Fóti Tamás Lengyel hét az EU-ban: párbeszéd szankciók helyett

Mateusz Mazowiecki lengyel miniszterelnök a múlt héten az Európai Parlamentben magyarázta, védte a varsói alkotmánybíróság minapi döntését, amely szerint a nemzeti törvények felülírják az európai jogot. Ám a képviselők elsöprő többsége által (502-153 arányban) elfogadott állásfoglalása válaszul kijelentette, hogy a lengyel alkotmánybíróság nem tekinthető legitimnek, nem független, csupán a kormány jogellenes tevékenységéhez nyújt segítséget, és mint ilyet, nem tekintik jogosultnak arra, hogy értelmezze a lengyel alkotmányt.

A képviselők leszögezték továbbá, hogy ellenzik uniós források juttatását olyan kormányoknak, amelyek kirívóan, szándékosan és módszeresen megsértik az EU értékeit. Ugyanakkor – és ez új elem az EP bírálatában – felszólítják az uniós intézményeket, mindenekelőtt az Európai Bizottságot, nyújtsanak védelmet saját kormányával szemben a lengyel lakosságnak, amely az EU átlagát messze meghaladva EU-párti. Csakhogy ebben ellentmondás van. Ennek a „védelemnek” akkor lenne értelme, ha Brüsszel nem tartaná vissza a helyreállítási alap milliárdjait, miközben az eljárás éppen a forrás megvonásával járna.

A lengyel kérdés nem szerepelt az EU múlt heti csúcstalálkozójának hivatalos napirendjén, de a tagállami vezetők számára világos volt, hogy nem mehetnek el az unió fundamentumát provokáló varsói lépés mellett. Ahogy az várható volt, Orbán Viktor, Mazowiecki magyar kollégája lényegében egyedüliként – úgymond a szabadságharcuk miatt – határozottan kiállt a lengyel kormány mellett, ami aligha meglepő, hiszen a két politikus hasonló cipőben jár. Varsó és Budapest ellen is megindították a hetes cikkely alapján az eljárást, azaz fennáll a jogállamiság megsértésének veszélye.

A Lisszaboni Szerződés 7-es cikkelye azonban elégtelennek bizonyult, hiszen a vétójog kölcsönös érvényesítésével a két kormány megelőzheti a komolyabb szankciót, így szavazati jogának felfüggesztését. Ezért döntöttek a tagállamok tavaly decemberi csúcstalálkozójukon a jogállamiság és az uniós forrásokhoz való hozzáférés összekapcsolásáról (EU-terminológiában a nyelvtörő kondicionalitási mechanizmusról), ami minősített többséggel alkalmazható.

Az Európai Bizottság vonakodik attól, hogy javasolja a tagállamoknak a forrásmegvonást, késlelteti a fegyver bevetését. Az Európai Parlamentnek azonban elfogyott a türelme, a jogi bizottság úgy döntött, hogy valóra váltja fenyegetését és beperli a Bizottságot, amiért nem indította meg az eljárást a renitensek ellen. A döntésnek inkább szimbolikus jelentősége van, mert – mint a Politico EU-s ügyekre szakosodott hírportálja írja – magának az EP-nek a jogi szolgálata sincs meggyőződve arról, hogy az Európai Bíróság egyáltalán befogadja-e az ügyet. De még ha ez meg is történne, nemigen van jogalapja a vádnak. Az EP jogi konzultánsa szerint ugyanis a parlament nem írta pontosan körül az EB-t felszólító levelében, milyen területeken sérült az uniós jog, amelynek alapján a bizottságnak lépnie kellett volna. Így a brüsszeli válasz joggal hivatkozott arra, hogy nem marasztalható el.

Másrészről – áll a 9 oldalas szakértői jelentésben – általában az Európai Bizottság „józan belátására” van bízva, hogy észszerű időkereten belül mikor is kellene megkezdenie az eljárást, vagyis Brüsszel valószínűleg sikerrel hivatkozhatna arra, hogy az egyes tagállamokkal fennálló vita olyan folyamat, amelynek még nem értek a végére. Persze a jogászi csűrés-csavarás nem változtat azon a tényen, hogy Magyarország és Lengyelország uniós jogot sért, ám a tagállamok kényelmesen a parlamentre hagyják a nyilvános számonkérést, és egyelőre kivárnak. David Sassoli, az EP elnöke már lépett is, november 2-áig adott határidőt a bizottságnak, ha addig nem történik semmi, a bíróságon találkoznak.

