt mondják, éppen azon dolgoznak, hogy a nagy országos, szuverenitást érintő témákhoz is hitelesen hozzá tudjanak szólni. A kihívás, hogy minden kulcstémára kiterjedő programot tudjanak kialakítani, egységes stratégia mentén, és egy jelölt mögött. A győzelemhez továbbá a jelenlegi számok ismeretében partnerek is kellenek, így felmerül a Magyarországon is unalomig ismert összefogás-kérdés.

Látható a Thunberg-jelenség franciaországi hatásából, hogy a szavazókat, s különösen a fiatalokat, egyre inkább érdeklik a környezeti kérdések. Erről minden kormányképes erőnek mondania kell valamit, főleg azoknak, akik centrista vagy baloldali érzékenységű szavazókat akarnak megfogni, de valószínűleg a jobboldalon és a radikális jobboldalon sem kerülhető meg igazán a kérdés. Persze az sem mindegy, milyen igazgatási szinten pályázik valaki pozícióra. Az önkormányzati választás előtt, amikor a különböző intézetek azt kérdezték, milyen ügyeket tekintenek prioritásnak a franciák, 31-35 százalék mondta azt, hogy a környezetvédelem prioritás, és a téma második-harmadik helyezett volt. A biztonság ügye bizonyult a kiemelt kérdésnek.

Az országos kép viszont kicsit más, mint az önkormányzati. Egy friss mérés szerint 42 százalék mondta azt az első helyen, hogy az elnöknek a gazdaságra kell koncentrálnia, 22 százalék említette az egészségügyet, 12-12 a szociális egyenlőtlenségeket és a környezetet, s csak 10 százalék a biztonságot. Érdekesség, hogy a Macron-szavazók az egészségügyet és a környezetet emelték ki, így a bázis zöld érzékenysége magyarázhatja, miért olyan fontos a téma az elnöknek.

A zöld érzékenységű politika megvalósítása nem mindig könnyű, akárki is csinálja, erről bőven vannak már gyakorlati tapasztalatok. Emlékezetes, amikor a 80 km/órás sebességhatár bevezetése, vagy éppen az üzemanyagadó emelése felpaprikázta a vidék Franciaországát, létrehozta a sárga mellényes mozgalmat, s hónapokra megbénította a kormányzást és egyes közterek életét. Mindenesetre Emmanuel Macron igyekezne birtokolni a témát, zárná a zöldek mozgásterét. Ez tavaly is érződött, amikor a G7-csúcs fő témájának a klíma-ügyet kívánta megtenni, és nem utolsó sorban meglovagolta az Amazonas-erdőtüzeit, illetve a Jair Bolsonaro brazil elnökkel folytatott vitáját.

De az önkormányzati választás másnapjára sem véletlenül időzítették a sárga mellényes mozgalom nyomán létrejött állampolgári konvent javaslatainak elnöki értékelését. Macron majdnem mindet elfogadta, és belengette, hogy jövőre két klíma-kérdésben is népszavazást írhatnak ki. Pár nappal később pedig bezárták Franciaország egyik legrégebbi polgári nukleáris létesítményét, a régóta vitatott fessenheimi erőművet. Természetesen a lépés szimbolikus is, hiszen a nukleáris energia része a zöld vitáknak, lévén a francia energiamixben a nukleáris termelés részesedése kiugró, 2017-ben 70 százalék feletti.

Politikailag érdekes, potenciálisan tovagyűrűző kérdés a lehetséges népszavazások ügye. Macron számára a referendum politikailag ingyen van, s általa meg lehet mutatni, hogy az elnököt érdeklik ezek a kérdések, s el lehet zárni az utat egy városi, fiatalos zöld lázadás előtt. Ugyanakkor ott a dilemma, hogy a referendum nem irányulhat csak egyetlen kérdésre, mert azt a választók könnyen „Macron, nem Macron”-dimenzióban értelmezhetik.

A zöld és a szociális téma miatt érdekes a kormányátalakítás, a népszerű Édouard Philippe kiebrudalása, és a megbízható vidéki konzervatív polgármester, Jean Castex kinevezése. A Sarkozy-közeli politikus, aki többek között az Élysée-palota főtitkár-helyettese volt 2012 előtt, minden bizonnyal azzal vétette észre magát, hogy a kijárási tilalmak lazításáért felelős megbízottként jól teljesített. A profilja tehát a kompetens, de jobboldali emberé, nem éppen zöld szimbólum, és nem is feltétlenül annak az átalakításnak a jele, amelyről Macron azt mondta, hogy „magán kell kezdenie”. Hogy ez pontosan mit jelentene a hangsúlyos zöld üzeneteken kívül, egyelőre nem tudni, hiszen éppen a köztársasági elnök deklarálta egy minapi interjújában, hogy folytatni kívánja a vitatott nyugdíjreformot. Nem is akárhogy, azt mondta, hogy a szolgálati idő növelésére is szükség van, „hosszabban kell dolgozni”. Mindenesetre a szociális kérdésekhez és az egészségügyhöz a múltbéli tapasztalatai okán az új kormányfő minden bizonnyal ugyanannyira hozzá tud majd szólni, mint a szintén napirenden lévő decentralizációs és önkormányzati ügyekhez.

Az új kormányfő a hét közepére programbeszédet ígért, ami egyfajta felszálló fehér füst lesz. A nagy többség számára ismeretlen ember szól majd a franciákhoz, s a profil egyelőre azt sugallja, Macron szinkronhangjaként teszi. A cikk írásakor még nem tudjuk, hogy néz ki a július 8-án először ülésező új kormány. Pedig az új miniszterelnök személye még érdekesebbé teszi a kérdést, mennyi zöld, szociális érzékenységű személyiséget sikerül megnyerni. Mennyire lesz a névsor szimbolikus, mennyire igyekszik a jobbra tolódottnak tűnő Macron visszatérni a 2017-es „se nem jobb, se nem bal”, illetve „egyrészt-másrészt”-politikához? A névsor pontosan megmondhatja, hogy e pillanatokban milyen jellegű 2022-es kihívóktól tart a Macron-csapat.

A következő elnökválasztásig két esztendő van, a politikai egyszeregy szabályai szerint ez a ciklus véget ért. Már mindenki a választásra gondol, a volt miniszterelnök Édouard Philippe is, aki úgy hírlik, pártszervezési feladatokat kapott az elnöktől, lévén az En March nincs túl jó helyzetben. Zöld ügyek ide vagy oda, ilyen helyzetben az ellenzék titkon szurkolhat a nyugdíjreformnak, mert az jó sok lehetőséget és mozgásteret biztosít a számára. Ellenzéket bátorító tapasztalatok vannak. Vitatott reformot a választási hajrában egyedül François Hollande kezdett, és egészen parádésan sikerült számára, hiszen a babérokat már Macron arathatta le a munkanélküliség csökkenésével. Csakhogy ennek most vége. Recesszió és válság, minden bizonnyal szociálisan még a korábbiaknál is turbulensebb időszak jön. A számok márpedig elég rettenetesek, úgyhogy a stratégáknak ezzel is számolniuk kell a kampány-főhadiszállásokon. A legutóbbi pótköltségvetés szerint az államadósság a GDP 120,9 százalékára ugrik, a hiány 11,4, a recesszió pedig 10-11 százalékos lehet 2021-ben. A jegybank előrejelzése szerint a gazdaság csak 2022 közepére éri el a 2020-as, járvány előtti szintet.

Tisztelt Olvasónk!

Ön az elmúlt percekben a Jelen cikkét olvasta. Köszönjük érdeklődését!
Ha tetszett, olvassa el a többi cikkünket is, amelyek előfizetéssel érhetők el.