Tóth Ákos Jobban ment a lopás, mint a kormányzás

Kudarcos volt a magyarországi járványkezelés

A kormányokba vetett bizalom mindenütt összefügg a kormányzóképességgel vagy annak látszatával. Gyakran hallani a mondást: "Lehet, hogy Orbánék lopnak, de ők legalább tudnak kormányozni." Egy nemrég megjelent összehasonlító tanulmány szerint nem tudnak.

Vajon mi nevezhető jó vagy fenntartható kormányzásnak? Mitől számít egy kormány tevékenysége jónak? Összefüggésben áll-e ez a szakpolitikák, az oktatás, az egészségügy milyenségével, vagy valami másról van szó? Nos, a jó, fenntartható kormányzás mérhető. Ezt egy konkrét példán vezeti le a Comitatus című kiváló közigazgatási szaklap legutóbbi számában Szegvári Péter jogász, közigazgatási szakember „A fenntartható kormányzás és az országok helyreállítási képességének összefüggései a Covid-19 járvánnyal kialakult válsággal kapcsolatban” című írásában, amelyben egy 2021 decemberében megjelent nemzetközi tanulmányt összegez.

Ez a tanulmány az alábbi kérdésekre keresett választ 29 ország esetén: hogyan működik a „fékek és egyensúlyok elve” a válsághelyzetben? Mennyire előrelátó és hatékony módon szerveződik a krízismenedzsment politikai folyamata? Milyen mértékben sérülékeny a gazdasági, az egészségügyi és a szociális biztonsági rendszer? Mennyire hatékony és fenntartható az egyes országok kormányainak úgynevezett „helyreállítási képessége”?

Lehet persze legyinteni, hogy ezek valójában mérhetetlen dolgok, de nem így van: az összehasonlító elemzés 94 indikátort alkalmazott, valamennyi állam esetén ugyanazokat – ezek olyan mérőeszközök, amelyek nem a kormányok által sugallt képet, hanem a valóságot mutatják. Az értékelés három pilléren alapult: egyrészt azt elemezték, milyen mértékű a „demokratikus helyreállítás-képességi index”, azaz mennyire erőteljesek a demokrácia kulcsintézményei; a „kormányzási helyreállítás-képességi Index” keretében azt értékelték, milyen a kormányzat felkészültsége és reakcióképessége a válsághelyzetek kezelésére, valamint milyen a végrehajtó hatalom elszámoltathatósága; harmadrészt pedig a „szakpolitikai helyreállítás-képességi index” alapján azt vizsgálták, hogy milyen mértékű a gazdaságpolitika és a szociálpolitika felkészültsége és reagálóképessége a válsághelyzetekre.

Ami a demokratikus helyreállítás-képességi indexet illeti: Magyarország a hátsó sorban van, s talán e helyütt nem is kell részletezni, miért. A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy azokban az országokban, amelyekben a pandémia előtt is határozottan érvényesültek a demokratikus elvek és értékek, ott jól érvényesültek a válsághelyzetben is, viszont ahol a pandémia előtt is aláásták a demokratikus intézmények működését, ott még aggasztóbbá vált ezek működése a koronavírus elleni harc idején.

A „kormányzási helyreállítás-képességi index” a végrehajtó hatalom felkészültségét vizsgálta a krízismenedzsmenttel járó feladatok ellátására, a kormányzat kapacitását a hatékony szakpolitikai reagálóképesség szempontjából, a szakpolitikai monitoring-rendszerek alkalmazását, a közösségi párbeszéd és a kríziskommunikáció színvonalát, a nemzeti koordináció mértékét, valamint a nyitott kormányzást és a törvényhozás felügyeleti funkciójának érvényesülését.

Ezt sem érdemes Magyarország esetén különösebben elemezni – a pandémia megmutatta, hogy nagyon sok országban kezdetben még a valós adatok is hiányoztak az intenzív egészségügyi ellátásra vagy a mortalitás mértékére vonatkozóan, ahogy a feldolgozott adatokat és információkat sem tették kellő gyorsasággal elérhetővé a nyilvánosság számára. A 29 országból 8 esetében – ide tartozik Magyarország is – a tanulmány kiemeli, hogy a kormányok csak gyenge minőségű és messze nem teljeskörű adatszolgáltatást biztosítottak a polgáraiknak a pandémiáról, sok esetben az sem vált világossá, hogy milyen adatokból következtek az egyes kormányzati intézkedések.

Ami a jó kormányzást illeti: a tanulmány a „szakpolitikai helyreállítás-képességi index” keretében a gazdaságpolitikát érintő vizsgálati szempontokat két nagy területre osztotta: egyrészt az országok gazdasági felkészültségét, másrészt a gazdaságpolitikának a krízisre adott válaszait vizsgálta. A gazdasági felkészültség értékelése során az indikátorok a következők voltak: az ország GDP/fő mutatója, a bruttó állóeszköz-felhalmozás mértéke, a reális GDP-növekedés mértéke, az energia-produktivitás, az üvegházhatású gázok kibocsátása, a „materiális lábnyom” mértéke, a megújulóenergia-használat. Figyelembe vették a foglalkoztatási mutatókat, a munkanélküliségi rátát, a fiatalok munkanélküliségi arányát, az alacsony fizetések alkalmazásának elterjedtségét, a nemek közötti foglalkoztatási arányokat, a nem önkéntes alapon történő részfoglalkoztatást, a munkanélküliek nettó munkába állítási arányát, az idősek foglalkoztatási mutatóit.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!