Az EU Bizottság Újjáépítési Terve és Magyarország

Nem fosztogatnak, tényleg osztogatnak

Heil Péter | 2020.06.09. 14:53

Címkék:

Európai Unió

Olvasási idő kb. 9 perc

Mindenki tudja, nagy a baj. A közegészségügyi vészhelyzeten ugyan – egyelőre – sikerült úrrá lenni. De a gazdaságban csak most jön a feketeleves. Még akkor is, ha ezen a fronton az EU jól szerepelt. Az Európai Központi Bank már március közepén közel háromezer milliárd euró likviditást pumpált a gazdaságba. A Bizottság javaslatára a tagállamok és a Parlament több mint 500 milliárd eurós segélycsomagban állapodtak meg a bajba jutott cégek munkavállalói javára. Ezen kívül felszabadították az EU költségvetésében meglévő összes tartalékot, és szabad kezet adtak a tagállamoknak – Magyarországnak is – a strukturális és kohéziós alapok minden forrásának azonnali átcsoportosítására.

Csakhogy – látva a kibontakozó recessziót, milliónyi európai munkahely megsemmisülését – ez sem lehetett elég. Ezért lett egyre hangosabb a vírust legjobban megszenvedő déli országok követelése egy közös újjáépítési alap iránt. Egy olyan újjáépítési program iránt, amelyet nem az egyes tagállamok, hanem az Unió egésze, gazdagok és szegények közösen finanszíroznak. Az ötlet 2008-ban is felvetődött – de akkor az északiak nyomására félretették. Mostanra viszont az akkori fő ellenfelek, a németek is kötélnek álltak.

Merkel és Macron közös javaslata alapján az EU-Bizottság így felvázolhatta von der Leyen „új Marshall-tervét”.

Ha ez megvalósul, akkor a tagállamok – az eddigi lépéseken felül – még 500 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást, és 250 milliárd euró kedvezményes hitelt kaphatnak. Továbbá, a legutóbbi tanácsi javaslathoz képest néhány tízmilliárd euróval megemelkedik az EU következő, hét éves költségvetése is. Mindez szűken számolva is közel 2500 milliárd euró európai közkiadás, amelynek a fele kifejezetten a válságból való kilábalást finanszírozza. És akkor még nem számoltuk a különböző garanciaprogramokon keresztül várhatóan megmozduló magánbefektetéseket és a tagállamok saját, helyenként igen jelentékeny erőfeszítéseit.

A dolog tehát akár működhetne is. Az EU-ban azonban soha semmi nem ennyire egyszerű. A von der Leyen-féle tervnek kemény kritikusai vannak. Mindenekelőtt a „mértékletes négyes” – a holland, osztrák, svéd és dán kormányok –, amely a déli államoknak kizárólag hiteleket adna, és azokat is csak szigorú politikai feltételekkel. Utóbbiak erről hallani sem akarnak: nem szeretnének úgy járni, mint 2008 után a görögök, akik számára az EU segélyprogramja súlyos megszorításokat és társadalmi problémákat hozott. Joggal mondják: erről a válságról ezúttal nem a déliek pazarlása tehet. Egyébként is: ha az olasz vagy spanyol gazdaság térdre esik, azt nem ússza meg szárazon a büszke északiak ipara sem.Egyáltalán nem magától értetődő módon a többség a Tanácsban is a Bizottság terve mellett, a déliek bőkezű megsegítése mellett van. Csakhogy ott egyhangú igenre lesz szükség – és attól egyelőre messze vagyunk.

A csomag természetesen érinti Magyarországot is. Mivel a kormány nem hajlandó bevezetni az eurót, kimaradunk az eurózóna tagországainak nyújtott készenléti hitelekből. Hozzáférhetőek azonban a strukturális alapok, a következő hét éves költségvetés pénze, és a most felvázolt Európai Újjáépítési Terv forrásai is. Az eddigi vitákban a magyar kormány eddig nemigen szólalt meg. Ha mégis megtette, akkor kerek perec tagadta, hogy az EU egyáltalán csinálna bármit – miközben dicsérte a kínaiak és a Türk Tanács államainak testvéri segítségét. A tények makacs dolgok: azóta brüsszeli és hazai forrásból is pontosan tudjuk, hogy „titokban” több mint ezer milliárd forint EU-forrás mozdult meg a magyar gazdaság helyreállítása érdekében is. Az Újjáépítési Terv keretében pedig további nyolcmilliárd euró vissza nem térítendő segélyre és hétmilliárd euró kedvezményes hitelre számíthatnánk. Amikor azonban e sorok íródnak, Orbán Viktor támadásra hangol, és nemzeti konzultációra készül, hogy újra leleplezze az ezúttal Ursula von der Leyen szoknyája mögött megbúvó Soros György legújabb ármányát.

