Faragó József Matolcsy és a forint: gáz és fék, egyszerre

Nem most került lejtőre a forint. Majd egy évtizede folyik a magyar fizetőeszköz tudatos leértékelése. Idén azonban nagyon felgyorsultak az események. Közel 10 százalékkal drágult az euró. Ráadásul az egyre aggasztóbb száguldás közben Matolcsy György jegybankelnök egyszerre két pedált tapos, a féket és a gázt.

Hol van már Orbán Viktor 2004-ben, még ellenzéki pozícióban elsütött erős mondása, hogy a gyengébb forint gyengébb államot jelent? Míg a jegybankelnök rallizik, addig a miniszterelnök tétova mitfárerként lapít az anyósülésen, olyanokat motyogva, hogy ha az MNB gyenge forintot csinál, akkor neki ahhoz kell igazítania a gazdaságpolitikát.

Nincs mulatságosabb, mint a tegnapi divat vagy a tavalyi újság, és a legutóbbi világválságnak is mindig dobogón a helye ebben a tragikomikus rangsorban. Milyen verőfényes idő volt 2008. október 22-én, amikor az amerikai CNBC televíziós társaság stábja az izlandi államcsőd helyszíni tudósításáról ugrott át Budapestre. Hónuk alatt lomha nagy bundakabátokkal, hogy a Kossuth térről élő egyenesben közvetítsék a magyar forint összeomlását. Egy hónappal a Lehman Brothers Bankház csődje után mindenki azt gondolta, hogy a magyar devizán van a sor. És tényleg bekövetkezett a forintomlás.

Pedig a Magyar Nemzeti Bank akkori vezetése drákói szigorral, 3 százalékkal megemelte az alapkamatot, Bajnai Gordon pedig még miniszterként élő adásban üzent a spekulánsoknak. Mégis kilengett a kurzus, s az akkori „minden idők” leggyengébb árfolyamának lehettünk tanúi, amikor néhány órán át 286 forintot is kellett adni egy euróért. Ez akkor botránynak számított. Ma hangosan röhögnénk rajta. Orbán még mint ellenzéki vezető, aki véletlenül épp a tőzsdére látogatott, kisharanggal babrálva úgy vélekedett, a forintválságra csak a miniszterelnök-csere nyújtana megnyugtató megoldást.

Mikor ezeket a sorokat gépelem, egy tucat évvel később, éppen évtizednyi folyamatos Orbán-országlással a hátunk mögött egészen nyugodtan veszem tudomásul, hogy a Magyar Nemzeti Bank mostani vezetése sikerként könyveli el, hogy egy euróért 360 forintnál egy kicsivel kevesebbet kérnek. Miután a jegybank alelnöke, Virág Barnabás szóban interveniált, vagyis „megdumálta” a piacot. Bennfentesek szerint azért nem csak az alelnök szóvirágai hatottak, valószínű, hogy a Nemzeti Bank bizony odaállt a spekulánsok közé a forintpiac vételi oldalára és elégetett valamennyit a devizatartalékból, hogy legalább ideig-óráig stabilizálja a magyar fizetőeszközt. Az már külön érdekessége a Matolcsy korszaknak, hogy a kétkezi bankármunka nála mindig az alelnökökre hárul. Miként korábban Nagy Márton, most Virág Barnabás adja az arcát.

A világ jegybankjai általában nem így működnek. A tengeren innen és túl is az elnökök viszik a boltot. Övék a felelősség. Matolcsy ennyiben is unortodox, mert ahogy mondják, ő egy „vizionalista” jegybankelnök, aki csak nagy távlatokban tud gondolkodni. Mit sem törődve a napi botlásokkal. Nos, ha visszatekintünk az elmúlt 10 esztendőre, akkor azt látjuk, hogy a Fidesz-KDNP 264 forintos eurónál vette át a kormányrudat, s most nagyjából 100 forinttal kerül többe az európai közös pénz, ha forinttal fizetünk. Ami azért elég tágas horizontja a trendszerű leértékelésnek. És víziónak is szélesvásznú, csak kissé sötétek az árnyalatok.

