Ónody-Molnár Dóra Mára a szegregáció lett a norma

Valami megváltozott: ma Magyarországon többé nem kérdés, mert meghaladták a „magyar idők”, hogy helyes-e roma és nem roma gyerekeket elkülöníteni az oktatásban. A szegregáció a dolgok „természetes rendje”. Arra, aki szóba hozza, hogy káros, továbbá tiltják magyar és uniós jogszabályok is, úgy néznek, mint egy rendbontóra, aki Soros György embere. 2010 előtt is rossz volt a helyzet e téren, de volt egy óriási különbség a jelenlegihez képest: mindenki tudta, mi lenne a norma. Azt, hogy nem lehet színvonalas oktatást nyújtani szegregált iskolában, ezért érdemes az integrációra törekedni.

A nemzetközi és a hazai mérések korábban és most is azt mutatják, hogy Magyarországon óriási mértékben befolyásolja a családi háttér a gyerekek iskolai teljesítményét. Lehetne ez persze úgy is, hogy az iskola segítse a hozott hátrányok csökkentését – de persze nem így van.

Az oktatásban zajló folyamatok megértését segíti az a 2015 óta kétévenként megjelenő kötet, amelyet a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézete ad ki. A legfrissebb kiadványból tudjuk, hogy a szegregációs index értéke romlott 2008 és 2018 között. Kiderült az is, hogy „a szegregált iskolákban az egész vizsgált időszakban jóval nagyobb arányban tanítottak megfelelő képesítés nélkül a tanárok, mint a nem szegregált iskolákban”. Összehasonlításképp: „2018-ban a szegregált általános iskolákban a szaktárgyakat oktatók átlagosan 12 százaléka nem rendelkezett megfelelő képesítéssel, a nem szegregált iskolákban 4 százalék volt az arány. A szegregált általános iskolákban nagyjából 10 százalékponttal alacsonyabb volt az idegen nyelvet beszélő tanárok aránya, mint a nem szegregáltakban”. Az adatok megmutatják, hogy az esélyeket nem biztosító oktatáspolitika növelte a tinédzserkori terhességek számát a mélyszegénységben élők körében, miként növekszik a korai iskolaelhagyók aránya is. S bár Magyarország is vállalta az Európa 2020-as stratégia azon célkitűzését, hogy 10 százalék alá nyomja a korai iskola elhagyók arányát, de ehhez képest 2011 után olyan tendenciák indultak el, amelyek eltávolítanak ettől a céltól. A tankötelezettség korhatárának 16 évre történő leszállítása és a szakképzés átalakítása együttesen oda vezettek, hogy jelentősen csökkent a 16-17-18 évesek részvételi aránya a közoktatásban.

A korai iskolaelhagyók aránya nagy területi különbségeket mutat, van olyan megye (Borsod, Szabolcs-Szatmár) ahol az arány húsz százalék feletti, Nógrádban 30 százalék, míg Budapesten 10 százalék alatt volt 2018-ban. Ezek nem pusztán tendenciák: a számok mögött konkrét gyerekek és fiatalok vannak, akik – mivel nem szereznek még középfokú végzettséget sem – nem fognak tartósan állást találni (csak a közmunkát), ami növeli a kiszolgáltatottságukat. 2018-ban a KSH is felhívta a figyelmet arra, hogy a 18-24 éves roma fiatalok kétharmada korai iskolaelhagyó volt, ráadásul ez növekvő arány, mert a 2014-es 57 százalékról 63 százalékra emelkedett 2017-re. Ez mind-mind összefüggésben van azzal a szegregációval, amiről ma már beszélni sem illik.

Az „ősbűnnek” több forrása van: az egyik, hogy 2010 után az újonnan megalakuló Orbán-kormány megkönnyítette az egyházaknak, hogy tömegesen vehessenek át önkormányzati iskolákat. Ehhez járult, hogy a hatalomátvételt követő első évben az akkori oktatási államtitkár, Hoffmann Rózsa felfüggesztette a buktatás tilalmát alsó tagozaton. Így megszüntette annak lehetőségét, hogy az iskolai oktatás kezdő szakasza legyen hosszabb, a kisdiákoknak legyen elég idejük az írás, olvasás, a szövegértés elsajátítására, és a későbben érők is utolérjék a gyorsabban haladókat. A buktatás korlátozásának eltörlése komoly gesztus volt azon tanárok felé, akik szinte kikövetelték ezt az intézkedést, s számos pedagógus sóhajtott fel megkönnyebbülten akkor, amikor a kormány 18 évről 16 évre szállította le a tankötelezettség korhatárát.

Hogy mennyire szoros összefüggést mutat a buktatás és a szegregáció, ahhoz elég ránéznünk a már idézett indikátorkötetre: „jelentős különbségek figyelhetők meg a HHH (halmozottan hátrányos helyzetű – a szerk.) diákokat nagy arányban, szegregáltan oktató és a nem szegregált általános iskolák között is”. A nem kizárólag speciális nevelési igényű tanulókat oktató programokat tekintve a szegregált iskolákban 5-6 százalékos, míg a nem szegregált iskolákban átlagosan 1 százalékos volt az évismétlési arány 2018-ban. Fontos a tendencia is: az elmúlt években a szegregált csoportban emelkedett, a nem szegregáltakban csökkent az évismétlések aránya. Döbbenetes adat, hogy a szegregált és nem szegregált iskolák közötti különbség különösen magas az alsó tagozaton.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!