Miklós Gábor Rejtett aknák Karabahban

Hat hétig tartott tavaly ősszel a második karabahi háború, amely nagy azerbajdzsáni győzelemmel végződött. Baku visszakapta elveszített területei nagy részét. Béke azonban azóta sincs, megbékélésről pedig szó sem esik.

Kiválóan megtervezett hadműveletet indított tavaly szeptember 27-én Azerbajdzsán Örményország ellen. Minden bizonnyal török katonai szakértők készítették fel az azerieket a háborúra. Új hadviselési módszereket alkalmaztak a hegyi terepen jól beásott állásokat kiépített örmény erők ellen. Régóta tartott a kőolajban gazdag állam hadseregének átfegyverzése: Izrael évek óta szállított távirányítású pilóta nélküli felderítő és harci repülőket (drónokat), s ehhez még nagy mennyiségű török drónt vettek. A törökök az előző évek líbiai és szíriai konfliktusaiban begyakorolták a drón-hadviselés harcászatát. A nehéz kaukázusi hegyi terepen a frontális támadás helyett a kommandók alkalmazását választották. A harcedzett örmények nem voltak felkészülve az újfajta hadviselésre: a drónok megsemmisítették a harci technikájukat, a kommandók támadása megdöbbentette őket. Korábban orosz sugárhajtású harci gépeket és harcászati-hadműveleti rakétákat vásároltak, hogy ezekkel verjék vissza a régen időszerű azeri támadást. A Szuhoj repülőgépek nem emelkedtek a magasba, a rakéták bevetése körül nagy a homály. Az oroszok szerint a rakétákat nem alkalmazták, Nikol Pasinján örmény kormányfő szerint az orosz fegyver csődöt mondott. Kinél van az igazság? Az örmények állították: az azeriek szíriai zsoldosokat vetettek harcba, örmény oldalon viszont sok külföldi örmény önkéntes harcolt. Közülük sokan még azeri börtönben sínylődnek, mint állítólagos terroristák.

Hat hét háború után Pasinján kénytelen volt Vlagyimir Putyin közvetítésével hosszú távú fegyverszünetet kérni. Emlékeztetek ennek az egyezménynek a főbb pontjaira: Azerbajdzsán megkapta a háborúban elfoglalt, visszaszerzett összes területet, visszakerültek Bakuhoz a tűzszünet idején még örmény kézben lévő Karabahhal határos azeri járások, így a lacsini is, amelyen keresztül húzódik a legrövidebb út Örményországba, ennek az útvonalnak és a maradék Karabahnak az ellenőrzése öt évre 2000 orosz békefenntartó katona feladata lesz, az oroszok mandátumát meghosszabbíthatják, Örményország vállalta, hogy szárazföldi összeköttetést nyit Azerbajdzsán és a nahicseváni azeri exklávé között, s ezt az utat is oroszok, határőrök fogják felügyelni. Még szó volt arról is, hogy további közlekedési útvonalak is megnyílnak: az örmények Oroszország felé, az azeriek a Fekete-tenger felé keresnek közlekedési folyosókat, hogy felélénkítsék gazdaságukat. A moszkvai egyezség nem vált békévé, s a prosperitást ígérő gazdasági fellendülés sem indult be. Sőt! A korridorok tervezése új gyanúkat ébresztett, s ahelyett, hogy bizalmat teremtett volna, olyan félelmeket keltett, hogy például Baku a dél-örményországi körzet megszerzésére készül.

Van még rengeteg rejtett akna. Valódi és politikai is. A tavalyi háború során az azeriek több helyen annyira előre törtek, hogy fontos örmény közlekedési utak egy-egy szakaszát ellenőrzik most. Egy másik probléma a szovjet korszakban a két tagköztársaság között meghúzott vitatott határok. A szovjethatalom különös exklávékat hozott létre mindkét országban – a határvonal másik oldalán szigetformában folytatódik az azeri, vagy az örmény terület. Ezeket a kilencvenes évek elején dúló háborúban elfoglalták, lakóikat elűzték, de a probléma megmaradt, az egykori lakosok hazatérnének. Egy másik súlyos probléma a hadifoglyoké: több tucat örményt fogtak el a tűzszünet után az azeriek és ítéltek el határátlépésért és tiltott fegyvertartásért a vitatott területeken. Többeket elengedtek. Cserébe megkapták a térképet a területen elhelyezett örmény aknákról. Nem az egész visszahódított területről. Az azeriek által visszaszerzett járásokban mindennaposak a halálos robbanások.

