Láng Zsuzsa NEK2021: A hit szent, de a vélemény szabad

Már az augusztus 20-i parádésorozat is sejthetővé tette, hogy a világraszóló rendezvényektől hemzsegő magyar ősz is bővelkedik majd látványosságokban. A római gladiátoroknak álcázott acélturul-vontatók, illetve a nevezett madárnak rózsaszínű változatán belovagló popdíva, a motorikusan guruló Szent István gólem érzékletesen vetítette előre a nemzetközi eucharisztikus dzsembori látványterveit, és most, hogy már lezajlott az Erdő Péter bíboros celebrálta nyitó szentmise a Hősök terén, talán nem járunk távol az igazságtól, ha megállapítjuk: vízióink alábecsülték a valóságot.

Nem csak a papok bevonulása éghetett a nézők retinájába, de valószínűleg mély nyomokat hagyhatott annak az 1200 elsőáldozó gyereknek a látványa is emlékezetükben, akiket 100 püspök és több mint 300 pap koncelebrált a hitélet első lépéseinek megtételénél, szerencsére közülük csak kettő szorult orvosi ellátásra nyilván a nagy meleg és a még nagyobb izgalom miatti rosszullét okán. A pár korty víz és a néhány percnyi vízszintesben töltött testhelyzet mellett sokat segítettek nekik (is) a megnyitó mise főcelebránsa, Angelo Bagnasco bíboros szeretetteljes szavai: „ti vagytok az egyház tavasza”.

A leginkább Fellini kamerájára kívánkozó képsorok, a hófehér napernyők alatt felvonuló papok, a hófehér ártatlanságot jelképező gyerekek tömege – az analóg fényképezők nyersanyagát biztosan kiégető túlexpozíció – aligha hagyja érintetlenül az embereket.

Persze, hosszú évek szervezőmunkája előzte meg az elsőáldozók ezúttal szeptemberre eső tavaszát, az előző évre tervezett és a lezárások miatt prolongált 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megvalósulását, mielőtt a nyitó mise előtt, vasárnap végre Szikora Robi mikrofonba kiálthatta, hogy „Dicsőség Istennek!” A négy + egy év a jelek szerint a marketing tevékenységre, és az operatív beavatkozások hálózatára koncentrálhatott, mert mindkettőre kiemelt figyelem jutott. Az előbbire – egyebek közt – az ikonikus imázsfilm, valamint a kongresszus himnusza, az utóbbira pedig Kovács Zoltán államtitkár bejelentése, miszerint a „biztonságos lebonyolítás érdekében” operatív törzs alakult. Ez esetben senki nem spórolt a befektetett energiával, munkaórával és lelkesedéssel.

Az operatív törzs derekasan végzi a munkáját, autó nem jut a Köröndön túlra, a kisföldalatti már a Bajza utcánál tovasuhan, a Hősök teréről már mindenki tudta, hogy felejtős.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egyéves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!