Orbán szerint a Bizottság javaslatainak lényege nem más, mint hogy örök időkre eladósítson mindenkit, méghozzá devizában.

Hogy abszurd és perverz módon elszedje a szegények pénzét, és azt a gazdagoknak adja. A végén pedig az adósrabszolgaságba döntött magyarokkal fizettesse meg mások adósságát. Nehéz elképzelni, hogy ilyen felvezető után értelmes, tárgyszerű vita kezdődne – pedig az ügy valóban fontos, és a magyar polgároknak is joguk lenne az igazsághoz. Ez pedig az, hogy az Európai Újjáépítési Terven Magyarország biztosan nyerne. Az, hogy az EU a szegények pénzét adná a gazdagoknak, egyszerűen nem igaz. A számokból teljesen világosan kiderül: a legnagyobb támogatást egy főre vetítve ismét a legkevésbé fejlett országok kapják. Olaszország és Spanyolország a szokottnál jobban járnak – de hatvanezer halottjukat látva tényleg van valaki, aki ezt meg meri kérdőjelezni?

Sajnos, úgy néz ki, van. De ha Orbán valóban keresztbe fekszik, azzal a magyar érdeket egészen biztosan nem szolgálja. Az ország pénzügyi pozícióját az EU-val szemben érdemben javítani most már nem fogja. Azt, hogy a kohéziós politikában Magyarország – a 2014-es, húsz százalékos veszteség után – elbukja az eddig támogatások újabb egyharmadát, a COVID-válság előtt kellett volna megakadályozni. De így is bőven marad EU-pénz a költségvetésnek. A közös garanciavállalástól félteni a magyar költségvetés egyensúlyát, az unokák jólétét, legalábbis súlyos aránytévesztés, hogy azt ne mondjuk: hübrisz. Azért még messze nem tartunk ott, hogy az Orbán-kormány az EU aggódó mecénásaként léphetne fel.

Ha viszont gazdasági ok nincs, akkor a fenyegető magyar támadás csak politikai természetű lehet.

Való igaz: a közös hitelfelvétel – bármennyire eseti, átmeneti és célhoz kötött is – teljesen új dimenziót ad az integrációnak. Aligha elkerülhetően maga után vonja majd a gazdasági és monetáris unió szorosabbra vonását, sőt, az európai gazdaságpolitika erősödésén keresztül a politikai unióét is. Az újjáépítési tervben ott van minden olyan gazdasági és társadalmi prioritás, ami a közvélemény-kutatók szerint az európai polgárok számára manapság fontos. A gazdasági és szociális biztonság, a fenntartható fejlődés és a klímavédelem. Az európai minimálbér-rendszer és a munkanélküliség elleni védelem. Az egészségügy magasabb szintre emelése, a klímasemlegesség és az igazságos átmenet a globálisan versenyképes, stratégiailag önálló, ugyanakkor fenntartható, körkörös gazdaság felé. Mindezek finanszírozásához pedig a digitális és multicégekre kivetendő európai adók, a milliárdjaikat adóparadicsomokba síboló oligarchák fülön csípése. Mindazok a célok, amelyeket a hazai ellenzék naponta sulykol, a Fidesz pedig láthatólag se lenyelni, se kiköpni nem tud. És ott van persze a régóta lebegtetett fenyegetés is, hogy az Unió előbb-utóbb mégiscsak megelégeli az EU-jog és az európai alapértékek kikezdését, és megállítja Orbán pávatáncát. Nem ideológiai okból – hanem azért, mert másként az európai jogrend integritása egyszerűen nem tartható fenn.

Ha innen nézzük, érthető, ha Orbán Viktor nem nagyon lelkesedik von der Leyen újjáépítési tervéért. Mégis, bölcsebben tenné, ha ez egyszer nem mondana ellent. Magyarországnak, Európának, sőt még a saját kormányának is ez lenne az érdeke. És a kölcsönös segítség erkölcsi parancsáról akkor még szót sem ejtettünk.

A szerző közgazdász, fejlesztéspolitikai szakértő

 

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés