Politikai panoptikumból választhatnak a palesztin fiatalok

A Közel-Kelet viszonyait évtizedeken át az arab-izraeli szembenállás témája uralta. Ez már jó ideje nem világpolitikai kérdés. Május 22-re választást írtak ki, tehát ismét több szó esik a palesztin nép megoldatlan helyzetéről.

 

A regionális hangsúlyok az iszlám világ súlyos belső törésvonalai, a szunnita-síita szembenállás, a szaúdi-iráni egymásnak feszülés irányába tolódtak. Ezt tetézte a muszlim társadalmak többségében tapasztalható frusztráció, amelyet a globalizációhoz való adaptáció kurdarcának élménye táplál. A palesztin társadalom állatorvosi lóként produkálja e folyamat valamennyi szimptómáját. Érthető, hogy nagy a nemzetközi várakozás az elkövetkező hónapokban rendezendő választásokkal kapcsolatban. Parlamentet tizenöt, elnököt tizenhat éves szünet után választanak.

Az állami struktúrában a törvényhozást megtestesítő Palesztin Törvényhozó Tanács (a Palesztin Nemzeti Hatóság parlamentje) 2006-os január 25-i megválasztása súlyos következményekkel járt. A választást a Hamasz nyerte, s veszített a Fatah. Ez a világi nacionalista mozgalom jelentette évtizedeken át az Izrael elleni küzdelmet, ez volt más szervezetekkel együtt a Palesztin Felszabadítási Szervezet. És ők egyeztek ki Izraellel, kötötték meg 1993-95-ben az oslói megállapodásokat. Ezzel a Fatah tényleges hatalma a Jordán-folyó nyugati partjának (Ciszjordánia) enklávéira szorult. A világ egyik legsűrűbben lakott pár száz négyzetkilométeres területe, az Izrael által elzárt, több mint kétmilliós Gázai-övezet a választásokon győztes Hamász kezébe került. A Fatah és a vele szemben egykor iszlamista alternatívaként indult szervezet között kvázi-polgárháború robbant ki. Ez tíz éven át egyfajta patthelyzetbe hozta, megbénította a palesztin politikát. Szinte ezzel egy időben – regionális szinten – marginalizálódott az arab-izraeli kérdés.

A palesztin politikát szponzoráló országok figyelme az Öböl térségébe fókuszáló szaúdi-iráni versenyre irányult, majd a részben ennek kapcsán a Szíriában, Jemenben és máshol felpörgő proxy, más szóval megbízottak folytatott háborúkra. Az utóbbi években végül látványos változások történtek az arab országok és Izrael között. Az Öböl-monarchiák közül az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein, Észak-Afrikában Marokkó és Szudán kezdte rendezni kapcsolatait a zsidó állammal. Miután egyre több arab kormány látta be az Izraellel szemben addigi teljes elutasítás politikájának értelmetlenségét, az addig közös arab sorskérdésként kezelt palesztin ügy támogatása is alábbhagyott. Ezen az úton indult el az arab országok vezető szerepét egyre inkább magának vindikáló Szaúd-Arábia is.

Van még egy külső, kellően nem hangsúlyozható tényező, amely szintén a befagyott palesztin politikai élet újra indulását sürgeti. Míg Donald Trump látványosan negligálta a palesztin felet s elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, az új elnök, Joe Biden kormánya deklarálta: a kérdés kétoldalú rendezése mellett áll. Ebbe a globális és regionális folyamatba illeszkedik, hogy az Izraelt korábban elismerő Egyiptom és Jordánia, valamint az új kiegyezők, az Emírségek és Bahrein nyomására idén februárban Kairóban a palesztin politikai pártok között megszületett az megegyezés az új választások kiírásáról. Ezekre azonban – szinte valamennyi közel-keleti elemző szerint – senki sincs még felkészülve. A Fatah-ot Jasszer Arafat halála óta vezető Mahmúd Abbász (Abú Mázen), aki 2005 óta a Palesztin Hatóság elnöke, idén lesz 86 éves. A hatalomban korrumpálódott s megfáradt politikus távozását mértékadó közvéleménykutatások szerint a lakosság kétharmada támogatja, szervezetének pedig maximum a Nyugati Parton adnak esélyt.

