Hogyan lehet leírni a jelenlegi magyar politikai viszonyokat? Ez már egy beállt, konszolidálódott tekintélyelvű rendszer?

Unger Anna: Reálisnak tűnik az a megfogalmazás, hogy ez egy konszolidált választási autokrácia. Egy ilyen rendszer úgy van kialakítva, hogy a hatalmon lévők mindig megnyerjék a választásokat, ha pedig esetleg mégsem, akkor is bebetonozott a hatalom a kétharmados intézményekbe, tehát valójában mégsem tud lezajlani a hatalomváltás. A tekintélyelvű rendszer akkor tekinthető konszolidáltnak, ha minden szereplő elfogadta a rendszerkereteket, nincs számottevő rendszerellenes szereplő. Magyarországon most ez a helyzet.

Labanino Rafael: Nálunk a konszolidáció kapcsán mindig a kádári konszolidációra szokás gondolni, ami a társadalom számára azt jelentette, hogy a rendszer elviselhetőbbé, kevésbé erőszakossá vált. A választási tekintélyelvű rezsim konszolidációja azonban maga a folyamatos eszkaláció. Állandó a mozgás a tekintélyelvűség irányába, amiben lehetnek ugyan visszaugrások, de a trend egyre romló. Egy ilyen rendszer annyiból mindig instabil, hogy fenn kell tartania valamilyen demokratikus elemet a legitimáció érdekében, de közben minél inkább visszaszorítani is igyekszik a tényleges hatalomváltás lehetőségét.

Unger Anna

Miután idén a teljes körűnek nevezhető ellenzéki együttműködés sem vezetett eredményre, mit lehetne még tenni a rendszer ellen?

U. A.: Az ellenzék egyáltalán nem próbált ki mindent. Egyszer sem hozta kényszerhelyzetbe a hatalmon lévő szereplőt azzal, hogy megfenyegeti, nem adja meg neki a demokratikus látszatot. Ez azt jelentené, hogy az ellenzék tartalmi követelésekhez köti a választási indulást, máskülönben bojkottálja a rendszer által maga felé hajlított választási folyamatot. Erre a felvetésre mindig azt a válasz kapom, hogy a bojkott nem válik be, csakhogy a sorozatos választási indulásnak meg a negyedik kétharmad a következménye. Ideje lenne másvalamit kipróbálni.

Tényleg életképes lehetne egy bojkott-fenyegetés?

L. R.: Egyetértek azzal, hogy az ellenzék szereplői távolról sem próbáltak ki mindent. Ezt azzal egészíteném ki, hogy a bojkott-fenyegetésnek nem az a lényege, hogy az ellenzék nem indul el a választáson, hanem az, hogy a fenyegetéssel kikényszeríti azokat az érdemi változásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy jobb feltételek mellett indulhasson. Gyakran felmerül ellenérvként, hogy a Fidesz által legyártott házi ellenzéki pártok elindulnának az „igazi” ellenzék bojkottja esetén is, de szerintem ez a rendszer számára nem kielégítő megoldás, ezt nem tudná valódi választási felhatalmazásként eladni. Persze, lehet, hogy Orbánék erre is csak megrántanák a vállukat, de amíg ezt ki sem próbálták, addig nem mondhatjuk, hogy az ellenzék végigvett minden lehetséges verziót. Az ilyen stratégiai megfontolásokból következik például az, ami felett idén is átsiklott mindenki, hogy egy autokráciában be szabad-e ülni a parlamentbe.

Labanino Rafael

Erről tavasszal jóformán csak Hadházy Ákos és Jámbor András fejtett ki tartalmi véleményt.

L. R.: Érdekes volt ezt figyelni, úgy tűnt, eléggé össze is vesztek miatta, mégis nagyra értékelem bennük, hogy ők legalább gondoltak valamit erről a kérdésről. A többiek – a Momentum eléggé erőtlen kivételével – csak fogták magukat, és besétáltak az Országházba, ahol nagyrészt néma csendben végignézték azt is, hogy Hadházy hónapokig nem gyakorolhatta a képviselői jogait. Arra sem született semmilyen ellenzéki válasz, hogy Kövér László túráztatta őket a bizottsági helyek kapcsán, önkényesen visszadobva a frakcióik jelöltjeit. Éppen a Fidesz 2006-os magatartása, az akkori üres padsorok szolgáltatnak példát arra, hogy legalább jelképesen mit lehetne ilyen esetekben tenni. Ehhez azonban először azt a kérdést kellene feltenniük az ellenzéki pártoknak, hogy miként értelmezik a saját ellenzékiségüket. Rendszerellenzékiek vagy sem? Ez nem elméleti bíbelődés elvont fogalmakkal, hanem arról van szó, hogy stratégiát csak helyzetelemzésre lehet alapozni. Márpedig a kiindulópont szerintem az, hogy Magyarország nem demokrácia. Ez a magyar közéletben a legjobban őrzött nyílt titok. Hiába nevezik Orbánt diktátornak Facebook-kommentekben vagy hívja őt nácinak Gyurcsány Ferenc, hiába szerepel a rendszerellenzékiség kifejezés ellenzéki közleményekben, ha az ellenzék politikai magatartása maga a rendszerbe illeszkedés. Ebből adódóan hiába alakul Orbán-ellenes jelszavakkal választási együttműködés, az ezt alkotó pártok rendszerbe simulása miatt valójában nem tudják a rendszerellenzékiséget fő politikai törésvonallá tenni.