Az április 3-i országgyűlési választások legerkölcstelenebb megnyilvánulása az volt, amikor a magyar miniszterelnök a  legyőzöttek sorában említette Zelenszkijt, a bejelentését pedig a kétharmados győzelem mámorában úszó fideszes vezérkar tagjai hangos röhögéssel honorálták. Ott nyerített a színpadon a házelnök, a későbbi köztársasági elnök, volt és leendő miniszterek és jelenlegi oligarchák sora. Az fakasztotta fékezhetetlen jókedvre őket, hogy Orbán Viktor megpróbálta megalázni és nevetségessé tenni annak az országnak az elnökét, amelyet két hónappal korábban megtámadott Oroszország és amely akkor már katonák és civil állampolgárok ezreit veszítette el az orosz támadás miatt.

Éppen ezekben a napokban kerültek nyilvánosságra a bucsai népirtás dokumentumai, az egész világ elborzadt az utcákon heverő és pincékben megtalált megcsonkított holttestek, rommá lőtt épületek láttán és a megerőszakolt nők beszámolóinak hallatán. A magyar uralkodó osztály pedig azon az ukrán elnökön röhögött, aki az egész világnak leckét adott bátorságból, becsületből, hazaszeretetből és aki előtt az egész civilizált világ megemelte a kalapját. Nálunk viszont a kormánypárti lakájmédia cselédei csak pojácaként, nácibarátként, hazudozós álhírterjesztőként emlegették a néhány hét alatt igazi államférfivá, nemzeti hőssé vált Zelenszkijt.

A magyar miniszterelnök, aki valóban úgy váltogatja az „elveit”, mint más az alsógatyáját, véleménye azóta megváltozott. A minap már úgy emlegette az ukrán államfőt, mint hőst, az ukrán Nagy Imrét.

„56-ban Bucsát Budapestnek hívták. Tehát ha valaki tudja, mit jelent a katonai támadás és elnyomás az oroszok részéről, hát mi tudjuk. Hát a mi Zelenszkijünket fölakasztották!” – mondta.

Azt állítani, hogy Zelenszkij az ukrán Nagy Imre lenne, nemcsak súlyos csúsztatás, hanem igazán vészjósló is. Hiszen ez a sorsközösség mintha ki is jelölné Zelenszkij elkerülhetetlen végzetét, vagyis hogy az ukrán elnök is akasztófán fogja végezni, hiszen Nagy Imre sorsához elválaszthatatlanul hozzátartozik mártír halála. És most azt nevezi közös hősünknek a magyar miniszterelnök, akinek nem is olyan régen még a szobrát és az emlékét őrző gyertyalángot is eltakarították a „nemzet főteréről”.