Kaló Máté New Deal újratöltve?

Egy éven belül a negyedik jelentős gazdasági tőkeinjekció kerül az amerikai kongresszusa elé. Joe Biden infrastruktúrafejlesztési terve már rendszerszintű problémákat céloz meg.

A bivalyerősnek hitt amerikai gazdaságra építette Donald Trump újraválasztási reményeit. Ezek azonban kártyavárkén omlottak össze a világjárvány kitörésével. Bár szinte azonnal elfogadták az első élénkítő csomagot, az őszi választások előtt már nyilvánvaló volt: második mentőöv szükséges. Ez a második csomag már csak tessék-lássék módon valósult meg az új törvényhozás megalakulása előtt. Biden harmadik mentőcsomagja már nem élvezett kétpárti támogatottságot, a republikánusok ugyanis ekkor már sokallták a kiadásokat.

Franklin D. Roosevelt 1933 márciusi hivatalba lépésétől kezdve az ismétlődő válságokat, háborúkat és a háború utáni újjáépítést, az elkerülhetetlen társadalmi reformokat jelentős állami szerepvállalással oldották meg az egymást váltó adminisztrációk – pártszíneiktől függetlenül. Ez a korszak Jimmy Carter elnöksége során fulladt ki a hetvenes években. Az alternatívát a kis államot és alacsony adókat ígérő neokonzervativizmus és annak zászlóvivője, Reagan hozta el. A kirobbanó gazdasági növekedés és a hidegháború megnyerése után három évtized kellett, hogy az újabb háborúk és válságok meghaladottá tegyék a neokonzervatív megközelítést. Ma már nem Reagan és Bush, hanem Trump a republikánus idol, míg a neokonok marginális kisebbséggé töpörödtek a párton belül. A republikánus jobbközép az alacsony adók okozta bevételkiesést ritkán tudta a kiadási oldal karcsúsításával kiegyensúlyozni. A fiskális fegyelem fátyla mögött rendre nőtt az USA államadóssága a jobboldali elnökök regnálása alatt. A modern, főleg baloldali gazdaságelméletek szerint az állam eladósodottsága azonban nem ördögtől való, amennyiben megtérülő területek finanszírozására fordítják az extrakiadásokat. Az elmúlt húsz-harminc év során azonban az USA gazdasági növekedéséből származó profit aránytalanul nagy mértékben csapódott le a leggazdagabbaknál. Ez a vagyontranszfer nem fenntartható és nem produktív a társadalom széles rétegei számára. A korábbi szinten megrekedt újraelosztás következésképpen sorvasztani kezdte az Amerika belső motorját és lelkét adó középosztályt.

A leszakadó rétegek, és az egzisztenciájukért aggódó választók megjelentek a politikai paletta mindkét oldalán. A demokrata oldalon erősödött meg a progresszív szárny, a republikánusoknál pedig a nacionalista-protekcionista trumpista áramlat. Ezen rendszerkritikus blokkok számára a rivális párt mellett a saját oldaluk pártelitje is közutálat tárgya. Trump megérezte ezt a zsigeri megvetést. 2016-ban egyszerre ajánlott választóinak adócsökkentést és egy részben azzal kombinált infrastrukturális fejlesztési tervet. Míg egy jobboldali jelölttől az adócsökkentés természetes, az utóbbi kevésbé megszokott, kiváltképp csökkenő szövetségi bevételeknél. Trump talán a költségvetési matek kihívásai miatt, talán a robusztus gazdasági teljesítmény fényében, vagy éppen a második ciklus nyújtotta újabb négy évben bízva végül nem vágta bele ebbe a fába a fejszéjét.

Biden ízig-vérig a pártelit embere, ugyanakkor szerény munkásháttérből jött. A republikánusok szerint a kollektivista „szélsőbal” bábja, míg a tamáskodó progresszívok szerint a csupán látszólag balos elnök, a gazdasági érdekcsoportok kiszolgálója. Mikor elfoglalta új állomáshelyét a Fehér Ház nyugati szárnyában, az Ovális Iroda központi elemévé tette Franklin D. Roosevelt portréját. Bár Biden már hetvenes éveinek vége felé jár, alig volt kétévesnél több, mikor a New Deal legendás atyja meghalt. Fiatal fiúként mégis az ő évtizedekre meghatározó politikai klímájában szocializálódott. Ez az időszak úgy él (a kissé túl romantikus) kollektív emlékezetben, hogy akkoriban a munkásokat még védték a szakszervezetek, az ember kemény munkáért cserébe tisztes megélhetést, lakhatást, iskoláztatást tudott biztosítani a családjának. Mindez a reagani fordulatnál kezdett rohamosan visszafejlődni. Nem véletlenül szavazott át még Barack Obama korábbi támogatóinak egy tisztes hányada is Trumpra 2016-ban, a kisemmiző elitek emberének vélt Hillary Clintont faképnél hagyva.

Biden most Trump elszalasztott infrastrukturális reformját valósítja meg demokrata színekben. Az adójóváírások és vegyes beruházások helyett állami normatívákkal és ezek finanszírozásához adóemeléssel él. A kétezermilliárdos csomag első elemeként a meglepően siralmas állapotú, gazdátlan, hagyományos infrastruktúrát orvosolná. Utak, hidak, kikötők, repterek, vasutak várnak sürgős felújításra. A 21. századi követelményeknek megfelelő autók, repülők, vonatok fejlesztésére is szán forrásokat a terv, ezen túlmenően pedig a villamosenergia-hálózat korszerűsítésére és elektromosautó-töltőhálózatra is jutna pénz. Infokommunikációs téren sem hasít az USA: a mobilinternet-hálózat fejlesztésének szükségességét párthovatartozástól függetlenül elismeri a politikai elit, annak orvoslásáról azonban már megoszlanak a vélemények. Ez is szerepel Biden tervében.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egy éves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!