Leértékelnék a magyar ombudsmant

A nemzetközi szakmai szervezet akkreditációs albizottsága az állampolgári jogok magyar biztosának visszaminősítését javasolja, vagyis kiállította az ország emberi jogi teljesítményéről és az elmúlt évtizedben alaposan átszervezett hivatal működéséről a bizonyítványt. Ha a lefokozó döntés 2022-ben hatályba lép, amire komoly esély van, a szavazati jogát is elveszíti a magyar ombudsman az ENSZ ernyője alatt működő szervezetben.

Többszöri halasztás után a Nemzeti Emberi Jogi Intézmények Világszövetsége (Ganhri) Akkreditációs Albizottsága legutóbbi ülésén javaslatot fogalmazott meg a magyar alapvető jogok biztosának besorolásáról. Az albizottság rendszeresen újraértékeli valamennyi tagszervezet szakmai működését és függetlenségét, kategóriákba sorolva azokat. A korábban stabilan „A” kategóriás magyar ombudsman most először „B” minősítést kapott, aminek következtében – ha a Ganhri vezető testülete is elfogadja az albizottság állásfoglalását, ami többnyire már csak formális döntés – elveszítheti teljes jogú tagságát, s vele a szavazati jogát is a szervezetben. A visszasorolás lehetősége jó ideje napirenden volt, és a hosszadalmas folyamat nem is ért még a végére, de a presztízsveszteség már a leminősítésre tett javaslat miatt is egyértelműnek tűnik.

Egy esetleges végleges leminősítés következményeiről kérdeztük a Magyar Helsinki Bizottság társelnökét, hiszen a szervezet a munkája során gyakran fordul az ombudsmani hivatalhoz. Kádár András Kristóf szerint a B kategóriába sorolás, amennyiben véglegesen bekövetkezik, alátámasztaná a civilek és jogvédők által már régóta hangoztatott álláspontot, hogy az ombudsmani hivatal nem működik hatékonyan. Nem elegendő ugyanis a függetlenség formális, szervezeti feltételeinek megfelelni, hanem funkcionálisan is függetlennek lennie és – indokolt esetben – akár a politikailag érzékeny témákban is az állami szervek ellenében döntenie. Ennek a magyar ombudsmani rendszer a jelenlegi formájában semmilyen módon nem tesz eleget, szerepe formális. Kozma Ákos nevéhez lényegében semmi nem fűződik, holott korábban, még a NER előtt, az ombudsman a kormány ellenőrzésének egyik kiemelt szereplője volt, elég csak felidézni korábbról Gönczöl Katalin vagy Szabó Máté személyét és tevékenységét. Ám a NER-nek a hozzájuk képest kevésbé aktivista szerepfelfogást követő, a kormánnyal jóval puhábban bánó Székely László – ő 2013 és 2019 között töltötte be az ombudsmani tisztséget – is túl soknak bizonyult, hiszen egy-egy kiemelt ügyben, például a szegregáció kapcsán mégiscsak bírálni merészelte a kabinetet. Utódától hasonló merészségre nemigen kell számítani. 

Tulajdonképpen ez áll a Ganhri javaslatának hátterében is: a lefokozást javasló dokumentum kiemeli, hogy az ombudsman „vonakodott” bizonyos törvények esetén az Alkotmánybírósághoz fordulni, s külön nevesíti a külföldről finanszírozott szervezetekről szóló jogszabályt. A jelentés szerint Magyarországról számos jelzés érkezik emberi jogi sérelmekről, például a bevándorlók, valamint az etnikai és szexuális kisebbségekkel szemben, de a hivatal ezekkel nem foglalkozott elég hatékonyan, és „ezek elmulasztása a függetlenség hiányát” jelzi.  