Hogy Brüsszelben zavar van az eljárás megindítása körül, azt jól jellemzi, hogy Didier Rynders, az EB igazságügyért – és ezen belül a jogállamiságért – felelős tagja még a múlt héten is úgy nyilatkozott a Bloombergnek, hogy néhány napon, esetleg pár héten belül értesítik a fővárosokat azokról a kérdésekről, amelyek fennakadtak a jogállami szűrőn. Majd érkezett az EU-csúcs záró sajtótájékoztatóján a bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kiábrándító visszatáncolása. Mint mondta, addig nem indítják el az eljárást, amíg az Európai Bíróság nem hoz ítéletet Varsó és Budapest közös keresete ügyében, amely jövő tavasz előtt nem várható. Lapunknak a múlt héten Strasbourgban Dubravka Šuica, az Európai Bizottság alelnöke, aki a demokráciáért is felelős, azt mondta, hogy most a párbeszéden a sor, meg kell ismerni a másképpen gondolkodók véleményét is, de az EB nem fogja engedni, hogy akár egyetlen tagállam is ellenőrizetlenül költse az európai adófizetők pénzét.

Nem véletlen egybeesés, hogy a német kancellárságtól 16 év után búcsúzó Angela Merkel egyfajta politikai örökségként azt hagyja az EU-ra, hogy az anyagi eszközök megvonása helyett igyekezzen fenntartani a párbeszédet. Ez a Budapestnek és Varsónak tett gesztusa megosztja az uniós vezetőket. Vannak, akik kifejezetten büntetnék a két országot, mások szintén a dialógust helyezik előtérbe.

Merkel kompromisszumkészsége kétségkívül hiányozni fog az uniós vezetők közül, ő a mostani konfliktusban is talált megértő szavakat, amikor arról beszélt, hogy az új tagállamok úgy csatlakoztak az EU-hoz, hogy annak alakításában nem vettek részt – ettől függetlenül a joganyagot ismerték és elfogadták, következésképp ez rájuk nézve is kötelezettség. Orbánról is volt néhány szava: ő kétségkívül a tagállamok egyik legmagabiztosabb vezetője – a méltatás persze kétélű, valakinek a makacsságát is lehet így jellemezni. Az pedig, hogy Orbán az országa vagy csak a kormánya érdekét képviseli – ennek eldöntése kívül rekedt Merkel értékelésén, azonban mielőtt Orbán elbízná magát, érdemes a mondat folytatására is figyelni: „meggyőződésem, mindenki tudja, hogy az EU kincs”.

Egekben az energiaárak

Bár behatóan foglalkoztak a tagállami vezetők a lengyel kérdéssel, a múlt heti EU-csúcs eredeti legfontosabb témája az energiabiztonság volt. Az elszálló gáz- és kőolajár nyomán vált sürgetővé a probléma. Az asztalon lévő javaslatok sok­ágúak. Emmanuel Macron francia elnök például az atomenergia környezetbarátnak nyilvánítását szorgalmazza, és elégedetten állapíthatta meg, hogy ebben az Európai Bizottság is partnere lehet. A testület elnöke, Ursula Von der Leyen a vitában ugyanis azt emelte ki, hogy az atomenergia olyan forrás, amely nem függ harmadik országoktól, mindenekelőtt Oroszországtól. Mások nem riadnának vissza az egységes energia-beszerzéstől, arra hivatkozva, hogy az EU jobb árat tudna elérni. (Az éppen koalíciós tárgyalásokat folytató német zöld társelnök, Annalena Baerbock programjában szerepel az orosz földgázt az EU-ba juttató Északi Áramlat 2. engedélyének visszavonása.) A földgáz közös beszerzését elsősorban a spanyol kormányfő sürgeti, kiegészítve olyan intézkedésekkel, amelyek az energiaárakra nagyobb befolyással lehetnek. Így a gáz és az elektromos áram költségkalkulációjának szétkapcsolását szorgalmazza, továbbá szerinte az EU-nak figyelnie kellene az energiapiacon zajló árspekulációkra is.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.