Lakner Zoltán Mit tehetnek az ellenzéki önkormányzatok a kormány hadjárata ellen?

Hármas nyomás alatt dolgoznak a koronavírus-járvány idején az ellenzéki önkormányzatok. A pandémia következtében precedens nélküli helyzetben kell ellátniuk az alapműködésük mellett rendkívüli feladatokat is, a válság miatt lefékeződő gazdaság miatt csökkennek a bevételeik, s mindeközben a kormány tudatosan vonja el egymás után a pénzügyi forrásaikat. Kérdés, mennyit és meddig lehet még így kibírni, és milyen ellenállási lehetőségeik vannak a 2019 őszén megválasztott vezetőknek.

Egyetlen percig sem volt kétséges, hogy a kormány nem nézi majd tétlenül, hogy vereséget szenvedett Budapesten és tíz megyei jogú nagyvárosban az önkormányzati választáson. A tempó és a módszerek kapcsán lehettek kérdőjelek, de hogy az Orbán-rezsim utazni fog a saját nézőpontjából idegen testnek számító, és megint csak a saját érdekei felől nézve aggasztóan megsokasodott ellenzéki önkormányzatokra, az világos volt már 2019. október 14-én is.

Talán túlzás volna hibáztatni azokat a városvezetőket, akik komolyan azt gondolták, hogy ha békülékeny, együttműködő hangot ütnek meg a kormánnyal szemben, akkor az – tudomásul véve a választási eredmények realitását – legalábbis nem érzi majd provokálva magát, hogy egyből rátámadjon az ellenzéki polgármesterekre és ellenzéki többségű testületekre. Az viszont azért intő jel lehetett, hogy nem egy helyen, ahol módja nyílt rá, a Fidesz nagyjából a választás másnapján elkezdte politikai értelemben kivásárolni az ellenzéki képviselőket, s volt, ahol pozíciók felkínálásával át tudta fordítani a többséget a maga javára.

A fővárost, ahol a kormánypárt egyértelmű vereséget szenvedett, nem rohanta le egyből a kormány, de a kormány által támogatandó projektek listájára az új budapesti vezetés sosem írhatott fel semmit, csak a Tarlós-féle listából válogathatott. Mígnem aztán – nem nagy meglepetésre – kiderült, hogy a kormány tényleg csak szívatni akarja Budapestet, nem segíteni az itt élőket.

A koronavírus-járvány azzal tetézte ezt a helyzetet, hogy az önkormányzatokra hirtelen rengeteg plusz feladat szakadt rá a hétköznapi élet fenntartása kapcsán, amelyek extra erőfeszítéseket és pénzt igényeltek. Nem egyszer azért, mert a kormány nem végezte el a járvánnyal összefüggő feladatait, gondoljunk csak például a védőeszközök beszerzésére a pandémia kezdetén. Az állampolgárok sem a kormányhivatalokhoz, hanem az önkormányzatokhoz fordultak segítségért. Bár ennek következtében sokszor olyan ügyekben is az önkormányzatnál csapódott le a lakosság elégedetlensége, amely feladatok már rég az államhoz tartoznak, mindebben az is megmutatkozott, hogy

az emberek fejében az önkormányzatiság igenis fontos érték, sőt magától értetődő területe a közéletnek.

Már 2020 tavaszán megkezdődött az a folyamat, amelynek során – ellentétben például „kísérleti laboratóriumunkkal”, Ausztriával – nemhogy pótlólagos forrásokhoz juttatta volna a kormány az önkormányzatokat, hanem egyre-másra pénzt húzott ki a zsebükből. Ez a törekvés csúcsosodott ki akkor, amikor a kártékony ötletek évtizedes bajnoka, Parragh László – vagy legalábbis a vele kimondatott – javaslata befogadásra nyert. Ha nem is a teljes helyi iparűzési adót, de a kis- és középvállalkozásokra eső közteher fele részét elengedte a kormány, megfosztva a városokat egyik legfontosabb saját bevételük tekintélyes részétől. Mindeközben viszont a kormány plusz szolgáltatásokat (például tömegközlekedési járatsűrítést) írt elő a helyi vezetéseknek, míg más bevételek növelésére tilalmat szabott.

A kormány tehát feladatokat nem vállal át, pénzt nem ad, pénzt szerezni – hitelt felvenni sem – enged, az adott város számára fontos beruházást nem támogat, a járványügyi védekezést nem segíti.

Az így előálló politika bízvást az önkormányzatok fojtogatásának nevezhető. Megmutatva egyebek mellett azt is, hogy a kormány politikai tudásából erre és ennyire futja csupán.

Baltával faragott döntéseiben képtelen összeegyeztetni a politikai rivalizálás szempontjait a járvány elleni védekezés alapvető szükségleteivel. Arra sincsen magyarázat, hogy a nemzeti össztermék közel negyven százalékát előállító Budapest vezetése ellen folytatott gazdasági polgárháború mégis miként szolgálja a gazdasági krízis leküzdését.

