Közélet

Dobrev Klára: Bárhova nézek, mindenütt dráma van

Szabó Brigitta - Ónody-Molnár Dóra

Magyarországon nem részproblémák vannak, nem az a baj, hogy rossz egy törvény ötödik paragrafusának 2. bekezdése, hanem „rendszerprobléma” van. Az oktatásban ugyanaz a probléma, mint az egészségügyben: a kormány nem hajlandó több pénzt adni, helyette katonai, félkatonai szervezetté alakít át mindent, ugyanazokat az eszközöket használja, mint a rendőrségnél, a büntetés-végrehajtásnál. Csend legyen, rend és fegyelem. A Demokratikus Koalíció árnyékkormánya meg akarja mutatni azt az alternatívát, amely újra élhetővé teszi az országot – mondja a Jelennek adott interjúban Dobrev Klára, a DK árnyékkormányfője.

Elolvasom

Zolnay János: Nem hiszek a tankerületi vezetők forradalmában

Ónody-Molnár Dóra

A kormánynak az egyik kiútja ebből a helyzetből az, hogy előre hoz néhány, későbbre tervezett bérfejlesztési lépést, és ezzel megpróbálja leszerelni a tanárokat, vagy egyszerűen elkezdi őket kifárasztani. Abban bíznak, hogy előbb-utóbb minden tiltakozó hullám kifullad, az emberek hazamennek – nyilatkozza lapunknak Zolnay János szociológus, aki szerint a magyar közoktatás egésze csapdahelyzetek sorával küszködik, amit csak szerkezetei változtatásokkal lehetne megoldani.

Elolvasom

Akár megbékéléshez is vezethetett volna a taxisblokád

Lakner Zoltán

A Blokád című újabb kurzusfilm ismét az érdeklődés középpontjába állította az 1990-es taxisblokádot és szereplőit. A rendszerváltás időszakának ez az eseménye billentette ki a leginkább az országot a hétköznapok megszokott rendjéből, nehéz vizsga elé állítva az akkori új kormányt, a még újabb önkormányzati vezetőket, az ellenzéki politikusokat és az érdekvédelmi szervezeteket egyaránt. Habár mindenkinek megvan a saját taxisblokád-sztorija, az események története távolról sem annyira titokzatos, mint sokan beállítják. A múltba nézve az is kiderül, hogy a taxisblokádból akár valami jót is tanulhatott volna a politikai elit és a társadalom.

Elolvasom

Palócz Éva: Mesterségesen előállított infláció tombol

Szabó Brigitta

Száguld az infláció, az emberek fizetik a kormányzat elhibázott lépéseinek költségét. A kiskereskedelemre kivetett extraprofitadó benne van minden egyes termékben, amit megveszünk a boltban, mivel az árstopos élelmiszereken keletkezett veszteséget szétterítik a kereskedők. Egy gazdaságban, amelyben az infláció a legnagyobb veszély, józan gondolkodással a kormány nem adóztatja extrán azt, aki az infláció alakulásában kulcsszerepet játszik – mondta lapunknak Palócz Éva közgazdász, a Kopint-Tárki vezérigazgatója. De nemcsak az infláció kezelése vár megoldásra, hanem az energiakérdés is, amely óriási gazdasági, társadalmi problémává válhat.

Elolvasom

Az állam kiárusítja a természetvédelmi területeket

Tóth Bea

A nemzeti parkok vezetői számos esetben kifejthették volna véleményüket, amikor a védett erdők tarvágásáról, a vas-oxiddal szennyezett Sajóról, gyanús beruházásokról, trófeavadászatról, akkumulátorgyárakról, a klímaváltozással kapcsolatos felelősségről kellett volna beszélni. Megkerestük néhány park vezetőjét annak kapcsán, hogy a kormány védett természeti területeket akar értékesíteni, de most sem érezték szükségét annak, hogy kifejtsék az álláspontjukat.

Elolvasom

Salamon Ferenc, a tanszabadságharcos

Révész Sándor

A legradikálisabb liberális oktatáspolitikus másfél évszázaddal előzte meg a korát (eddig). Deák Ferenc bizalmasainak legszűkebb köréhez tartozott, az „irodalmi Deák-párt” névadója és lelke volt. Deák neki diktálta le a kiegyezés alapjait lefektető húsvéti cikkét. Politikusi pályája kimerült abban, hogy őt jelölték bukásra egy képviselőválasztáson.

Elolvasom
Keresés