Tóth Bea A nácik teherlénynek nevezték őket, ma is az egyenjogúságért küzdenek

„Mennyire empatikus Magyarország, és miben tud segíteni az EU?” – erről tartottak fórumot a napokban Katrin Langensiepen EP-képviselő részvételével. A felszólalók az autonóm életről, az alapvető emberi jogaik sérüléséről, a fogyatékossággal élő felnőttek gazdasági szerepvállalásáról és fogyasztói jelenlétéről beszéltek. A meghívott érdekvédelmi szervezetek nem mentek el az eseményre.

A fórumot a Teherlények Holokauszt Emlékezete (THE) csoport szervezte. Ennek alapítója, Galgóczi Péter az EP-képviselők közreműködését kérte abban, hogy nyilvánítsák a „teherlény holokauszt” áldozatainak nemzetközi emléknapjává augusztus 24-ét, vagyis azt a napot, amikor befejezték Németországban a fogyatékossággal élő személyek megsemmisítésére indított, a népirtás főpróbájaként elindított T4 programot. A sokat mondó „teherlények” kifejezéssel ugyanis a fogyatékkal élőket illették. A T4 keretében csaknem 400 ezer embert gyilkoltak meg, majd a gyakorlat 14f13-as fedőnévvel folytatódott tovább a koncentrációs táborokban.

Katrin Langensiepen – aki maga is fogyatékkal él – ígéretet tett arra, hogy képviseli a nemzetközi emléknap ügyét, továbbá azt is, hogy az eseményen elhangzottakat beépíti a 2020 utáni időszakra vonatkozó uniós fogyatékosügyi stratégiába.

– Tudom, hogy szokatlan a teherlények kifejezés, de a nácik így hívták valamennyi, érzékszervi fogyatékossággal élő, mozgássérült személyt, valamint az autizmus sprektumzavarral és mentális betegséggel küszködőket, mindenkit, akik nem feleltek meg a germán faj eszméjének. És ez a szemlélet valamelyest ma is nyomot hagy a társadalmon. Nehezen veszik tudomásul ugyanis, hogy a fogyatékosságon túl nemi identitásunk és nemi szerepeink is vannak: nők, férfiak, LMBTQI-személyek vagyunk, akik adott esetben családot szeretnének alapítani. Egy szociálisan védett társadalomban ez alapvető emberi igény és szükséglet, ami növeli a diverzitást – mondta Galgóczi Péter, az esemény egyik szervezője.

A THE meghívólistáján szereplők közül Dobrev Klára, aki a Disability Intergroup tagja is, videoüzenetet küldött, s az ellenzék részéről eljött Gy. Németh Erzsébet humánpolitikai polgármesterhelyettes, valamint a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviseletében Lukácsi Katalin. Azonban a kormány képviselői nem jöttek el, ahogyan a meghívott érdekvédelmi szervezetek sem. Galgóczi Péter lapunknak erről úgy vélekedett: ha az érdekvédelmi szervezetek nem élnek azzal a lehetőséggel, hogy egy zöldpárti, kormánykritikus EP-képviselővel találkozzanak, annak csak az attól való félelem lehet az oka, hogy elveszítik a kormányzati támogatások kegyét.

Az eseményen az Önállóan Lakni – Közösségben Élni csoport tételesen rámutatott a fogyatékossággal élők alapvető emberi jogait sértő legsúlyosabb problémákra. Ezek a következők:

A fogyatékossággal élő felnőttek gyakran csak munkaidőben vehetik igénybe a segítő szolgálatot, akkor is csupán pár órára, ezzel is megfosztva őket az autonómiától és például az olyan lehetőségektől, minthogy egy esti színházi előadásra elmehessenek. Ezért egy 0-24 órában elérhető segítő szolgálatra, legvégső célként pedig személyi asszisztenciára van szükségük. Személyre szabottabb segítséget és észszerűbb költést jelentene, ha a nyugati mintához hasonlóan, Magyarországon is az érintettek kapnák kézhez az intézmények fogyatékossággal élő személyek után járó kvótáját, mert abból megteremthetnék az önálló lakhatásuk feltételeit.

A döntés szabadsága sokszor csak látszat, mindinkább a kényszer, a lemondás és a megalkuvás dönt a segédeszközökről is.

