Lakner Zoltán Lakner Zoltán: Már megint rosszabbul élünk, mint négy éve

Politikai hátraarc 2006-ban és 2022-ben

Egyelőre felmérhetetlen a 2022 nyarán bejelentett megszorító intézkedések társadalmi és politikai hatása, ám az máris elmondható róluk, hogy nagyságuk az alapvető politikai átrendeződéshez vezető 2006-os hiánycsökkentéséhez mérhető. Aligha hangzik el újabb őszödi beszéd, a mostani politikai helyzet mégis a tizenhat évvel ezelőttihez hasonló, hiszen a hatalmát a tavaszi választáson megőrző kormány nyárra nemcsak jelentős korrekcióra kényszerült, de egyenesen hátraarcra szánta el magát meghatározó társadalmi és politikai ügyekben. A 2006-os és a 2022-es, politikai szünettől mentes, hosszú forró nyarak összevetésére teszünk kísérletet a következő írásban.

Akció

Őszödi beszédek

„Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden részletét”, nyilatkozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Népszabadságnak 2006. június 28-án, három héttel azután, hogy letette a hivatali esküt. Ekkor már egy hónapja elhangzott az őszödi beszéd a szocialista frakció zárt ülésén, de még majdnem három hónap telt el, amíg máig tisztázatlan módon nyilvánosságra került.

Gyurcsány híres-hírhedtté vált megjegyzése az igazság részleteinek kibontásáról arra utalt, hogy a választási kampány során „a történelmi léptékű fejlesztésekről részletesen, a reformokról részlegesen, a kiigazításokról esetlegesen” beszélt. Az egyebek mellett az adócsökkentés ígéretére építő koalíciós kampány után fokozatosan be kellett vallani az államháztartás tényleges, minden korábbinál rosszabb helyzetét, felülírva a kormányzás következő négy évének eredeti tervét, és hosszú időre kitolva annak a fejlődésnek a lehetőségét, amit az MSZP és az SZDSZ tavasszal kilátásba helyezett.

Ráadásul a kormány intézkedései saját korábbi álláspontját hazudtolták meg a teljes magyar közvélemény előtt.

Ez volt az oka annak, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz, már 2006. június végén népszerűbb volt az MSZP-nél a Szonda-Ipsos felmérése szerint, tehát jóval azt megelőzően, hogy az őszödi beszéd hangfelvétele – illetve kezdetben csak néhány részlete – először elhangzott a Magyar Rádióban.

A 2022-es évből hiába keresnénk a fordulatot nyíltan beismerő mondatokat a miniszterelnöktől. Orbán Viktor még mindig a rezsicsökkentés Brüsszellel szembeni megvédését kommunikálja, azt követően is, hogy a németországi lakossági árszabás szintjét meghaladó árat terhelt a kormány az állítólagos átlag feletti áram- és gázfogyasztásra. Legfeljebb Varga Judit elszólása idézhető, amely szerint a bírák fizetésemelési kérése azért nem teljesíthető, mert megszorítások vannak. A tiltott „m” betűs szó használatát az igazságügyi miniszter utóbb igyekezett kimagyarázni. A hivatalos álláspontot Rétvári Bence államtitkár vezette fel a pedagógusok béremelési követelései kapcsán, miszerint arra Brüsszel miatt nem kerülhet sor. Vagyis azért, mert az Európai Bizottsággal mindmáig nem született megegyezés sem a helyreállítási alap, sem a hétéves költségvetés forrásainak lehívásáról. Hivatkozás Oroszország Ukrajna elleni háborúja is, amelyre a kormány a rezsiemelést, az inflációt és nagyjából minden egyéb problémát is visszavezetni igyekszik.

Történik mindez annak ellenére, hogy épp Orbán Viktor volt az, aki 2006 nyarán – többek szerint már az őszödi beszéd szövegének ismeretében – arról szónokolt Tusványoson, mekkora különbség van a kampányeszközként alkalmazott kommunikációs túlzás és a tudatos politikai hazugság között. Utóbbi már korlátozza a választókat szabad döntésükben, aláásva ezzel a demokráciát. Ennek alapján tulajdonképpen arra a következtetésre is juthatunk, hogy már csak azért is felesleges Orbán 2022-es „őszödi beszédére” várni, mivel az már tizenhat évvel korábban elhangzott.