Politikusi ügyetlenkedésnek hatott 2010 nyarán, amikor Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke közeli államcsőd lehetőségéről beszélt, majd másnap Szijjártó Péter kormányfői szóvivő még rátromfolt Lajosra, hogy Kósa nem túlzott, mert közeleg az államcsőd. Csődesemény ugyan nem történt, de a forint az akkor felelőtlennek tűnő politikai nyilatkozatok hatására megindult a lejtőn. Az euró árfolyama 280 forint fölé lendült. Ma visszatekintve inkább újszerű gazdaságpolitika hajnali ágyúlövéseként értékelhetjük ezt a közjátékot. Bár Orbán egyik túlfűtött ellenzéki pillanatában a kamara hasznához hasonlította a forintgyengülést, amikor a középkori Magyarországon, évről évre csökkentették a pénzérmék nemesfémtartalmát.

A mai forint köszönőviszonyban sincs az ódivatú ezüstpénzekkel és arany tallérokkal. Nincs belső értéke, csak darab papír, vagy villogó jelsorozat a monitoron, ami árukat és szolgáltatásokat számszerűsít. Meg más országok teljesítményével hasonlítja össze a magyar produktumot. Lehet, elsőre őrültségnek tűnik a forint folyamatos gyengítése, de van benne rendszer. Haszonélvezői a gyengülő forintnak az exportőr cégek, melyeknek akkor is nőhet a nyeresége, ha nem értékesítenek többet, mint egy évvel korábban. Elég, ha a gyengébb magyar fizetőeszköz miatt az euró bevételük több lesz forintban kifejezve. És ezek a vállalatok az osztalékkal is bőkezűen bánhatnak, s a béreket is felfelé tolhatják.

 

Az európai uniós támogatások is többnek hatnak forintban kifejezve. Így aztán egy közbeszerzésekkel kitömött exportőr NER cégnél igazi ünnep az osztalékdöntés utáni szelvényvágás napja. De 2013 óta folyamatosan és vastagon nyereséges a Magyar Nemzeti Bank is, amely afféle Kóbor Angyalként akkor nyer, ha maga ellen fogad. Amikor gyengül a forint, akkor „többet ér” a devizatartalék, meg a kamata, sőt, az aranytartalék is. Ebből a nyereségből a magyar állam is elkönyvel magának bevételt.

És politikai szempontból annak is lehet jelentősége, hogy a gyenge forint ösztönzi a kivándorlást, mert érdemesebb euróban pénzt keresni, mint itthon forintjövedelmet hajszolni. Így javulnak a hazai munkaerőpiaci mutatók és a rendszer folyamatosan szabadul a legmozgékonyabb szavazórétegtől, akiket aztán adminisztratív úton akadályoz is a négyévenkénti véleménynyilvánításban.

A mérleg másik serpenyőjében vannak az importőrök, akik egyre több forintot kénytelenek adni ugyanazért az áruért. A náluk dolgozók javadalmazása is szükségképp kispályás. És ennek hatását az itthoni bérből, fizetésből élők is üzembiztosan érzékelik a boltokban, meg a patikában. Pláne, ha külföldre utaznak. Mondjuk, a Balaton drágább, mint a tengerpart, de azt nem írhatjuk a gyenge forint számlájára. Belegondolni is rossz, hogy tíz évvel ezelőtt 260 ezer forintos havi fizetés jelentett ezer eurót, ma ehhez 360 ezer forintot kell Magyarországon keresni.

