Rendszert váltunk

Lakner Zoltán | 2021.06.01. 06:47

Olvasási idő kb. 6 perc

Szeretjük a hazánkat, mégis, annyi mindent nem szeretünk benne. Azaz saját magunkban. Nem, ettől még nem vagyunk rossz magyarok, s nem is attól leszünk azok, ha azt hazudjuk magunknak, mindenben világbajnokok vagyunk. Nem vagyunk azok, de ez nem baj, hiszen senki sem az, ezzel együtt lehet élni. Sőt, valójában csak úgy lehet normálisan élni, ha ezt képesek vagyunk feldolgozni. Történnek ennél sokkal rosszabb dolgok is, igaz, gyakran éppen amiatt, mert elhatalmasodnak rajtunk az ilyen és még értelmetlenebb frusztrációk.

Itt, Magyarországon minthogyha igazi nagy történelmi vállalkozásunk a kéz a kézben járó kiválósági és kisebbségi komplexusunk ápolgatása volna. Az általunk, magyarok által elszenvedett sérelmeket – s gyakran némileg figyelmen kívül hagyva az általunk okozottakat – a politikai indulatkeltés szándékával ugyan folyton újracsomagolhatjuk, de ez a megértésben és a továbblépésben biztosan nem segít.

Persze, nyilván az is számít, hogy van, aki tovább akar lépni, és van, aki pontosan az indulatok gőzeit kipárolgó mocsárban érzi magát komfortosan. Sajnos azonban ez olyan szenvedély, ami társak nélkül nem űzhető, ezért igyekszik ott tartani másokat is az élhetetlen televényben, hogy legyen kiket leuralni a félelem és féltudás fojtogató légkörében.

Valójában a hazaszeretet és a kritikai szemlélet elválaszthatatlanok, hiszen csak azon tudunk javítani, aminek észrevesszük a hibáját. És csakis olyasvalami hibáinak ásunk a mélyére, amihez kötődünk, amihez közünk van, ami számít nekünk. Viszont ezenközben azt sem árt tudnunk, hogy a saját közegünk hogyan illeszkedik a világba: felkészülten vagy szájhősködve, feltartott kézzel igazodva vagy okosan alkalmazva és alkalmazkodva, nyitottabban vagy zártabban, felkínálkozva vagy szelíd makacssággal képviselt saját érdekek mentén. Széles a kínálat, és valami ezek közül akkor is megtörténik velünk, ha éppen nem gondolunk semmit az egészről, csak éppen úgy minden garantáltan rosszabb lesz.

Sokan vagyunk – talán elegen is –, akik másmilyennek képzeljük el a hazát, mint amilyen képet ma mutat. Szabadabbnak, egyenlőbbnek, őszintébbnek, békésebbnek, hazahúzóbbnak. Sajátabbnak. Azt is sokan gondoljuk, hogy habár nem minden politika, a légkörjavítás lehetősége szorosan összefügg egy rendszerváltásszerű és méretű változás bekövetkeztével.

Ez a változás azonban nem szólhat pusztán arról, hogy az ország egyik fele időnként odébb rúgja a másikat – miként egykor egy, a problémára meglepően fogékony politikus fogalmazott –, s közben meg valójában folytatjuk saját rossz köreinket.

Kell valamit kezdenünk azzal, hogy a rendszerváltás harminc évvel ezelőtti – nem is annyira illuzórikus – álma és bekövetkező valósága nem passzolt egymáshoz, a felzárkózás a nyugathoz továbbra sem sikerült, de még a közép-európai éllovas szerepünket is elvesztettük. Nem állunk jól csupa olyan dologban, oktatásban, digitalizációban, klímatudatosságban, közéleti részvételben, kooperatív készségekben, közbizalomban, amelyek a sikeres nemzetek és a sikeres nemzetközi együttműködések alapvető jellemzői. Helyettük a saját tengelyünk körül forgunk, az ország egyik fele folyton nagy győzelmeket arat a másik felett, holott leginkább és legelébb beszélnünk kellene egymással.

Mi most erre teszünk kísérletet. A magunk keretei között, a magunk eszközeivel, a leírt szó sokszor kétségbe vont, mégis váltig kitartó erejére támaszkodva.