Beetetés és átverés

A Corvinus Egyetem 2006-os választásokat értékelő – egyébként Karácsony Gergely által szerkesztett – kötetében Körösényi András a kormányok elszámoltathatóságának kérdésével foglalkozott. Konkrétan azzal a kérdéssel, miért történik meg és milyen következményekkel jár a „hátraarc”, vagyis az a jelenség, hogy egy párt kormányra jutva nem azt teszi, amit a kampány során megígért. A szerző úgy fogalmaz, „a szavazatmaximalizáló kampány népszerű, akár teljesíthetetlen ígéretek megtételére sarkallja az egymással versengő politikusokat, azaz ígéretlicithez vezet”.

E magatartás, mondhatni, minősített esete a „beetetés és átverés”, ami a választók tudatos megtévesztését jelenti. Körösényi szerint ez történt 2006-ban, mivel a külső gazdasági körülmények lényegesen nem változtak a választás előttihez képest, és a kormányerők, lévén ők maguk voltak hatalmon korábban is, tisztában voltak a költségvetés valós helyzetével, mégis tagadták a kampány során, hogy megszorításra készülnének.

Gyurcsány Ferenc valóban csak tíz nappal a választás után írta blogjában, hogy „van itt valami”, mégpedig az, hogy az állami túlköltekezés következményeit csakis a lakosság és a vállalkozások megterhelésével lehet rendbe hozni. Május 2-án tett először említést arról a kormány, hogy már 2006-ban takarékossági intézkedésekre lesz szükség. A 2005 eleje óta hivatalban lévő szocialista pénzügyminiszter, Veres János 2006. június 9-én, az új kormány megalakulásakor szólt arról, hogy a költségvetési hiány úgy lesz kétszer akkora a tervezettnél, hogy már beleszámolták az első kiigazítási intézkedések hatását. Veres azt is hozzáfűzte, hogy azért nem korábban hozták nyilvánosságra a tényleges hiányadatokat, mert ő maga letiltotta az ilyen összegzés készítését, mivel annak „politikai felhangja” lett volna.

A Fidesz a kormány fejére is olvasta, hogy eltitkolta az államháztartás tényleges helyzetét. „Minek kellene befolyásolni a választást, ha nem éppen a valóságnak?”, tette fel a kérdést Orbán Viktor az április 5-én tartott miniszterelnök-jelölti vitában. Ez a kritika még akkor is megállt, ha Körösényi megjegyzi, az MSZP azért tudta elbagatellizálni a költségvetés nehéz helyzetét, mert a Fidesz még a szocialistákénál is több ígéretet tett. Gyurcsány pontosan erre utalva tromfolta Orbán kritikáját a vitában: „Miközben perceken keresztül azt ecseteli, hogy itt a végveszély, talán bele is fogunk halni ebbe az államadósságba, aközben (…) amerre ment, ott még pár milliárdot elszórt”.

Ettől azonban még igaz, hogy a miniszterelnök-jelölti vitában külön is hangsúlyozott adócsökkentés helyett lakossági és vállalati adóemeléseket jelentett be a kormány június 10-én, sőt az év elején bevezetett áfa-csökkentést is visszacsinálta. Jó néhány intézkedés – miképp 2022-ben is – már szeptembertől hatályba lépett, azaz év közben módosultak az adójogszabályok. Ugyancsak a tévévitában Gyurcsány kategorikusan tagadta, hogy receptfelírási díj bevezetésére készülne, és az ezzel riogató Fidesz-kampány visszavonását követelte Orbántól. Ezzel szemben, ha receptfelírási díjat nem is, de vizitdíjat és kórházi napidíjat bevezetett az MSZP-SZDSZ-kormány, valamint képzési részhozzájárulás címszó alatt felsőoktatási tandíjat is. Gáz- és áramáremelésre is sor került, milyen meglepő párhuzam, augusztus 1-jétől. Mindezekről az MSZP egyetlen szót sem ejtett a választási kampányban.

Ha azonban a 2006-os hátraarc besorolható a beetetés és átverés kategóriájába, akkor a 2022-es esetet is elhelyezhetjük mellette.