Veszélyes játék a fizetőeszköz folyamatos gyengítése. Mert ugyan az exportképességet javítja, de a dráguló importtal alattomosan beszivárog az infláció. Önmagában persze az infláció nem rossz dolog. Ahogy a kazánnak is van optimális üzemi hőmérséklete, a gazdaság sem fagyhat le. Igaz, a hasonlatnál maradva, a túlhevítés is kockázatos. Ami nálunk évek óta folyik, azt „magasnyomású” ökonómiának hívja a találékony közgazdasági szleng. Amikor folyamatosan túlfűtik a beruházásokat és a fogyasztást. Mondhatni, jó hangosan pörgetik a motort, erőltetik a gazdasági növekedést. Ennek a pörgésnek fontos eszköze a jegybanki kamat, amit a lehető legalacsonyabb szinten tartanak. Hogy egyszerűen ne érje meg tartogatni a pénzt, ellenben minél olcsóbb legyen a hitelek finanszírozása, s áramoljon minden szabad eszköz a működő gazdaságba. Ebben a játszmában Matolcsy kezére játszott, hogy az amerikai és az európai jegybankárok is zérus közeli kamatokkal segítették az előző válságból való kilábolást. És az utóbbi fél évtizedben kezelhetőnek látszott a folyamat.

Például 2015 és 2017 között csak évi 1-2 százalékkal értékelődött le a forint, ami kényelmes túratempó. Aztán 2017 és 2019 között kicsit gyorsult az ütem, de még az évi 3-4 százalék sem volt vészes. Jól is esett egy kis menetszél. Ehhez képest az idei évben már közel 10 százalékkal gyengült a magyar fizetőeszköz és a gyors leértékelődés komoly inflációs nyomást gerjesztett. Közben kibontakozott a karanténválság, ami például Japánban 40 éve nem látott gazdasági visszaesést hozott. Nálunk előbb a Bajnai-kormány válságkezelését emlegették a szakértők. Hogy akkor volt utoljára majdnem ekkora bukta. Aztán kicsit tovább pörgették a grafikont, s rájöttek, hogy a kilencvenes évek közepe óta nem látott méretékű a mostani gazdasági visszaesés. Ami negyedszázados mélypont. Csak azért nem több, mert akkor tértünk át a mostani GDP számításra.

 

Mára a Magyar Nemzeti Bank kegyetlen csapdába került. És a csapdák természete olyan, hogy a vergődő áldozat csak még jobban belegabalyodik. Így járt Matolcsy György jegybankelnök is, aki a karanténválság első kátyúinál tövig nyomta a gázt. Két váratlan kamatcsökkentéssel próbálta tovább hajszolni a lefulladt magyar gazdaságot, de ezzel kivágta a forint alól a kamatot. Furán hangzik, de a devizapiacon a vásárló, aki mondjuk a forint erősödésére fogad, lényegében betétes, s a kamatot is megkapja, amíg tartja a pozícióját. Míg az eladó, aki mondjuk a forint gyengülésére fogad, lényegében hitelező, aki a pozíciója után kamatot fizet. Szóval, ahogy csökken a kamat, egyre jobban megéri „shortolni” a forintot. Az extrém forintgyengülés pedig jellemzően elszabadítja az inflációt. Ahogy ezúttal is történt.

És ezen a ponton ellenmondásba kerül a jegybank két célja, a gazdaságélénkítés és az infláció kordában tartása. Egyszerre kellene gázt adni és fékezni. A gazdaságot kamatvágással lehet élénkíteni, míg a forintot a kamatemelés erősíthetné.

Pofozgatták a befektetők a Magyar Nemzeti Bankot a forintpiacon az elmúlt hetekben. Nem komolyan, csak egy kicsit kesztyűzve. Vajon mikor szakad el a jegybanknál a cérna. A legutóbbi kamatdöntő ülésen még szilárdnak tűnt a magyar álláspont, tartásra szavaztak a Monetáris Tanács tagjai. Aztán két napra rá mégis csak felemelték az egyhetes betéti kamatot. Ez nyilván nem az irányadó ráta, nem igazi, csak afféle burkolt kamatemelés. Persze, hatással van még a lakossági hitelek egy részére is, de mégiscsak „morzsaporszívó”, amely nem takarítja ki a fölös pénzt a forintpiacról, csak épp a kézközelben lévő likviditást szippantja fel. Nem mellesleg rombolja a jegybank hitelességét, s mozgósítja a spekulánsokat, akik érzik, hogy a „mi Gyurink” megtorpant a ringben.