A Fatah-ot évtizedek óta belső hatalmi harcok gyengítik. A soha nem távozott első generációs elaggott vezetés utáni korszakra bejelentkező népszerű politikusok személye is vitatott. A középkorúak körében és általában a ciszjordániai középosztályban a legnagyobb társadalmi támogatottsággal rendelkező, Marván Bargúthi ötszörös életfogytiglani börtönbüntetését tölti Izraelben. Bargúthi sokáig volt a palesztin fiatalság favoritja, s annak idején már Arafattal is szembekerült. Börtöncellájából továbbra is aktív, sokak szemében máig megtestesíti a Fatah régen elveszetett politikai dinamizmusát. A szervezet másik befolyásos személyisége, Mohamed Dahlán évek óta emigrációban él az Emírségekben. Az évtizede korrupcióval és összeesküvéssel vádolt politikus hosszú ideje a Fatah legagilisabb politikusa, aki külföldről is rendkívül aktív: az arab média szerint – emírségi támogatással – szerepet játszott a jemeni polgárháborúban éppúgy, mint az Emírségek, Bahrein és Izrael közeledésében. Személye megkerülhetetlennek tűnik a választásokon. Már csak azért is, mert ő azon Fatahhoz köthető vezető, aki a legközelebb áll a Hamászhoz. Az iszlamista szervezet engedélyével évek óta szervez segélyszállítmányokat az Emírségekből a Gázai-övezetbe. Idén márciusban több tízezer Covid-elleni oltást küldött – valószínűleg nem függetlenül a lassan beinduló választási kampánytól.

Bár a másfél évtizede nagy győzelmet aratott a Hamász most is a legerősebb politikai erőnek tűnik, belső feszültségek ezt a szervezetet is erodálják. Hatalma a Gázai-övezetben kizárólagos. Ott a nyugati világ legtöbb országának terrorista-listáján szereplő iszlamista szervezet egyaránt uralja a teljes politikai és civil szférát. Miután külföldről, szélsőséges szunnita forrásokból és iráni támogatásokból felépített szociális intézményhálózata révén már korábban kezében tartotta a helyi állami újraelosztási funkciókat, a 2006-os győzelem után a politikai vezetés is kizárólagosan a kezébe került. Valódi iszlám államot működtet. Úgy – teszi hozzá Mohamed Allús libanoni politológus-újságíró, az iszlám szélsőséges mozgalmak szakértője –, hogy mindeközben az enklávéban még a közművek sem működhetnek Izrael nélkül.

A Gázai-övezetet blokád, a szegénység, a munkanélküliség és a többgenerációs kilátástalanság mára kikezdte a Hamász tekintélyét is. Hajdani nagy társadalmi támogatottság mostanra 20-25 százalékosra apadt. A szervezet régi vezetői, Ibrahim Hania, a Politikai Iroda elnöke, valamint a nemzetközi térben mozgó, Katarban élő Kháled Misal és Músza Abu Marzuk emiatt is utasították el eleinte a választások megtartását. A feltörekvő Hamasz-politikusok, Jahja Sinvar, aki jelenleg Gáza kormányzója és munkatársa Saleh Arúri. Őket a palesztin vezetésben Kairó embereinek tartják. Egyiptom rövid távú célja ugyanis a Sínai-félszigeten működő „maradék” Iszlám Állam-filiálé felszámolása. A félsziget északi részén rendszeres terrorakciókat elkövető csoport végleges megsemmisítéséhez pedig szükség volna a szervezet háttérbázisául szolgáló gázai dzsihádista sejtek felszámolására, amit a Hamász-vezetésnek nem igazán kíván végrehajtani. Nem csillapodnak a Gázából izraeli célpontok ellen indított rakétatámadások sem. Az évtizede rendszerbe állított izraeli légelhárító rendszer (Vaskupola) ugyan sikeresen működik, ám a rakétázás ténye folyamatos kétségeket gerjeszthet a Hamász bármiféle konszolidációját illetően. Vannak más regionális hatalmak érdekeit érvényesítő szereplők is a palesztin politikában. A hagyományos pártok közé sorolható a Hamásszal együttműködő Irán-támogatta Iszlám Dzsihád. Ez korábbi erős vezetője, Ramadán Salah 2018-as halála óta jelentősen veszített erejéből. Nem csoda, hogy a szervezet ellenzi és várhatóan bojkottálni fogja az új választásokat.