Az ötödik Orbán-kormány szerint a háború és az Európai Unió szankciós politikája, valamint az EU-s pénzek brüsszeli visszatartása okolható azért, hogy rákényszerült a „rezsicsökkentés csökkentésére”. A kormányzati szóhasználat valóságot kozmetikázó eufemizmusa olyannyira emlékeztet a Kádár-korszak mismásolására, hogy Orbánnak pontosan ez jutott eszébe róla. Persze nem 2022-ben, hanem 2006-ban: „a szocializmusban az úgy volt, hogy amikor önök áremelésre készültek, akkor bejelentették, hogy árrendezés lesz (…). Akkor is mindenki tudta, hogy mit jelent valójában ez a mondat, és most is sejtjük”.

A fennálló világpolitikai és világgazdasági helyzet kétségkívül számtalan bizonytalansági tényezőt állít elő, csakhogy az energiaárak a Covid utáni gazdasági visszapattanás miatt már 2021 ősze óta emelkednek. Az orosz-ukrán feszültség 2022 eleje óta háborúval fenyegetett, maga a háború pedig február végén tört ki. Az uniós pénzek folyósításáról szóló jogállamisági vita 2020 vége, a tartalmi vita 2021 tavasza óta tart, a hazai infláció pedig 2018-ban kezdett emelkedni. E tényezők ismeretében, valamint a bizonytalanság fokozódásának tudatában döntött mégis az Orbán-kormány az ezermilliárdos léptékű választási költekezésről. Mindez együttesen vezetett ahhoz, hogy 2022 nyarára elkerülhetetlenné vált a rezsicsökkentés „átlagfogyasztás” feletti azonnali megszüntetése, a katás adózás drasztikus és drasztikusan gyors felszámolása, ezt megelőzően újabb különadók kivetése, a beruházások és béremelések elhalasztása, s nem utolsó sorban az elbocsátások megkezdése az állami szférában.

Ami a legtöbb embert érintő rezsiáremelést illeti, Orbán a következőket mondta erről a választást megelőzően: „Most képzelje el mindenki, hogyha itthon az a rezsi, amit ő fizet – gáz, villany, víz –, hirtelen megduplázódna, hogy az hány családot hozna szinte reménytelen helyzetbe, és még az erősebb középosztályban élő családokat is, tehát nemcsak a kispénzűeket, hanem a középosztályhoz tartozókat is bizony nehéz kihívás elé állítaná. Ez nekünk nincs a rezsirendszer árszabályozása miatt”. Vagy például: „Magyarországon hosszú évek óta rezsicsökkentés van érvényben a háztartásoknak. Ennek pedig a legfontosabb feltétele az orosz gáz. Ha van orosz gáz, akkor van olcsó ellátás a magyar családoknak, és van rezsicsökkentés. Ha nincs orosz gáz, nincs rezsicsökkentés”.

A hivatalban lévő kormány tehát tisztában volt a súlyos kockázatokkal, meg azzal is, hogy számos további probléma merülhet fel, vagyis fokozottan szükséges lett volna az óvatosság és körültekintés. Ennek ellenére szavazatszerzési célú osztogatásba fogott. Ha mindezek miatt a Gyurcsány-kormány kapcsán megállt a hátraarc, valamint a „beetetés és átverés” kategóriájának érvényessége, akkor ezek az Orbán-kormány 2022-es működésére is alkalmazhatók.

Rohamozás üres dossziékkal

A párt bement a kormányba 2006 júniusában. Gyurcsány Ferenc második kormányában szerepet kapott szinte minden befolyásos MSZP-s politikus, a korábbi miniszterelnökjelölt-rivális Kiss Péter, a közismert ellenlábas, Szekeres Imre vagy akár a többször leváltani próbált Lamperth Mónika. A kormányfő ily módon kielégítette az ambíciókat, egyúttal kormányzati felelősséget is rótt pártbéli kritikusaira, miközben ugyanazzal a mozdulattal meg is kérdőjelezte hatalmukat. Létrehozott ugyanis egy olyan belső szerkezetet az Államreform Bizottság és a Nemzeti Fejlesztési Kabinet megalakításával, valamint egy kormányzati HR-es funkció beiktatásával, amely nem csak összehangolta a tárcák munkáját, de bizonyos mértékig csonkolta is a hatáskörüket. Hatalmi szempontból ez azt jelentette, hogy a miniszterelnök magához, illetve az általa kiválasztott nem pártpolitikus topmenedzserekhez vonta a ciklus legmeghatározóbb feladatait, a reformokat és az uniós fejlesztési pénzek elosztását. Az új struktúra bevezetésével tisztázatlanná váltak a kormányon belüli felelősségi viszonyok, pedig már az sem jelentett csekély kihívást, hogy miközben a kormány nagy ellátórendszerek átalakításába fogott, közben magát az államigazgatást is át akarta szervezni.