Az általános helyzet bizonytalan, a kilátások homályosak, a járvány kezelésében és a gazdasági válság leküzdésében sok a szöveg, kevés a valóban hasznos kormányzati intézkedések. Márpedig ezeken múlik majd a kormány, és ezen keresztül az egész rezsim jövője, tekintettel arra, hogy egy hibrid rezsimben a választás ugyan százféleképpen manipulált, de nem százszázalékosan levajazott. A képlékeny szituáció valódi nehézség a tekintélyelvű rendszer számára. Sok múlik azon is, hogy a kormány magyarázataival szemben lesz-e legalább egy kicsit is hatásos közös ellenzéki narratíva, amelynek már a puszta léte, és viszonylagos összhangja váratlan, játszmaváltó fejlemény lenne.

Mindezek mellett számít az is, hogy vajon az ellenzéki politizálás centrumának tekinthető ellenzéki vezetésű önkormányzatok elleni támadásokat miként ítélik meg az érintett állampolgárok. Az olyan lépések, mint például Gulyás Gergely, Kocsis Máté, Varga Mihály visszavonása budapesti egyéni országgyűlési választókerületükből, nehezen értelmezhető másként, mint hogy a kormánypárt meg akarja óvni kulcsembereit a biztos vereségtől. Budapest teljes elbukása viszont azt jelentené, hogy a Fidesz kétharmadra biztosan nem számít a 2022-es választáson. Bár az ellenzék számára ez a minimális cél, de három kétharmad után nem szabad alábecsülni a jelentőségét.

Két helyi közvélemény-kutatás is jelzi, hogy

a 2019-ben ellenzéki vezetést választó településeken a pénzmegvonás kormánypárti magyarázatainál nagyobb kereslet van az ellenzék melletti kiállásra.

A Medián által már 2021 első heteiben végzett ferencvárosi kutatás szerint a IX. kerületi lakosság közel kétharmada véli úgy, hogy a kormány a válság idején az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat bünteti az elvonásokkal. Baranyi Krisztina polgármester munkájával a reprezentatív felmérés során megkérdezettek 58 százaléka elégedett (1-5-ig tartó skálán 5-ös és 4-es osztályzat), s a Fidesz támogatóinak aránya mindössze 17 százalék a kerületben. December elején a budavári közvéleményt felmérő kutatásból, amelyet a Medián és a 21 Kutatóközpont készített, szintén az derült ki, hogy a polgármestert értékelő megkérdezettek 54 százaléka elégedett Váradiné Naszályi Márta teljesítményével, és a válaszadók 60 százaléka szerint mennek jó irányba a dolgok az I. kerületben.

Hiba lenne messzemenő következtetést levonni mindössze két kerület közvélemény-kutatásainak eredményéből, de jelzésértékűek lehet abból a szempontból, hogy a fővárosi lakosság – legalábbis egyelőre – nem az ellenzéki vezetőket hibáztatja a kormánnyal szembeni konfliktusokért. Termékeny talajra hullhat tehát a most kezdődött budapesti ellenzéki kampány, amely a kormányzati elvonások mértékéről, ezen keresztül a kormány ellenséges szándékairól tájékoztatja a fővárosi polgárokat, bemutatva azokat a területeket is, amelyeket veszélybe sodornak a kormányzati megszorítások.

Ugyanakkor éppen az ellenzék számára kedvező légkör veti fel a kérdést, hogy vajon mehetne-e messzebbre is az ellenzék?

Az szinte bizonyosra vehető, hogy a tájékoztatási kampány, bármilyen sikerrel is jár, nem fogja feltartóztatni a kormányt az ellenzék elleni hadjáratban. Így viszont az a kérdés merül fel, hogy meddig lehet kibírni ezt a helyzetet csökkentett költségvetésekkel, elsősorban a fejlesztési pénzeitől is megfosztott fővárosban. Baranyi Krisztina már korábban nyilatkozott arról lapunknak, hogy demonstratív jelleggel megfontolható lenne néhány közszolgáltatás felfüggesztése, egyelőre csak a probléma illusztrálása céljából. Az ellenzéki városvezetők magas szintű elfogadottsága talán egy ilyen radikális, polgári engedetlenségbe hajló tiltakozásra is politikai alapot teremtene, s ez végképp földhöz verné a Fideszt a fővárosban, valamint messze hordó ereje lehetne az egész országban.

Egyelőre azonban – és el kell ismerni, ebben is van logika – azok látszanak többségben lenni az ellenzéki polgármesterek körében, akik a végsőkig üzemeltetés pártján állnak, és azon keresztül igyekeznek fenntartani politikai támogatást, hogy az önkormányzati feladatokat addig a pillanatig ellátják, ameddig csak lehetséges. Ez a bizonyos „ameddig” a leginkább kínzó kérdés, nem csak az ellenzéki polgármesterek, de az általuk vezetett települések, fővárosi kerületek lakói számára.

A két álláspont közötti különbség úgy is megfogalmazható, hogy a polgármesterek nagyobb része igyekszik a legtöbbet kihozni maradék mozgásteréből programja teljesítése érdekében, míg mások úgy vélik, ha a választók által támogatott programjuk ellehetetlenítése a kormány célja, akkor nekik is stratégiát kell váltaniuk.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.