Ha most rendeznének parlamenti választásokat Olaszországban, a május végi közvéleménykutatási előrejelzések alapján Salvini politikai formációja, a Lega (21,3 százalék) és Giorgia Meloni Fratelli D’italia (FdI) nevű pártja (19,5 százalék) együtt már 40 százalék fölötti eredményt érne el. Ez a jelenlegi választási rendszerben garantálná, hogy amennyiben koalícióban indulnak, úgy fognak, minden más párt szavazatai nélkül önállóan kormányt alakíthatnának. Még Silvio Berlusconi végletekig meggyengült pártja, a 7 százalék alatt álló Forza Italia szavazatai sem kellenének hozzá. Tisztán szélsőjobboldali kormány jöhetne létre. Tegyük hozzá, hogy Olaszország 19 régiója közül jelenleg nem kevesebb, mint 14 jobboldali vezetésű, a baloldal az elmúlt 3 évben 8 kormányzót vesztett el. A Lega olyan déli régiókban is kormányzói pozíciót szerzett, mint Szardínia vagy Calabria, ami nem kis teljesítmény olyan párttól, amely Észak-Olaszország függetlenítését tűzte ki céljául, amikor létrejött.

Korábban ennél sokkal kisebb szélsőjobboldali veszély is azonnal kiverte a biztosítékot nem csak az európai baloldal, de a mérsékelt jobboldal köreiben is. Gondoljuk arra, hogy Ausztriában a Szabadságpárt kormányra kerülése olyan európai nyomást eredményezett, amely már-már a szuverenitásba való beavatkozás határán volt, vagy arra, hogyan fogott össze mindenki Franciaországban, amikor felsejlett Le Pen köztársasági elnöki rémképe. Most pedig, bár félelem ma is van Brüsszelben, és a mérsékelt olaszok sem nézik nyugodtan azt, ami történik, mintha mégsem tapasztalnánk, hogy mindenki kétségbeesett. Magyarázható mindez persze azzal is, hogy a közvéleménykutatások egy évvel a választások előtt Olaszországban különösen nem érnek sokat, meg azzal is, hogy az olaszok bíznak a saját humanizmusukban és józan eszükben, és Európa is bízik ebben.

Az olasz szélsőjobb igencsak sajátos, és nagyban különbözik az északi szélsőjobboldali pártoktól. Az olasz nacionalizmus történelmi gyökerei és mai manifesztációja is más: az olaszok talán az egyetlen európai nép, amelyik tud úgy erősen nacionalista lenni, hogy közben nem gyűlöl másokat. Az olasz szélsőjobb mai politikai szlogenjeinek többsége olyan valós társadalmi problémákat feszeget, amely évtizedek óta nyomja a közéletet. Itt messze nem csak a hagyományos idegenellenesség, „kereszténységmindörökké”, euroszkepticizmus vagy homofóbia dogmáiról beszélünk, hanem mindennapi olasz problémákról, a politika elburjánzásáról, a politikai pozíciók mindenhatóságáról, a mindent ellepő bürokráciáról, a gazdasági olló nyílásáról és a lemaradásról, és főleg a gazdaság védelméről, ami minden olasznak szent ügye. Ez változtatta meg gyökeresen az elfogadottságukat, ez segítette őket abban, hogy kilépve a hagyományos Észak=Jobb, Dél=Bal, Róma=Közép politikai felosztásból, mindenkit meg tudjanak szólítani. A választási szabályok alakulása mellett ez eredményezte azt is, hogy a kilencvenes évek óta az Öt Csillag Mozgalom megjelenéséig Olaszországban csak két politikai oldalról beszélhettünk: centrosinistra – azaz a balközép, egyesítve az összes baloldali pártot, és centrodestra – azaz jobbközép, egyesítve az összes jobboldali pártot. Utóbbiba, amelyet harminc éve mindig Berlusconi aktuális politikai formációja, többnyire a Forza Italia vezetett, mindig is beletartozott a szélsőjobb.

A 2. világháború utáni politikai újjáépítést elsősorban a Mussolini okozta sokk és szégyen jellemezte. Emlékének az eltörlése akkora fontossággal bír a mai mérsékelt társadalomban is, hogy az még talán a német nácizmus nyomainak eltüntetésénél is erősebb, de főleg érzelmesebb társadalmi folyamatokat eredményezett. És bár a neofasizmus a háború után is fellángolt és jelen volt a politikában, Mussolini történelmi alakja a nagy többség szemében ma is inkább szégyent, mint nosztalgiát ébreszt. Ennek megfelelően a háború utáni Olaszországban jó 40-45 évig a politikai jobboldalt (és az egész politikát) szinte kizárólag a Democrazia Cristiana (DC) nevű, liberális-konzervatív elveket valló, de „mindenevő” és minden jobboldali gondolatot integrálni akaró néppárt uralta. Ebben megfértek a mérsékelt jobbosok és balosok is, kínosan ügyelve a szélsőségektől való távolságtartásra.