2022-ben Orbán Viktor ugyancsak kormányzati átszervezéssel indított, amely afféle Best of NER jelleget öltött. Visszatért a kormányba az onnan 2014-ben kimasszírozott Navracsics Tibor és a 2018-ban kibukó Lázár János, bekerült Szalay-­Bobrovniczky Kristóf oligarcha és Nagy Márton, aki Matolcsy György legjobb tanítványából lett mesterének konkurenciája. Mindenki fedélzetre szólítása azt a célt szolgálhatta, hogy bármilyen rázós időszakon menjen is keresztül az ötödik Orbán-kormány, senkinek se legyen módja kimaradni a felelősségből. Persze eközben a hatalommal járó előnyöket is élvezhetik, de azzal is mindenkinek számolnia kell, hogy legalább egy-két minisztertársának illetékessége átlóg az ő területére. Emellett a kormány a Miniszterelnökség, a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Miniszterelnöki Kormányiroda mellett Stratégiai és Családügyi Kabinetet, Nemzetpolitikai Kabinetet, Gazdasági Kabinetet, sőt még Védelmi Tanácsot is létrehozott, nem szólva az osztódással szaporodó operatív törzsekről. A szinte átláthatatlan kormánystruktúra végső célja, hogy a miniszterelnök rá is bízhassa a kijelölt területeket kiválasztott embereire, de versenyeztethesse is őket, miközben nyilvánvaló, hogy Orbán bármilyen ügyet bármikor magához vonhat, vagy áttehet egyik minisztertől egy másikhoz.

A hatalmi szempontból logikus, irányítási szempontból aggályos kormányzati struktúra kialakítása mellett maga a politikai hátraarc is gátolja, hogy a kritikus intézkedéseket kellőképpen megalapozzák.

Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédben szólt arról, hogy csak a szükséges lépések egy részét készítették csak elő a választás előtti időszakban, és továbbra is nagyon szűk körben dolgoztak rajtuk a választás után: „Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban, titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük”. A győztes miniszterelnök mögé a választás másnapján feltornyozott nemzeti színű dossziék, amelyek az előkészített reformokat és kormányzati intézkedéseket voltak hivatottak megjeleníteni, nem csak fizikailag voltak üresek. A választás után meg már tényleg nagyon kellett sietnie a Gyurcsány-kormánynak, például azért is, mert az Európai Bizottság gyors és határozott lépéseket várt a költségvetési hiány rendezésére.

Igazán drámai hatása tulajdonképpen annak volt, hogy a kormány sem alaposan előkészíteni nem tudta a döntéseket, sem érdemi egyeztetéseket nem folytatott róluk. Részben azért, mert nem volt rá ideje, részben viszont azért, mert a kormányfő komolyan hitt abban, hogy áttörésre, rohamozó változtatásokra van szükség, nehogy a szakszervezetek, a szocialistákkal elszántan ellenséges Magyar Orvosi Kamara, az MSZP-s egyéni képviselők vagy bárki más felpuhítsa, lefékezze, elgáncsolja az intézkedéseket. Ennek ellenére fontos ügyekben, mint például a vizitdíj és a tandíj kérdésében heteken keresztül folyt a nyilvános ötletelés. Ezek a viták folyamatosan a közérdeklődés fókuszában tartották a népszerűtlen, a választási ígéretekkel ellentétes kormányzati terveket, miközben azt a benyomást keltették, hogy a kormány határozatlan, kétségbeesetten kapkod ide-oda.

Bármennyire különös, az ideológiai polarizáció nem tudja annyira megosztani a magyar politikai osztályt, hogy a kormányzás gyakorlatában ne találjunk számos hasonlóságot 2006 és 2022 között. Csak éppen az Orbán-kormányok esetében minden jellegzetes vonás még extrémebb formában jelentkezik.

Először is, Orbán nemhogy a választást megelőzően, de még a 2022. május 16-i beiktatásakor sem tett említést takarékossági intézkedésekről. A bankokat, biztosítókat, gyógyszerforgalmazókat, légitársaságokat, továbbá az energiaszektort, a telekommunikációs cégeket és a kiskereskedelmet célzó különadókat csak május 26-án jelentette be Nagy Márton és Gulyás Gergely miniszter. Bár rögtön megindult a vita arról, hogy ezek az adók milyen mértékben terhelődnek majd át az emberekre, a közvetlen lakossági megszorítás szükségességét a kormány ezt követően is tagadta.