Ilyenkor rutinból megsorozzák. Hátha meginog. Aztán figyelik, mit lép. Erre jöttek válaszként Virág Barnabás megnyugtatónak szánt szavai, meg a vélelmezett jegybanki intervenció a piacon, vagyis a csöndes forint felvásárlás, amíg a befektetők figyelmét elterelte a Reutersnek nyilatkozó alelnök. Hogy ennek az egésznek mi értelme? A piaci teszt azt mutatja, hogy most a 370 forintos euró a Magyar Nemzeti Bank aktuális felső tűréshatára. Ennek közelében nagy valószínűséggel beavatkozik. Erre az információra már piaci pozíció építhető. Egy darabig. Meg tovább lehet puhatolózni, hogy vajon mekkora nyomásra hajlandó Matolcsy kamatot emelni. És csökkenteni a magyar gazdaság túlfűtöttségét. Amire szintén komoly fogadásokat kötnek. Elvégre a tőzsde a világ legnagyobb kaszinója. És hála a 2008-2009-es pénzügyi válság kezelésekor a piacokra öntött dollár és euró ezermilliárdoknak, zseton van bőven.

Nem a Magyar Nemzeti Bank hajója az egyetlen Közép-Európában, amely a gazdasági visszaesés és az inflációval csipkézett devizagyengeség sziklái között sodródik, egyre inkább csak a jó szerencsében bízva. Hasonló vizeken evickélnek a lengyel és a cseh jegybankárok is. Eddig vakon követték a „nagyokat”, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedet és az Európai Központi Bankot a zérus közeli kamatok másolásával. És élvezték a túlfűtött gazdaság rövid távú előnyeit. Most azért nem ilyen egyszerű a képlet. A tengerentúlon pár hete feladták a szigorú inflációs célkövetést. Felpuhították a célsáv tetejét. Tették ezt 2 százalékos inflációs cél mellett. Amit követ az EKB is, szintén szinte inflációmentes környezetben. De a közép-európaiak már most az évi 3-4 százalékos fogyasztói áremelkedésnél járnak. A jegybanki lazítás az infláció elengedését jelentené. Könnyen elszabadulhatnának az árak.

Egyelőre nincs is recept a térségi paradoxon feloldására. Nem kizárt, hogy a növekedés víziójára alapozó matolcsyzmus a végét járja. Zavarodottságra utalt, hogy nyáron már a nevetségesség határán túl is kitartották a Magyar Nemzeti Bank ultra optimista gazdasági prognózisát. Pedig a legjobb elemzők dolgoznak Matolcsy keze alá. Furcsa volt, hogy a jegybanki derűlátás még Varga Mihály pénzügyminiszter kincstári optimizmusán is túltett. Mikor már mindenki, az OECD, a Világbank, az Európai Unió, a Reuters piaci konszenzus, s még a magyar Pénzügyminisztérium is komoly visszaeséssel számolt, akkor végre Matolcsy is visszavágta növekedési álmait.

A testes módosítás nyomán az MNB is a GDP 5-7 százalékos visszaesésével számol idén. Így a jegybank idei prognózisa és a többiek előrejelzése közti szakadék eltűnt. Ám annál nagyobb rés támadt az idei és jövő évi MNB várakozás között. Jövőre a jegybank gyors felpattanással, vagyis V alakú válsággal számol. A GDP legalább 4 és fél, legfeljebb 7 százalékos növekedését prognosztizálja, ami szélső esetben több mint 13 százalékos GDP ugrást feltételez év per év alapon. Természetesen nem lehetetlen az ilyen forgatókönyv, de azért elég kicsi a sansza. Ahogy a koronavírus elleni vakcinák jövő tavaszra csúsznak, esélyesebb a W vagy a pipa lakú válsággörbe. És nem a sportcipőkön virító hetyke Nike emblémára kell gondolni, hanem Mikszáth kedvenc, hosszú szárú csibukjára.

Tisztelt Olvasónk!

Ön az elmúlt percekben a Jelen cikkét olvasta. Köszönjük érdeklődését!
Ha tetszett, olvassa el a többi cikkünket is, amelyek előfizetéssel érhetők el.