Lakner Zoltán Nem éri meg feladni a szólásszabadságot a dezinformáció elleni küzdelem kedvéért

Nem csak külső autoriter hatalmak, közülük ma még elsősorban Oroszország, hanem az Európai Unión belüli tekintélyelvű rezsimek, első helyen Magyarország folytat olyan dezinformációs kampányokat, amelyek az európai közvélemény elbizonytalanítását, és az uniós együttműködés aláásását célozzák. Ezek az akciók nem érhetnének célt, ha nem alakult volna át a nyilvánosság: a figyelmet vonzó, érzelmeket keltő álhírek jó üzletet jelentenek a közösségi média felületeit működtető technológiai óriáscégeknek. A dezinformáció irányairól és a szabályozás lehetőségeiről beszélgetett a Friedrich Ebert Alapítvány, a Political Capital és a Jelen hetilap online rendezvényén Bayer Judit médiakutató, Magyari Péter, a 444 újságírója, Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője és Jávor Benedek, Budapest brüsszeli képviseletének vezetője, Krekó Péter bevezető gondolatait és Szicherle Patrik előadását követően, Ónody-Molnár Dóra kollégánk moderálása mellett. 

 

Sokkal előnyösebb lenne, ha nem egységes blokként lépne fel az Európai Unió, hanem az egyes tagállamokkal külön-külön tárgyalhatna Oroszország – idézte a webinar során Szicherle Patrik az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov kívánságát. Azt pedig már Magyari Péter mondta, hogy Európa gazdasági erejének megroppanása nem érdeke Oroszországnak, mert az európai országok meghatározó partnerei az orosz gazdasági szereplőknek, ám egy olyan Európai Unió, amely a mainál is kevésbé képes összehangolni a tagállamok érdekeit, annál inkább előnyére válna Moszkvának. 

Ha a webinar megszólalói által interpretált orosz megközelítés valaki szerint gyanúsan hasonlít a magyar miniszterelnök álláspontjára a „nemzetek Európájáról” és legújabban arról, hogy például az Európai Parlamentet egyenesen meg kellene szüntetni, s az integrációt nemhogy mélyíteni volna szükséges, de még vissza is kellene belőle venni, nos, az jogosan adhat helyt gyanújának. Ha nem is bizonyítható, hogy a magyar kormány direkt módon hajt végre moszkvai útmutatásokat, Putyin és Orbán hatalmi érdekei minimum összeérnek az uniós intézmények gyengítését és a mélyebb együttműködés megakadályozását illetően. 

Az uniós intézmények ellen folytatott kommunikációs hadjáratok valószínűleg ugyan nem kezdik ki a magyar közvélemény uniópártiságát, de Krekó Péter szerint hatalmas erőfeszítések történnek a hazai euroszkeptikus álláspont létrehozására, és Szicherle Patrik szerint arra is, hogy az Európán belüli nemzeti érdekképviseletet a Fidesszel azonosítsa a magyar közvélemény minél nagyobb része. 

Arról is beszélt Szicherle Patrik, hogy a magyar kormánypárti Európa-kritikák fősodra szakpolitikai jellegű, abban az értelemben, hogy a kritika általában konkrét célra irányul: az autoriter államokkal szembeni szankciópolitika feladására vagy a járvány idején mutatkozó uniós szolidaritáshiány bírálatára. A kormánypárti média azonban nem foglalkozik azzal az ellentmondással, hogy amennyiben a szankciópolitika hatástalan lenne, akkor vajon miért ágál ellene annyira Oroszország, s azzal sem, hogy számos területen valójában hogyan működtek együtt az uniós intézmények, illetve a tagállamok a Covid idején. 

Ami talán még fontosabb, a jobban fésült hivatalos kritikákon kívül a magyar kormánypárti nyilvánosságban teret kapnak a legdurvább EU-ellenes összeesküvés-elméletek is a maguk helyén, kezdve a migránspárti baloldali világuralmi tervektől, a melegdiktatúrára törekvő gender- és LMBT-lobbin keresztül az amerikai birodalmi törekvéseikig. A magyar kormányfő arra is szokott célozgatni, ami szintén az orosz propaganda egyik fő állítása, hogy az Európai Unió története felbomlásban fog végződni – a magyar kormányfő ezt azzal szokta „finomítani”, hogy a további integráció erőltetése vezethet a Brexit után más exitekhez. 

Miközben tehát aligha vitatná bárki, hogy az uniós tagállamok együttműködése, valamint az uniós intézmények számos problémával küzdenek, az unióellenes propagandaakciók brüsszeli és amerikai birodalmi törekvésekkel, továbbá sosem bizonyított – mert nem is létező – politikai együttmozgásokkal vádolják az európai politika szereplőit. Teszik mindezt a konteókra jellemző ellentmondásossággal, hiszen az EU-t hol az a vád éri, mennyire nevetségesen hatékonytalan, hol pedig az, hogy a tagállamokra kényszerített titokzatos akaratok révén megtöri a tagállamok saját akaratát. A kettőt együtt elég nehéz elképzelni. 

Az e nézetek terjedését tápláló információs háborúk Bayer Judit benyomása szerint nem annyira fizikai károkat okoznak, hanem a demokratikus rendszer stabilitását, támogatottságát kezdik ki. Jávor Benedek a webinar egy későbbi pontján úgy fogalmazott, a dezinformáló hatalmak célja nem is annyira a saját véleményük elfogadtatása, mint inkább a tények kikezdése, az általános elbizonytalanítás, a médiazaj fokozása, hogy aztán a zavarosban halászhassanak. Ezzel szemben azonban az európai országok és az EU nehezen tud behatolni az autokráciák központosított és politikailag irányított médiarendszerébe, hogy saját narratívát – és valós információkat – vezessen elő az ottani közvélemény tudtára. 