Orbán július elején is azt mondta, éppen azért van szükség a különadókra, hogy a rezsicsökkentéshez ne kelljen hozzányúlni: „…itthon általában is másképpen mennek a dolgok, itt nem megszorítások vannak, és igyekszünk nem az emberekkel megfizettetni a válságok árát, (...) ki kellett vetnünk egy extraprofitadót, amelytől azt várjuk, hogy képes lesz finanszírozni a magyar költségvetés rezsicsökkentés miatti extra kiadásait”.

Ezek a szavak hat nappal a rezsiáremelés bejelentése előtt hangzottak el.

A kormányzati döntéshozatal zártsága és üzemszerű titkolózása miatt a kívülálló számára eldönthetetlen, hogy ekkor a kormány már dolgozott-e az új gáz- és áramtarifákon, vagy az utolsó pillanatban, pánikszerűen pakolták össze a csomagot. A július 13-i áremelési bejelentéseket később több ponton is módosítani kellett, ugyanúgy, mint a szocialista kormány időszakában. Utólag derült ki például az, hogy hőszivattyú üzemeltetése esetén a kedvezményes áramtarifával kell számolni, vagy az, hogy a házközponti fűtéses társasházaknál az eredeti bejelentéssel szemben mégiscsak le lehet osztani albetétekre a fogyasztást. Ugyanakkor az átlag kiszámításának módjáról, vagy arról, hogy a háztartások jövedelmi viszonyait miért nem vették figyelembe, a kormány konzekvensen hallgat.

2006-ban, a megszorítások júniusi bejelentését követően Gyurcsány Ferenc leszögezte, nem lesz több megszorító csomag és tartani fogják magukat a kitűzött reform- és egyensúlyi menetrendhez. Csakhogy már az augusztusra elkészülő konvergenciaprogram 2008-ról 2009-re tolta ki az államháztartási egyensúly elérésnek idejét. Úgy tűnt, a kormány, habár négy évet próbál megtervezni, néhány hetenként módosítani kényszerül az útitervet. Amikor a 2022. július 13-i Kormányinfón azt kérdezték Gulyás Gergelytől, hogy a május végén bejelentett 2000 milliárd forintos kiigazításon felül szükség lehet-e további megszorító intézkedésre, a miniszter azt válaszolta: „Hektikus időszak jön, nem tudjuk, mi a kevés, mi az elég”.

Folyton elhalasztott boldog jövő

„Útjára bocsátunk egy másik vitát, arról, milyen legyen az új Magyarország, mit építsünk abból a nagyon sok pénzből, amelynek végre Magyarország lesz a birtokosa”, mondta Gyurcsány Ferenc 2006. július 27-i, hatperces tévébeszédében. Azzal a szándékkal tette ezt, hogy átkeretezze a megszorításokról szóló vitát, amely már a nyár közepére megtépázta pártjáé mellett a saját személyes népszerűségét is. A szóban forgó „nagyon sok pénz” az uniós forrásokat jelentette, a kormányfő a 2007-ben kezdődő hétéves európai költségvetési ciklusra utalt.

Ezzel a mondattal helyére került a 2006. nyári Gyurcsány-narratíva utolsó eleme is.

A megszorításra kényszerülő miniszterelnök legelőször is úgy ítélte meg, hogy nem kerülheti el a hátraarc nyilvános beismerését, ezt azonban a hazai politikai kultúrában beállt fájdalmas, de döntő jelentőségű és mindenki javára váló fordulatként próbálta beállítani. Igyekezett a politikai felelősséget is szétteríteni a politikai osztályon. A kormányprogram vitájában így fogalmazott: „az a gazdaságpolitikai fordulat, amely mára szükségessé vált, ahhoz a gazdaságpolitikához képest jelent fordulatot, amelynek a kezdő időpontja valahol 2000-2001 [körül van], de teszem hozzá, nem kétséges számomra, hogy a nagyobbik felelősség ebben az ügyben természetes módon az előző négy évet [azaz a 2002-2006 közötti időszakot] terheli.” Érvelésének másik eleme az volt, hogy a megszorítások kényelmetlenek, de csak átmenetiek, ezzel szemben a velük párhuzamosan zajló reformok hatása pozitív és tartós lesz. Úgy számolt, s ez nem csak a választóknak szólt, hanem a saját és párttársai újraválasztási reményeit is táplálta, hogy a reformok időszaka 2006 közepétől 2007 végéig tart, „2008-ban már sok minden az új rendszer szerint működik, 2009-re minden megnyugszik”. A valóságban a 2009-es év Gyurcsány távozását hozta el a miniszterelnöki posztról.