Pedig Kozma Ákosnak lenne lehetősége bizonyítani. Itt vannak például az idén január elsejétől megszüntetett Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) ügyei. Az EBH-t ugyanis az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába olvasztották be. A hatóság megszüntetését jelentő „Egyes törvényeknek az egyenlő bánásmód követelménye hatékonyabb érvényesítését biztosító módosításáról” szóló törvényjavaslat kevesebb mint egy hónap alatt, mindenféle egyeztetés nélkül ment át a kormánypárti szavazógépen. A jogszabályt a KDNP-s Vejkey Imre nyújtotta be – így kikerülhető ugyanis a társadalmi egyeztetés. A képviselő az EBH beolvasztását a munka hatékonyságának növelésével indokolta. Ez annyiban helytálló is lehetne, hogy mivel – szemben az ombudsman ajánlástételi jogával – az EBH kötelező erejű határozatokat hozott, így nagyobb lesz az Alapvető Jogok Biztosának súlya. Eddigi tevékenységét alapul véve: leginkább csak papíron.

Az EBH elsődleges feladata és fő tevékenysége a diszkriminációs ügyekben benyújtott panaszok kivizsgálása volt. Tevékenységének keretét az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény határozta meg. A legutolsó csatáját pedig, épp a megszűntetése előtti héten indította el. Az önkormányzatok tavaly december 24-én ugyanis azzal szembesültek, hogy a kormány elengedte a kis és- középvállalkozások által fizetendő iparűzési adó felét. A kormány arról is döntött, hogy a 25 ezernél kevesebb lélekszámú településeknél a kieső bevételt kompenzálja, továbbá nagy összegű állami támogatást kapott a huszonhárom megyei jogú városból tizenhét – valamennyi kormánypárti vezetésű. Így az MSZP-s Nemény András vezette Szombathely sem kapott egyetlen fillért sem. A DK-s Czeglédy Csaba önkormányzati képviselő ekkor az EBH-hoz fordult, amely másnap, vagyis december 25-én el is indította az eljárást a kormány ellen. Az eljárás 75 napos eljárási határidővel folyhatott volna, azonban az EBH január elsején megszűnt, így már a Kozma Ákos vezette hivatal döntött, s láss csodát, 2021. január 31-ig felfüggesztette a kormány ellen indított eljárást.

A Czeglédy Csaba által kezdeményezett vizsgálatban január 31. óta nem született határozat. Az eddigi maximum 75+21 napos eljárást ezek szerint vagy meghosszabbították – vagy, meglehet, el sem indult. Czeglédy februárban azt kezdeményezte, hogy az önkormányzat is forduljon az Alapvető Jogok Biztosához. Nemény András így is tett, miután a kormánnyal márciusban folytatott egyeztető tárgyalások sikertelenül zárultak: május 6-án ki is derült, hogy Szombathely nem részesül abból a 23 milliárd forintos támogatásból, amit 32 más, huszonötezer főnél nagyobb település kapott. Nehéz elképzelni, meddig lehet húzni még ezt az ügyet.

Igaz, az ombudsman egyelőre a pedofíliát a homoszexualitással összemosó törvénnyel kapcsolatban sem emelt kifogást. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő június 18-án fordult azzal az írásbeli kérdéssel hozzá: tervezi-e, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul az LMBTQI fiatalok alapjogsérelme ügyében. Kozma Ákos július 5-én ízt válaszolta, hogy nem, hiszen az „alkotmánykonform” értelmezés alapján nem tiltható meg a szülőknek, hogy a neveléshez való joguk gyakorlása során gyermekük szexuális neveléséről döntést hozzanak. Viszont – teszi hozzá – szorosan nyomon fogja követni a törvény gyakorlati alkalmazását, valamint az ahhoz kapcsolódó végrehajtási szabályokat.

Csak összehasonlításként: az Egyenlő Bánásmód Hatósága 2019-ben még egymillió forintra büntette az akkor még Tarlós István vezette fővárost, amiért az blokkolta az LMBTQI témájú internetes oldalak elérését a hivatal számítógépes hálózatáról. A hatóság szerint ezzel nemcsak a szervezeteknek okozott hátrányt, de az LMBTQI közösséggel szemben is szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetést valósított meg.

Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint egy folyamatról van szó, amelynek során a jogvédelmi intézményeket besimították a NER-be azzal, hogy beolvasztották az ombudsman alá. Először tavaly február 27-én a Független Rendészeti Panasztestületet, majd az Egyenlő Bánásmód Hatóságot is – szinte az utolsó olyan szakosított jogvédelmi intézményt, amely korábban nem félt politikailag érzékeny ügyekbe is beleállni. Ezt bizonyítják a már idézett ügyek, valamint az is, hogy az EBH honlapját megszüntették ugyan, de a folyamatban lévő eseteiket eddig valahogy nem sikerült feltölteni az ombudsmani hivatal weboldalára. A keresést gátolja és az ombudsman tevékenységének értékelését nehezíti, hogy – az EBH-val ellentétben – csak a jogsértést megállapító döntések összefoglalói kerülnek ide fel, de a panaszt elutasító döntések már nem, így aztán lehetetlen megállapítani, hogy csak azért szerepelnek-e politikailag kevésbé érzékeny témájú döntések a honlapon, mert csak ilyen panaszok érkeznek, vagy pedig azért, mert a politikailag szenzitív ügyekben az ombudsman eleve nem ad helyt a panaszoknak.

Kádár András Kristóf ugyanakkor érzékel egy olyan veszélyt is, hogy mivel az ombudsmani hivatal a környezetvédelemmel, a fogvatartás törvényességével, a gyermekvédelemmel is foglalkozik, szinte óhatatlan, hogy a korábbiaknál kisebb figyelem irányuljon az egyenlő bánásmódra. Ez megalapozott félelemnek tűnik, amit az is igazol, hogy az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóságnak még mindig nincs hivatalosan kinevezett vezetője.

Ilyen előzmények után következhet be a magyar ombudsman súlytalanná válása a nemzetközi színtéren, annak jelzéseként, hogy már másutt is érzékelhető: az Orbán-kormánynak sikerült egy újabb féket kiiktatni a rendszerből.

Az ügyek

Az egyenlő bánásmód megsértése azt jelenti, hogy egy személyt vagy csoportot úgynevezett „védett tulajdonsága” miatt ér hátrányos megkülönböztetés. Ilyen lehet például a nem, a faji hovatartozás, a bőrszín, a nemzetiség, az anyaság, a szexuális irányultság, az életkor, valamint a politikai vagy más vélemény és a családi állapot is.

A hátrányos megkülönböztetésnek is különböző formái vannak. Mindenki számára ismerős élethelyzet, amikor egy személyt vagy csoportot valós vagy vélt tulajdonsága miatt kedvezőtlen bánásmódban részesítenek – a legéletszerűbb példa az, hogy valakit a roma származása miatt diszkriminálnak, de ilyen eset volt az is, amikor olyan panasz érkezett a hatósághoz, hogy az egyik játszóház megváltoztatta a házirendjét úgy, hogy speciális igényű gyermeket ne kelljen fogadniuk. Közvetett hátrányos megkülönböztetésről pedig akkor beszélünk, ha egy rendelkezés ugyan látszólag megfelel az egyenlő bánásmód követelményének, hiszen mindenkire vonatkozik, ám mégis hátrányos helyzetbe hoz bizonyos csoportokat vagy személyeket. Úgy például, ha a munkáltatók arra adnak jutalmat, hogy ki mennyit tartózkodik a munkahelyén, miközben a beteg gyereküket otthon ápoló anyák ettől a lehetőségtől elesnek. Az esélyegyenlőségi törvény nevesít egy harmadik diszkriminációs formát, a zaklatást, az emberi méltóságot sértő szexuális vagy egyéb természetű magatartást.

Diszkriminációs formának tekinthető ugyanakkor a jogellenes elkülönítés, a szegregáció is. Ennek tipikus példái a szegregált iskolák. Ezekben bizonyíthatóan rosszabb minőségű oktatást kapnak a gyerekek, mint a szerencsésebb élethelyzetbe beleszületett társaik.

 

 

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.