Azerbajdzsán teljhatalmú örökös elnöke, Ilham Alijev kijelentette, hogy nincs többé Karabah és nincs karabahi térség. Úgy értelmezi, hogy állama visszaszerezte a harminc éve elveszített autonóm területet. Nem ismeri el az autonómiát, az örmények jogait, országa egységes, többnemzetiségű és többvallású állam, ahol az örmény keresztényeket ugyanolyan jogok illetik meg, mint másokat. Az örmények azonban már harmincegynéhány éve sem akartak Azerbajdzsán keretein belül élni. Ezért kezdtek elszakadási mozgalmat, amely aztán tragédiák sorozatával folytatódott. Örménypogrom Azerbajdzsánban, kölcsönös kiűzések, háború…

Alijev több nagyívű tervet jelentett be a visszaszerzett terület felélesztésére. Építkezések kezdődtek a szimbolikus jelentőségű Susa városában (örményül Susi) és befejezés előtt el egy nemzetközinek mondott repülőtér Fizuliban. Az elűzött azeriek hazatelepítése nem valósult még meg, s ez is konfliktust okoz. Azerbajdzsán tekintélyuralmi rendszer, az Alijev-család hatalma a háborús győzelemmel megerősödött, s a nacionalista propaganda az állameszme alapja. Rezsim és ellenzék között nincs ebben különbség, viszont a hatalom nem tűri az önálló kezdeményezéseket.

Örményországban sincs jele a nemzeti önvizsgálatnak, vagy a megbékélésre való törekvésnek. Viszont ez a társadalom a demokratikus fejlődést választotta. 2018-ban tömegmozgalom élén került hatalomba Nikol Pasinján, aki a korrupcióellenes, oligarchiaellenes erőket vezette. A háborút azonban elveszítette. A Kreml mindig gyanakodva tekintett rá, a Nyugat emberének, „színes forradalmárnak” tartotta.

A háború alatt csak igen visszafogott verbális támogatást kapott Moszkvától. Amikor pedig a vereség után a korábbi hatalom emberei azt követelték, hogy mondjon le – az oroszok úgy értékeltették, hogy ez tetszene nekik. Pasinján lemondott, de a rendkívüli választáson ismét abszolút többséget szerzett a parlamentben. Ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy radikális változásokat kezdjen. Szemmel láthatóan nincs elég ereje ahhoz, hogy szakítson a nacionalista narratívával. Talán azért sem teheti ezt meg, mert a térség kikerült a nemzetközi közösség figyelméből. Azzal, hogy az azeriek katonai eszközökkel elérték céljaik nagy részét, értelmetlenné vált az úgynevezett Minszki-csoport, amelyben az oroszok mellett az amerikaiak és a franciák is közvetítettek a rendezés érdekében. Ezt a békét (nem-háborút) a Kremlben intézték el, a békefenntartást orosz katonák intézik. Franciaország, az Egyesült Államok végleg kimaradt az ügyből. Megjelent viszont Törökország. Nem csak az azeri háborús győzelem fő támogatójaként viselkedik Recep Tayyip Erdogan török elnök, de a térség önjelölt felügyelőjeként is fellép. Megbízottjai jelen vannak az oroszok mellett a karabahi fegyvernyugvást távolból ellenőrző monitoring állomáson.

Szeptemberben török-azeri hadgyakorlatot tartottak a tavaly visszakapott Lacsin járásban az orosz békefenntartók közvetlen közelében. Törökország, a török diplomácia és az üzleti élet egyrészt a nyugati kapuk megnyitásával kecsegteti az örményeket, másrészt viszont részese a feszültséget állandóan srófoló azeri politikának. Ez a politika legutóbb Iránnal kezdett ki. Az ürügy: az irániak építőanyagot szállítanak a karabahi újjáépítéshez. Az azeri hatóságok több iráni kamionsofőrt letartóztattak, amikor azok azeri területen haladtak át. Irán a régió vezető hatalmának látja magát és erős kapcsolatokat tartott eddig is Jerevánnal. Azerbajdzsánnal ellentmondásos a viszonya. Az azeriek síiták, viszont az Alijev-rendszer elutasítja a politikai iszlámot. Irán északnyugati tartományaiban, „iráni Azerbajdzsánban” sok millió azeri él, s az irániak mindig érzékenyen reagáltak arra, amikor a szomszédos államban a „nemzetegyesítésről” kezdtek beszélni. Iránnak az sem érdeke, hogy Törökország tartósan betelepedjen a Kaszpi-tenger térségébe, esetleg fokozza a pántürk agitációt ott.

Beigazolódott a tavalyi feltételezés: ennek a konfliktusnak az oroszok voltak az igazi nyertesei. Először is Moszkva lett a térség egyedüli békebírója, kizárta a rendezésből a nyugati hatalmakat. Megerősítette befolyását mind a két hadakozó államban. A törökök ugyan megjelentek dél-kaukázusi hátsó udvarában, de eddig sikerült a befolyásukat korlátozni. A térség Oroszországtól való gazdasági függése is erősödött, az örmények most már ott keresik a kijáratot a világ felé. A háború után az új fegyverzeteket is az orosz cégektől veszi a két állam. Ez az állapot beleillik abba a középtávú tervbe, amely az orosz hatalmi jelenlét helyreállításáról szól az egykori Szovjetunió területén. Egyben pedig megerősíti Oroszország regionális befolyását a közel-keleti régióban, az arab világban és Iránban. Ehhez a célhoz nincs szükség tartós államközi rendezésre, népek közötti megbékélésre, gazdasági fejlődésre. A béke még sokáig várat magára Karabah körül.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.