Gyurcsánnyal szemben a sorozatban második választási veresége miatt meggyengülő Orbán a politikai hazugság demokráciaromboló hatásáról és a szocialisták egyedüli felelősségéről beszélt. A kudarcba fulladt „rosszabbul élünk, mint négy éve” kampány üzenete néhány hónappal a választás után igazolódni látszott. Habár a Fidesz az „alkotó ellenzék” pozícióját hirdette meg, valójában kizárólag a négy éve hatalmon lévő koalíciót hibáztatta a kialakult helyzetért, csak szavakban hangsúlyozva az alternatíva-állítás felelősségét. A Fidesz, miközben kritizálta az államháztartás helyzetét és a megszorítást, a kiadások további növelését szorgalmazta.

2022-ben a nemhogy négy, de tizenkét éve hatalmon lévő kormány a háborút jelöli meg olyan kritikus eseményként, amely miatt indokolt eddigi politikájának megváltoztatása. Annak ellenére, hogy a háború már a választási kampány idején is tartott. A Fidesz a háború okozta valóban súlyos nehézségekbe igyekszik belemosni minden gazdaságpolitikai hibát, az inflációt, a kiköltekezést, az adó- és áremeléseket. Emellett, a kormánypárt fenntartja eddig működtetett és a szavazatszerzést illetően mindeddig sikeres magyarázatrendszereit. A nyugat és Brüsszel hibásak a szankciókért és az energia-vészhelyzetért, de még a béremelések elmaradásáért is. Kiutat és megoldást ugyanúgy az uniós források megnyílása jelentene, mint 2006-ban. Tizenhat évvel ezelőtt azonban egy percig sem volt kérdés, hogy ezek a pénzek megérkeznek Magyarországra, „mindössze” a felhasználásuk minősége volt a tét. Aligha véletlen, hogy Orbán 2022. július 29-én már arról beszélt, „ha Brüsszel most nem változtat, akkor októbertől egész Európában háborús gazdaságra kell számítani”. Ha tehát megjönnek az uniós pénzek, Orbán lesz az, aki megvédelmezte a nemzetet és kiharcolta a pénzt, ha pedig nem, akkor valóban hadigazdálkodás lesz az országban, amiért Brüsszel a hibás. A vonzó jövőkép ezúttal még Gyurcsányénál is sokkal távolabbra tolódott, az eggyel későbbi kormányzati ciklus végére. „Az évszámokkal zsonglőrködve ne felejtsük el, hogy azért valójában 2030-ra gyúrunk”, mondta Orbán Tusványoson, a „fajkeveredéses” beszédben.

Itt kellene következnie a párhuzamos elemzésben annak, hogy vajon milyen stratégiát követ a mai ellenzék a 2006-oshoz képest. Az első különbség nyilvánvalóan abban áll, hogy „az” ellenzék most nem létezik. Az egyesült ellenzék 2022-ben rosszabbul szerepelt, mint a Fidesz 2006-ban, amiből a választás után szétspriccelő pártok még veszítettek is április óta. A Fidesz bázisa viszont intakt maradt a tizenhat évvel ezelőtti vereséget követően. Mindezen felül nem tehetünk úgy, minthogyha az ellenzék szerepe ugyanaz lenne egy sok hibával, súlyos megosztottság közepette működő, de mégiscsak létező demokrácia körülményei között, mint egy autokráciában, amely a demokratikus intézményeket és egyre inkább a választást is csak díszletnek használja a hatalmon lévők erőfölényének gyakorlásához és demonstrálásához. Egészen más a média szerepe is. Ma az állami média nemhogy a miniszterelnök hazugságát bizonyító hangfelvételt nem tenne közzé, de a műsorvezetők a propagandaközpont irányvonala alapján kérdeznek alá a kormányfőnek. 2006-ban Gyurcsány számos valódi vitahelyzetben próbálta védeni álláspontját, miközben a Fidesz véleménye folyamatosan megjelent az inkább a kormányt támogató sajtóban is. A mai körülmények között viszont egy mégoly zseniális ellenzéki helyzetértelmezés is nehezen jutna el széles közönséghez. Más kérdés, hogy nem tudunk agyonhallgatott briliáns ellenzéki narratíva létezéséről.