Ebben a politikai panoptikumban a lakosság több mint felét kitevő palesztin fiatalság új arcokat keres. A megkövült hatalmi struktúrákat, a mindent átszövő korrupciót és leginkább a tovább növekedő kilátástalanságot elutasító fiatalok évtizede próbálkoznak felkavarni a politikai állóvizet. Az úgynevezett "arab tavasz" megmozdulásai nyomán itt is felmerült, hogy új politikai válaszokkal kellene nekivágni a 21. századnak. A terror eszközével is élő fegyveres ellenállásból korrupt politikai rendszerré változó világias Fatah-vezetés ugyanúgy csődöt mondott, mint az erre adott korábbi iszlamista válasz, azaz a Hamasz. A kétezertízes évek elején megjelent egy harmincasokból álló csoport, amely főként az egyetemi körökben és a nyugati emigráns közösségekben népszerű pragmatikus álláspontot próbálta bevinni a politikába. Eszerint a palesztin nemzet jövője két pilléren nyugszik. Először – legyenek a körülmények bármilyenek is – rendezni kell a kapcsolatokat Izraellel, akár jelentős kompromisszumok árán. (Itt elsősorban a Jeruzsálem státusáról szóló vitákra gondoltak.) Ezzel együtt pedig a geopolitikai viszonyokat is figyelembe véve – azaz az Izraellel való együttműködés szükségességét elismerve – meg kell teremteni az önálló palesztin politikát, amelyet nem kizárólag a szomszédhoz való aktuális viszony határoz meg. Az elképzelés a nyugati világban élő sokmilliós palesztin közösségben jelentős támogatásra talált. Sőt e sorok írójának személyes tapasztalata szerint még egyes szomszédos országokban (elsősorban Libanonban) lévő menekülttáborok lakói is nyitottak voltak az új politikai irányába. S ez a gondolkodás egyre népszerűbb a Nyugati Parti felső-középosztálybeli fiatalok körében. Mohamed Allús szerint a nehézséget az okozza, hogy a „palesztin gerontokrácia eddig megakadályozta, hogy ez a politikai irány pártba szerveződjék. De a társadalmi bázis már megvan hozzá.”

A közvéleménykutatások nem igazítanak el. Ami biztos: a Gázai-övezetben a Fatah, Gázában a Hamásznak áll a zászló továbbra is. Az összesített eredmények azonban bizonytalanok. Az év elején a Fatah és a Hamasz fej-fej mellett állt, az első tavaszi felmérésekben azonban Mahmúd Abbász szervezete látszott erősödni. A választásokig hátralévő bő egy hónap azonban – tekintve a mindeddig szervezetlenül kezelt járványhelyzetet és az ilyenkor beinduló választási szavazatvásárló heppeningeket – még bármilyen kimenetelt hozhat.

A májusi törvényhozási voksolás után júliusban elnökválasztás lesz. Mahmúd Abbász regnáló vezető kora ellenére újrázni szeretne. Palesztin karikatúrákon mindez úgy jelent meg, hogy az elnök – egy jövőbeli újabb választási provizóriumra számítva –, immár százéves koráig szeretne pozíciójában maradni. A változásra azonban – s ezt Abbász is tudja – megérett az idő. A lakosság kétharmada szeretné Abbász távozását. Az elnök azonban a – számára minden bizonnyal – utolsó választása előtt még dobott egy nagyot. Ezt ugyanis úgy írta ki, hogy azon nem a Palesztin Hatóság, hanem „Palesztina elnökét” választják meg. Evvel, mint az ország első – címében is – megválasztott hivatalos elnöke szeretne bevonulni a történelembe. A változtatással azonban lehet, hogy mellélő: a külföldön – elsősorban a nyugati országokban és Ausztráliában – élő regisztrált szavazók máris tiltakoztak. Ők ugyanis úgy érzik, hogy ezzel Abbász kvázi felettük is legitimációt nyer.

Lehetséges választási ellenfelei közül Bargúthi börtönben van, Dahlán külföldön él. A Hamász-vezető Iszmail Hania esélyei csekélyek. Arab médiumok szerint Abbász kijelölt utódjának Dzsibríl Radzsúb, a Fatah/PLO főtitkára számít. A jelenleg a Palesztin Labdarúgó Szövetség és Olimpiai Bizottság elnöki tisztét is betöltő veterán politikus finoman szólva meglehetősen ellentmondásos személyiség. Benne volt a néhány évvel ezelőtti FIFA korrupciós botrányban s miközben a Biden-kormányzattal való szorosabb együttműködést szorgalmazza, nyilatkozataiban rendre a nácikhoz és a sátánhoz hasonlítja az izraelieket.

Izraelben a negyedik döntetlennel végződött pár hete a választás, s ezután a palesztin hatóság vezetői többször előálltak azzal: a Netanjahu-kormányzat erős nyomást gyakorol rájuk a választások elhalasztására. Ez megtörténhet a belső ellentétek újbóli felerősödése miatt is. Mindenesetre a kampány elkezdődött. A Hamász – parlamenti győzelme esetén – kiterjesztené kvázi-államát a Nyugati Partra. Abbász ettől való félelmében mindent megtesz. Mértékadó helyi médiumok szerint az elmúlt két hónapban a Fatah-felügyelte hatóságok ötszáznál több embert tartóztattak le, akik az iszlamista szervezet mellett szervezkedtek Ciszjordániában.

Erre a választási kínálatra mondják a fiatalok: lehetetlen a döntés. Muhammad Allús szerint választások ide, választások oda, csak akkor lesz valódi változás a palesztin politikában, ha ellenség-képzés helyett magabiztos, önmagát építő társadalom delegálja saját hatalmi elitjét.

S ettől még nagyon messze vagyunk.

 

 

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.