Egy illiberális berendezkedésű országban a hatalom gyakran él minden racionalitást nélkülöző népszavazással régen eldöntött kérdésekről, vagy olyan témákról, amelyeknek törvényi háttere már létezik. A hatalom politikai alapon szelektálja a jogszabályokat és aktuális érdekei mentén módosítja azokat. Európa egyik első illiberális országában, az 1993-ban megalakult Szlovákiában is ilyen elterelő népszavazás lebonyolítását jelentette be 1997 februárjában a központi hatalom. A hárompárti nacionalista kormánykoalíció állásfoglalást fogadott el, miszerint Michal Kováč köztársasági elnök írjon ki három kérdésből álló népszavazást: Támogatja-e Szlovákia NATO-csatlakozását? Támogatja-e nukleáris fegyverek telepítését Szlovákia területén? Támogatja-e, hogy külföldi katonai bázisokat telepítsenek Szlovákia területén? 

Természetesen mindhárom kérdés hipotetikus volt, hiszen a szlovák demokráciát fokozatosan lebontó Vladimír Mečiar által vezetett országot 1997-ben Madeleine Albright amerikai külügyminiszter már „Európa fekete lyukának” nevezte. Szlovákia NATO-csatlakozása csupán elméleti lehetőség maradt. Maguk a kérdések is zavarosnak számítottak, hiszen korábban a NATO jelezte: nem tervez katonai bázist vagy atomfegyvereket telepíteni az új tagállamok területén. A legfontosabb körülmény mégis az volt, hogy Szlovákiát nem hívták meg az EU csatlakozási tárgyalásokra. Akkor az EU-csatlakozás is reménytelen vállalkozásnak számított. Herbert Bösch, az Európai Parlament és Szlovákia vegyes bizottságának elnöke szerint az országban olyan dolgok történtek, amelyeket nem lehet tolerálni: „a hatalommegosztás nem arról szól, hogy a televízió, a rádió, a titkosszolgálat és a privatizációt ellenőrző bizottság tagjait csak a kormányhoz hű emberek adják.” 

A NATO-tagságról szóló népszavazást azért vetette be a Mečiar-kormány, hogy eltereljék a figyelmet az ellenzéki demokratikus pártok közvetlen elnökválasztásról szóló népszavazási kezdeményezéséről. Az ellenzék ugyanis attól félt, ahogy utólag kiderült, jogosan, hogy a kormányzó Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) nem akarja Kováčot az elnöki székben látni. Kováč még a kormánypárti HZDS tagjaként került a parlamentbe. Bár szociológiai szempontból nem lógott ki a maga körül országalapító mítoszt építő Mečiar pártjának káderei közül, mégis, elnöki pozícióban képes volt nyugat-európai standardok alapján, államférfiként cselekedni. Csakhogy elnöki jogköre, mandátuma lejárta után, a HZDS, vagyis Mečiar kezébe került volna. Ezzel a lépéssel az autoriter miniszterelnök csaknem korlátlan hatalomra tett volna szert. De a kormány nem rendelkezett a mandátumok szükséges többségével ahhoz, hogy saját elnököt válasszon. A társadalom és a politikai élet mély megosztottsága miatt esély sem volt kompromisszumos jelölt megválasztására.