Amit viszont Bayer Judit szerint meg lehetne tenni, hosszabb távon, hogy az uniós lakosság váljon ellenállóbbá az őt érő dezinformációs akciókkal szemben, legyen tehát nagyobb tájékozottsága arra vonatkozóan, miről ismerhető fel és hol érhető el a hiteles tájékoztatás, egyúttal legyen a fake news nehezebben hozzáférhető. 

Magyari Péter mindehhez hozzátette, hogy az Európai Uniónak nincs is olyan szervezetrendszere, például saját titkosszolgálata, amely az autoriter államokra jellemző ellenakciókat generálhatna. Úgy vélte azonban, rendelkezésre áll néhány hatásos eszköz, például a személyre szabott szankciók az orosz hatalom embereivel szemben, akik nyugati elitiskolákba járatják gyermekeiket és nyugati bankokban tartják a pénzüket. Az e pontokon alkalmazott ki- és letiltások nagyon is fájdalmasak a számukra. 

A dezinformációs propagandakampányok természete nem érthető a nyilvánosság szerkezetváltozása, azon belül is a közösségi média működése nélkül. Magyari Péter szerint fájdalmas igazság, hogy a hagyományos média lassúbb és unalmasabb, a propaganda pedig nagyon jól felismerte az online média nagy részének figyelem- és érzelemközpontú jellegzetességét: a politikai szándék és a kínálkozó felület logikái illeszkednek egymáshoz. Ehhez jön még a nyugati politikai növekvő showszerűsége és polarizáltsága, ami megint csak az érzelmi impulzusokat teszi döntő faktorrá. Habár az online és a közösségi média nagy ígérete a közélet demokratizálása volt a hagyományos média szűrőszerepével szemben, egyúttal a dezinformációk melegágyává is vált. 

Bayer Judit arra emlékeztetett, hogy számos kisebbségi csoport vagy például a #metoo problematika éppen az új médiának köszönhetően kaphatott korábban elképzelhetetlen mértékű figyelmet, ami mindenképpen pozitívum, és valóban a nyilvánosság demokratizálódása felé tett lépésnek tekinthető. Egyidejűleg azonban a szélsőséges vélemények, a demokratikus konszenzusból kilépő véleménykisebbségek is hatalmas vadászterületre leltek. Korlátozásuk nem érdeke a platformmédia figyelemközpontú üzleti modelljének. Minél több az érzelem, annál több a figyelem – és annál nagyobb tömegben keletkeznek adatok a fogyasztási szokásokról, amelyek újabb és újabb hasonló tartalmakhoz irányítanak. Miközben a valós tartalmakat generáló sajtót elvágták a hirdetési bevételektől, mert ezek a megosztási felületeket működtető cégekhez futnak be, addig az emberek azt hiszik, ingyen van a közösségi média, amelyért azonban a figyelmükkel és az adataikkal fizetnek. 

Összességében a szolgáltatók számára a dezinformáció üzleti hasznot termel, amit csak akkor korlátoznak, ha egy-egy vélemény már túl sok más fogyasztót zavar – és az sem világos, hogyan, milyen algoritmusok mentén történik ez a határmegvonás. S valóban nehéz is az objektív határhúzás, hiszen az embereknek joguk van hülyeségeket gondolni, beszélni és elhinni, az e mögött álló esetleges tudatos politikai szándékot bizonyítani pedig igen nehéz. Más esetekben fellépni nehéz ellene, mert hiányoznak a nemzetközi szabályozók és intézmények, amelyek a megszületett döntéseket végrehajthatnák. 

Jávor Benedek ennek kapcsán a politikus panelben arra emlékeztetett: miközben sok mindent számon kérnek az uniós intézményeken, számos terület, így a média is tagállami hatáskör. Ennek szabályozására tehát nagy politikai elszántság mellett is nehéz lenne hatásos intézkedéseket tenni, igaz, Jávor Benedek szerint a politikai szándékot is nehéz kitapintani. Donáth Anna a beszélgetés során viszont éppen arról beszélt, hogy az Európai Parlament pontosan azt kezdeményezi, legyenek erősebb szervezeti eszközök, erre vonatkozóan egy speciálisan erre rendelt szakbizottság ajánlásokat fog tenni 2022-ben. Az EP-képviselő eleve azt gondolja, hogy számos más téma is létezik, például a klímaváltozás, amelyek idővel kikényszerítik majd a mélyebb integrációt. 

A beszélgetés során Magyari Péter mondta ki, hogy a változáshoz vagy a vállalkozás szabadságát, vagy a szólásszabadságot, vagy mindkettőt korlátozni kellene. Kérdéses azonban, mi az a beavatkozás, amely csak a dezinformációtól véd, de a szólásszabadságot nem károsítja. Magyari Péter fontos gyakorlati érve volt az is, hogy a dezinformációs kampányok ijesztő mértékük ellenére is korlátokba ütköznek: a 2019-es európai parlamenti választás eredménye például teljesen ellentétes volt az EU-ellenes külső és belső akciók céljával. Ha pedig a dezinformáció hatása korlátozott, akkor meg kell fontolni, hogy az ellene folytatott küzdelem során feláldozzuk-e a szólásszabadságot. 

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmeradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.