Egyelőre annyi látszik, hogy a kata-demonstrációk során a Kétfarkú Kutyapárt ismét erőre kapott, ami mindig a „normál” ellenzéki pártok gyengeségének indikátora. Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy „készülünk”, vagyis a DK élén nekifut a sokadik önrehabilitációs kísérletnek, hogy megszabaduljon az őszödi átoktól, ami lehetőséget ad majd a Fidesznek az újabb gyurcsányozásra. A Jobbik és a Momentum új elnökei egyaránt többpárti válságtanácskozást javasolnak, holott az ellenzéknek semmi oka, hogy a tizenkét éve kétharmaddal hatalmon lévő Fidesszel megossza a helyzetért viselt felelősséget. Az ellenzéknek nincs is elegendő politikai súlya arra, hogy egy ilyen követelést erővel megtámasszon, és akár csak egy nyílt visszautasítást kicsikarjon a kormányból. Az ellenzék érdeke az lenne, hogy minden baj, illetve azok rossz kezelése kapcsán a kormány felelősségét hangsúlyozza. Ettől még a háttérben nagy erőkkel készülhetne saját kormányképessége megépítésére.

Orbánnak 2006-ban az is a kezére játszott, hogy a parlamenti választás évében tartották az önkormányzati voksolást, így konkrét célt tudott adni elszánt híveinek és a kormányban frissen csalatkozott elégedetleneknek. Nem egyszerűen tiltakozó szavazásra, hanem egyenesen kettős hatalom megteremtésére hívott fel. Vízválasztó című cikksorozata ezzel zárul: „Az önkormányzati választások során van reális lehetőségünk az ellensúly megteremtésére, mégpedig a teljes és valódi felhatalmazással rendelkező önkormányzati képviselőkből létrehozott testület révén, amely két fontos területen, a költségvetés és a Nemzeti fejlesztési terv elfogadásakor egyetértési, illetve vétójoggal bír – egyfajta felsőházként. (…) az önkormányzati választások tétje: Gyurcsány-csomag vagy igazi megoldás, megszorítás vagy új alternatíva, nyugalom vagy békétlenség, biztonság vagy káosz”.

Ha „felsőház” nem is lett a helyi képviselőkből, de a Fidesz elsöprő győzelmet aratott a 2006. október 1-jén tartott önkormányzati választáson. Ez az esemény akkor még felmérhetetlen szerepet játszott az MSZP és az SZDSZ társadalmi beágyazódásának végzetes meggyengülésében. Ma már pedig azt is tudjuk, hogy Orbán vonzalma a vétó iránt azóta sem múlt el.

A biztonság az, te ostoba

„Nem vagyunk egyformák. Van, aki majd megérti, van, aki meg nem. Azt talán sokan belátják, mert hiszen mindenki vezet családi költségvetést, hogy van, ami belefér, s van, ami nem fér bele. A háború előtt belefért az, hogy mindenkinek teljes rezsicsökkentett energiát adjunk. Most, hogy háborús állapotok vannak, és háborús árak vannak, meg háborús infláció, ez most már nem fér bele. Az az igazság, hogy jó volna, ha ezt belátnánk, de sajnos a tényeken nem változtat az sem, hogyha nem látják be”, ment elébe, vagyis inkább előre ignorálta a rezsiemelés miatti társadalmi feszültségeket Orbán Viktor július 15-i – nevezzük így – interjújában. Két héttel később pedig úgy fogalmazott: „Aki e fölött [a kormány által megállapított átlagérték felett] fogyaszt, annak gondoskodnia kell arról, hogy csökkentse a fogyasztását, vagy keressen annyi pénzt, hogy ki tudja fizetni az átlagfogyasztás fölötti részt”.

Ez a megközelítés nem mutat nagyobb érzékenységet az emberek gondjai iránt, mint Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kitétele, miszerint „lesznek konfliktusok (…) lesznek tüntetések. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek”. Vagy amikor a szocialista kormányfő azt mondta a megszorító csomag bemutatásakor az Országos Érdekegyeztető Tanácsban – amit azóta Orbán gondosan megszüntetett –, hogy „Nem kell félni, nem fog fájni, legalábbis nem annyira, mint amennyire azt sokan szeretnék elhitetni”.

