Egyetlen percig sem volt kétséges, hogy a kormány nem nézi majd tétlenül, hogy vereséget szenvedett Budapesten és tíz megyei jogú nagyvárosban az önkormányzati választáson. A tempó és a módszerek kapcsán lehettek kérdőjelek, de hogy az Orbán-rezsim utazni fog a saját nézőpontjából idegen testnek számító, és megint csak a saját érdekei felől nézve aggasztóan megsokasodott ellenzéki önkormányzatokra, az világos volt már 2019. október 14-én is.

Talán túlzás volna hibáztatni azokat a városvezetőket, akik komolyan azt gondolták, hogy ha békülékeny, együttműködő hangot ütnek meg a kormánnyal szemben, akkor az – tudomásul véve a választási eredmények realitását – legalábbis nem érzi majd provokálva magát, hogy egyből rátámadjon az ellenzéki polgármesterekre és ellenzéki többségű testületekre. Az viszont azért intő jel lehetett, hogy nem egy helyen, ahol módja nyílt rá, a Fidesz nagyjából a választás másnapján elkezdte politikai értelemben kivásárolni az ellenzéki képviselőket, s volt, ahol pozíciók felkínálásával át tudta fordítani a többséget a maga javára.

A fővárost, ahol a kormánypárt egyértelmű vereséget szenvedett, nem rohanta le egyből a kormány, de a kormány által támogatandó projektek listájára az új budapesti vezetés sosem írhatott fel semmit, csak a Tarlós-féle listából válogathatott. Mígnem aztán – nem nagy meglepetésre – kiderült, hogy a kormány tényleg csak szívatni akarja Budapestet, nem segíteni az itt élőket.

A koronavírus-járvány azzal tetézte ezt a helyzetet, hogy az önkormányzatokra hirtelen rengeteg plusz feladat szakadt rá a hétköznapi élet fenntartása kapcsán, amelyek extra erőfeszítéseket és pénzt igényeltek. Nem egyszer azért, mert a kormány nem végezte el a járvánnyal összefüggő feladatait, gondoljunk csak például a védőeszközök beszerzésére a pandémia kezdetén. Az állampolgárok sem a kormányhivatalokhoz, hanem az önkormányzatokhoz fordultak segítségért. Bár ennek következtében sokszor olyan ügyekben is az önkormányzatnál csapódott le a lakosság elégedetlensége, amely feladatok már rég az államhoz tartoznak, mindebben az is megmutatkozott, hogy

Már 2020 tavaszán megkezdődött az a folyamat, amelynek során – ellentétben például „kísérleti laboratóriumunkkal”, Ausztriával – nemhogy pótlólagos forrásokhoz juttatta volna a kormány az önkormányzatokat, hanem egyre-másra pénzt húzott ki a zsebükből. Ez a törekvés csúcsosodott ki akkor, amikor a kártékony ötletek évtizedes bajnoka, Parragh László – vagy legalábbis a vele kimondatott – javaslata befogadásra nyert. Ha nem is a teljes helyi iparűzési adót, de a kis- és középvállalkozásokra eső közteher fele részét elengedte a kormány, megfosztva a városokat egyik legfontosabb saját bevételük tekintélyes részétől. Mindeközben viszont a kormány plusz szolgáltatásokat (például tömegközlekedési járatsűrítést) írt elő a helyi vezetéseknek, míg más bevételek növelésére tilalmat szabott.

A kormány tehát feladatokat nem vállal át, pénzt nem ad, pénzt szerezni – hitelt felvenni sem – enged, az adott város számára fontos beruházást nem támogat, a járványügyi védekezést nem segíti.

Baltával faragott döntéseiben képtelen összeegyeztetni a politikai rivalizálás szempontjait a járvány elleni védekezés alapvető szükségleteivel. Arra sincsen magyarázat, hogy a nemzeti össztermék közel negyven százalékát előállító Budapest vezetése ellen folytatott gazdasági polgárháború mégis miként szolgálja a gazdasági krízis leküzdését.