Új sorozatot indítunk a Jelen lapjain és online felületein Rendszert váltunk címmel. Rendszert váltunk, de ez több mint kormányváltás, mi több, tulajdonképpen több is mint politikai rendszerváltás. Gondolkodási rendszerről, társadalmi rendszerről, szociálpszichológiai rendszerről, időszemlélet-rendszerről kellene beszélnünk, megvitatva egymással, hogy a túlélés erőforrásait nagy tempóban felélő emberiség részeként, európaiként, közép-európaiként, magyarként és még sokféle tágabb-szűkebb földrajzi és szellemi közösség tagjaiként miként élhetnénk kiteljesedettebb, megelégedettebb, egyszóval boldogabb életet. Beszélnünk kell arról, hogy a gyűlöletpolitikát átkötő nemzeti színű szalagon kívül, végtére is, mi tart bennünket össze, ha összetart egyáltalán. Mert jó lenne, ha összetartana, mint nemzetet, mint társadalmat, mint emberi közösséget.

Oly büszkék vagyunk a tehetségünkre, legalábbis a tehetségről szóló szóvirágokra kedvtelve tekintünk, miközben ebben a hazában annyi minden történik a tehetség kibontakozása ellenében. Büszkék vagyunk ezeréves államunkra, miközben létező államunk csikorogva-nyikorogva, éppen csak, úgy-ahogy működik, s azt is elfelejtettük tisztázni, mire valónak tartjuk egyáltalán. Büszkék vagyunk történelem- és tudatformáló forradalmainkra, szabadságharcainkra, mégsem veszünk részt a közéletben, és csak kevesen állnak ki a gyengék, elnyomottak mellett.

A következő hónapokban ezeken az oldalakon az általunk felkért, reményeink szerint igen széles és sokszínű szerzői kör írásai arról szólnak majd, hogyan léphetnénk ki unalomig ismert rossz köreinkből, amelyekről meghökkentően sokan tudjuk is, mennyire rosszak, hogy végre jó köröket futhassunk, együttműködő, élhető, szerethető, a világot értő és a maga erejéhez mérten azt alakítani is képes saját univerzumot, s ebben az értelemben új rendszert létrehozva.

Még több olvasnivaló a témában.

A törpe minoritás óriása

Révész Sándor

Mi már a haladár Adytól vélünk tudni Magyarország „ázsiai állapotairól”, holott ezt a szóképet a régen elfelejtett „ókonzervatív fekete báró”, Sennyei Pál vitte bele a köztudatba. Amikor a 48-as és a 67-es alapon állók harcáról szólt a politikai élet, egy maroknyi konzervatív arisztokrata 47-es alapon képzelte el Magyarország modernizálását. A lehetetlen küldetés donkihótéi közül magasodott ki Sennyei Pál.

Elolvasom

A gyűlöletkeltő propaganda ellenére nőtt az LMBTQ emberek elfogadása

Petike Áron

Egyre többen merik felvállalni meleg és transznemű identitásukat Magyarországon, és velük kapcsolatban a társadalmi elfogadottság is növekvőben van a Medián tavaly decemberben végzett felmérése szerint. A 2022. áprilisi népszavazási kampány meleg- és transzellenes propagandája, valamint a kormány manipulatív kérdéseire leadott több mint három és fél millió támogató válasz (nem szavazat) ellenére a magyar társadalom jelentős része számára a melegek társadalmi jelenléte és elfogadása a hétköznapok részévé vált.

Elolvasom

Isteni San Diego

Hegyi Iván

Szép telei voltak Tóth Zoltánnak a 2010-es években. A San Diego Sockers 2011 februárjában visszavonultatta 1-es számú mezét, majd 2014 januárjában beválasztották az Indoor Soccer Hall of Fame-be. Kaliforniai klubja szerint ő volt „az amerikai teremfutball legjobb kapusa”. Itthon egyszer játszott a válogatottban és 33 első osztályú mérkőzésen az Újpest csapatában – nagypályán –, majd 1979 augusztusában, alig huszonhárom évesen, a szabad világba szökött.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Tátrai Annamária: Szerintem a közmunka is megbélyegző

Tóth Ákos

Hatalmas vállalkozás eredményeit tette közzé Tátrai Annamária statisztikus, szociológus a Tárki által jegyzett Társadalmi Riport 2022 című kötetben. A tanulmányában megrajzolta Magyarország szegénységi térképét, s becsléseket tett a szegénységben, illetve a súlyos anyagi nélkülözésben élők arányára az egyes járásokban. Úgy tűnik mintha a kormány lemondott volna a legszegényebb településeken élőkről. A kutatóval beszélgettünk.

Elolvasom
Keresés