A támogatott eszközök listáján ugyanis csak szűk és silány minőségű felhozatalt biztosítanak számukra. Így kénytelen ezeket is maguk fizetni, mint ahogy a lakhatás feltételeinek megteremtését is.  A 300 ezer forintos úgynevezett lakás-akadálymentesítési adomány ugyanis legfeljebb csak a mesterek kifizetésére elég, de például a megfelelő zuhanyra és a további segédeszközökre már nem futja belőle. A halmozottan fogyatékossággal élő felnőttek az életüket jobbára a családjukban vagy – gyakran huszonévesként – az idősek között töltik a szociális intézményekben, ezért szükségük van az akadálymentes lakásokra. Ráadásul a szociális bérlakásállomány szűk, olyan lakás pedig alig akad, amelynek nem csak a lépcsőházában, de a lakásban is lehet kerekesszékkel közlekedni. A fogyatékossággal élők számára már-már teljesíthetetlen az a kikötés, hogy 3 vagy 5 évet kell élniük abban a kerületben, ahol meg szeretnék pályázni a bérlakást, ráadásul úgy, hogy licitálniuk kell. S különösen fontos, hogy ezek az alapvető emberi jogokra kiterjedő kéréseik vidéken is meghallgattassanak, azokon a településeken, ahol a nem akadálymentesített közlekedés miatt szinte esélyük sincs a szabadon mozgás lehetőségére. Galgóczi Péter a Volán buszjáratait említi: ezeket nem akadálymentesítették, így a helyiek számára lehetőségként csak a MÁV marad, s a vasút intézkedik is az akadálymentesítésről abban az esetben, ha a fogyatékossággal élő személy 48 órával előre jelzi feléjük az utazási szándékát – de ez sokszor csak megalázó körülmények között valósul meg.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester az eseményen többször is kiemelte: a fogyatékossággal élő személyek autonómiájának érdemi előmozdítására az ellenzéknek és az önkormányzatoknak csak kevés lehetőségük van. A speciális ellátásokat és a különböző intézményi szakellátásokat ugyanis a kormány 2013-ban államosította, a fővárosi és a megyei önkormányzatoknak így alig van lehetőségük arra, hogy érdemi megoldást nyújtsanak. Segíteni pedig csak helyi szinten lehet és nem a távoli központból. Ahhoz pedig, hogy az önkormányzatok is érdemi segítséget nyújthassanak, szociális bérlakásra lenne szükségük, illetve forrásra újak építéséhez. A főpolgármester-helyettes azt ígérte: ha a jogszabályok lehetővé teszik, akkor elindítják a 3-5 éves röghöz kötés eltörlésének folyamatát, vagyis a lakáshoz jutásnak nem lesz feltétele az, hogy ennyi időn át a településen vagy az adott kerületben éljen az érintett. Gy. Németh Erzsébet szerint a valódi szemléletváltásnak csak egyetlen megoldása van: a kormányváltás, az önkormányzatok jogköreinek visszaadása.

Katrin Langensiepen szerint az EP-nek nincs közvetlen lehetősége az ellátások igazságosabbá tételére helyben, ahogy forrásokat sem tud közvetlenül e célra juttatni – a fogyatékossággal élők helyzetének javítása a nemzetállamok ügye. Ugyanígy, az EP bár szociális alapot nyújt a lakhatás megteremtésére és az úgynevezett kitagolásra, vagyis a nagy intézmények fölszámolására, de az, hogy a kormányok miként használják föl ezt a keretet, csak rajtuk múlik.

A fórumon a ferencvárosi Horizont Szülői Csoport azokra az egyedülálló édesanyák helyzetére hívta föl a figyelmet, akik az eseményen nem lehettek jelen, mert súlyos és középsúlyos felnőtt gyerekeiket gondozzák otthon a nap minden órájában. Ugyanis az állami rendszer 23 éves koruk után elengedi a fogyatékossággal élő felnőtt személyek kezét, az édesanyák nem érik el a szolgáltatásokat, a támogató szolgálatot, s ha még van is kijelölt nappali intézmény a fogyatékossággal élő felnőtt számára, az általában nem megfelelő. A szülői csoportjuk legnagyobb része albérletben lakik vagy devizahitel-károsult, bántalmazó kapcsolatban éltek.

A Zöldkakas Líceum alapítványi iskola munkatársai többek között kiemelték, hogy a jelenlegi oktatási rendszer akadályozza őket a munkájukban. Most a diákok érdekei csupán sokadrangú tényezőnek számítanak, a bürokrácia működteti a rendszert, intézményük például utoljára a 2008/2009-es tanévben tudott EU-s pályázati pénzhez jutni. Most a ferencvárosi önkormányzat segíti az iskolájukat és azokat a tanulási és magatartászavaros, figyelemzavaros gyerekeket és fiatalokat, akik nem találják a helyüket a magyar oktatási rendszerben.

Az Önállóan Lakni – Közösségben Élni közösség tagjainak egyike azt is kiemelte, hogy teljes értékű munkát szeretnének végezni, teljes értékű fizetésért. Mert ha esélyt kapnak arra, hogy a képességeiknek megfelelő munkához hozzájuthassanak, akkor megszűnik az a stigma, amelynek alapján csökkent képességű munkavállalónak tekintik őket. Ezzel kapcsolatban Katrin Langensiepen megosztotta a saját történetét, hogy nőként és fogyatékossággal élőként mennyit küzdött azért, hogy most az EP-ben képviselhesse a csoport érdekeit:

– Fiatalkoromban lehetőséget kaptam, hogy havi 50 euróért egy bentlakásos intézményben szakképesítést kaphassak, majd ott dolgozzak alacsony fizetésért. Viszont havonta egyszer hazamehettem volna, bár este 10 óra után nem hagyhattam volna el az intézményt. Ahogy elolvastam a szerződést, rögtön eldöntöttem, hogy ezt nem fogadom el. Az intézményvezető fölhívott, győzködött és kiabált velem, miért nem fogadom el ezt az ajánlatot. Nagyon is tudták, hogy nélkülem nem fognak támogatási pénzekhez hozzájutni. (…) A fogyatékossággal élőket nem ellátni kellene elsősorban, hanem az emberi jogait szem előtt tartani, másrészt a fogyatékossággal élők fogyasztók, vásárlók, vendégek, adófizetők, akik saját pénzügyi forrásokkal akarnak gazdálkodni. Nem a szülőkkel, hanem önállóan szeretnének élni adott esetben a saját családjaikkal. És mindez nem ajándék és nem empátia, nem egy speciális szolgáltatás, hanem alapvető emberi alapjog.”

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.