Valójában nagyon is sokan „elhitték”, hogy fáj, éspedig nem a Fidesznek, hanem a saját pénztárcájuknak. 2007-ben és 2008-ban lényegében stagnált a magyar gazdaság növekedése, hogy aztán még ezt is letarolja a pénzügyi világválság. Az egy főre jutó reálkereset és reáljövedelem csökkent, az előbbi 2014-ben, az utóbbi csak 2016-ban érte el újra a 2006-os szintet. A 2005-ös 3,6 és a 2006-os 3,9 százalékról 2007-ben 8 százalékra ugrott fel az infláció. Történt mindez egy olyan országban, ahol az emberek többségének nincs vagyona, megtakarítása, a jövedelmükből nem tudnak számottevő összeget vagy éppen semennyit se félretenni. Ebből adódóan meghatározó a gazdasági szavazás szerepe, amit a kormányok rendszerint elosztási lépésekkel igyekeznek kiszolgálni. Ha pedig az elosztásból vissza kell venni, megrendül a bizalom.

A Fidesz mindehhez 2006-ban azt tette hozzá, hogy felelőst (Gyurcsány), irányt (önkormányzati választás, „szociális” népszavazás) és vezetőt (Orbán) adott az elégedetlenségnek. Az MSZP viszont másfél évtizedes stratégiai versenyelőnyét vesztette el 2006 második felében, addig ugyanis a legtöbben a szocialistákat tartották a szociális biztonság leghitelesebb képviselőinek. Ebből a pozícióból szorította ki őket a Fidesz néhány hónap alatt. Ezen felül az Orbán-cikkben kifeszített „biztonság vagy káosz” ellentétpár abban az értelemben is formát öltött, hogy 2006 őszén többször is súlyos zavargások, erőszakos tüntetések és több elemében törvénytelen rendőri akciók zajlottak le Budapesten. A kormányt egyszerre sújtotta az inkompetencia és az erőszakosság vádja, miközben persze azóta is találgatások tárgya, hogyan tudott Orbán ennyire pontosan beletrafálni a káosz-problematika felvetésébe.

Ha van mindebből bármiféle, a mára vonatkoztatható tanulság, akkor az valahogy úgy volna megfogalmazható, hogy egy olyan „árérzékeny” országban, amilyen a miénk, azé a politikai erőé a fölény, amelyiknél ott van a szociális biztonság ütőkártyája. 2006 nyarán természetesen nem lehetett előre jelezni a 2008-as válságot, de enélkül is érzékelhető volt, hogy a kormány a megszorításokkal olyan vesszőfutásba kezdett, amihez nehezen illeszthető hozzá bármiféle győzelmi stratégia.

Most, 2022-ben annyit lehet látni, hogy a jelenlegi bizonytalanság még hosszú ideig el fog tartani, beleértve ebbe a háborút, az energiaválságot, az inflációt, és azt is, hogy az uniós forrásokról nem tudjuk, mikor és mennyi érkezik meg belőlük. Ha valamitől, e bizonytalanságnak a hétköznapi életre gyakorolt hatásától mélységében rendülhet meg az Orbán-rendszer támogatottsága. A NER azonban nyilvánvalóan dolgozni fog saját válságmagyarázó és „védelmi” narratíváján, mindig el fogja látni bűnbakkal az erre igényt tartó közönséget. Eközben pedig nem kell szembenéznie olyan erős, szervezett, rámenős és gátlástalan ellenzékkel, amilyen maga a Fidesz volt 2006-ban. Ilyen aligha jön létre egy csapásra – és persze nem is kellene gátlástalannak, csak okosnak lennie.

Kiindulópontként mégis elgondolkodtató lehetne a Fidesz 2006. tavaszi jelszavának sajátos karrierje. A „rosszabbul élünk, mint négy éve” szlogen megbukott az áprilisi választáson, később mégis hitelességet biztosított a Fidesz számára a megszorítások bírálatához, hiszen, lám, ők már akkor megmondták. Ha tehát most lenne valaki, aki valamilyen tartalmi mondandót következetesen képviselne a kormánnyal szemben, az ugyan nem fordítaná ki azonnal a sarkaiból a világot, de egy játszmaváltás kezdőpontjához azért inkább előbb, mint utóbb elvezethetne.

Akció

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.